Mihez kezdjen magával egy díszlet, amikor az utolsó előadása is véget ért? Amikor az utolsó fényt is eltakarja a legördülő függöny. Nem csillan már rajta lámpafény, nem csodálja már a közönség, nem lép fel a színész előtte, nem simítja meg többé a díszletfestő ecsete, és a díszítők se hederítenek már rá.
A nyugdíjas díszletek egy darabig zavartan meghúzódnak az oldalszínpadon, majd kikerülnek a színpad mögé, azután egyre kijjebb szorulnak. Néhány elemüket pár élelmes (magyarán erre utasított) rendező még felhasználja. Néhány díszlettervező még fejét csóválva szemügyre veszi őket, hogy sajnos ezzel én már nem tudok mit kezdeni (hiszen minden díszlettervező új, saját díszletet szeretne tervezni). Azután a műszakos fiúk még lebontják róluk, ami érték: a végén ott áll a nyugdíjas díszlet, már nem is dísz- inkább csak nyűg lett.
Ekkor jön a bűvös vadásztársaság, amely megfújja kürtjét, hogy hahó, halihó, vadászni volna jó!
A nyugdíjas díszlet zavartan takargatja fázós deszka-ízületeit, hogy vajon hogyan jön most ő a képbe…
Ám a kürtszót követően szakértő kezek, hirtelen átformálják, lécei-deszkái egyszerre csak másik irányba mozdulnak- rövidülnek-toldulnak. És egyszerre a nyugdíjas díszlet – mint egy hölgy, aki hosszú idő után először vágatott rövid frizurát – kíváncsian tekint tükörbe. Tetszik neki, amit ott lát, de hogy mi a szerepe ebben az új darabban – hát ki tudja, furák ezek a kortárs rendezők, na…
És akkor a színház udvarára gurul a bűvös vadász, egy zöld autóval gigantikus utánfutót vigyáz.
A nyugdíjas díszlet szinte magától ugrik a platóra: – Viszlát, színház! Viszlát, te tünékeny csalfa rivaldafény – (jó, a színpad fenyődeszkáinak még nehéz szívvel integet, hiszen anno szinte összenőttek).
A búcsú után azonban már nyugodtan utazik a nyugdíjas díszlet a Pósteleki négyszögletű kerekerdő közepére. Ahol ebédidőben már őzeknek meséli a Bambit, meg hogy ő erdőben született, színházban szerepelt, színésznőt szeretett, de sosem gondolta, hogy visszatérhet az erdőbe, és vadakat etethet.
(Borzán Attila hivatásos vadász, a Csabai Gazdák Vadásztársaság képviseletében vette át a színházi díszletelemekből a színházban épített vadetetőt Seregi Zoltán igazgatótól.)
