Szép Ernő Lila ákácának májusi békéscsabai premierjéhez szolgált kedvcsinálóként Rákai Orsolya irodalomtörténész december 7-ei előadása a Mindentudás Színházi Egyetemén az Ibsen Stúdiószínházban. A közönség bepillanthatott a szerző – költő, író, újságíró – kalandos életébe, a huszadik század első felének különös világába, valamint a regényből készült két film elemzéséből kapott ízelítőt. Tavaszig még van idő mozira, sőt olvasásra is! (Niedzielsky Katalin írása)
Kovács Edit színművész, esztéta, a program házigazdája bevezetőjében elmondta, hogy Szép Ernőt elsősorban színdarabíróként, a Vőlegény, a Patika, a Lila ákác című művek szerzőjeként ismerjük, a verseit kevésbé, pedig Ady Endre egyik legjobb barátja költőként indult. Arról pedig még kevesebbet tudunk, hogy Szép Ernőt tartják a magyar abszurd irodalom egyik előfutárának.
– Mindenkinek feltűnik azonban, hogy Szép Ernő úgy ír, mint ahogyan társaságban cseveg az ember. Ez a könnyedség – az irodalmi nyelv beszélt nyelvhez való közelítése – jellemzi a Lila ákác nyelvi világát is. Ezt a darabot májusban mutatja be a Jókai Színház Katkó Ferenc rendezésében – emlékeztetett a mostani előadás és a későbbi bemutató közötti összefüggésre Kovács Edit.
Rákai Orsolya azzal kezdte mondandóját, hogy Szép Ernő műveit a sokarcúság, a sokféle értelmezés, változat jellemzi. A Lila ákác című regényét 1919-ben írta, a húszas évek elején maga dolgozta át színdarabbá. Székely István először 1934-ben rendezett filmet, majd 1972-ben, és a két feldolgozás meglehetősen eltér egymástól.
– Sok függ attól, milyen médium közvetít egy-egy történetet, milyen az új feldolgozásban a szereplők megformálása, a cselekmény lefutása, a végkifejlet. Manapság egyre inkább az a jellemző, hogy filmen látunk klasszikus műveket; a kérdés, hogy van–e az eredeti és a feldolgozás között átjárás, mire kell figyelni – szögezte le Rákai Orsolya.
Majd azzal folytatta, hogy Szép Ernő művei általában önéletrajzi ihletésűek, az író sokat merít abból, amit átélt, tapasztalt, de azért akadnak hősei és saját sorsa között eltérések. Egyes szám első személyben meséli el a történetet, ezért sem érdektelen életpályáját végignézni.
– Szép Ernő tehetségére irodalomtanára figyelt fel, akinek segítségével már gimnazista korában, 1902-ben megjelent Mezőtúron első verseskötete. Érettségi helyett Pestre ment hírlapírónak, címleíróként dolgozott egy banknál, vagyis borítékokat címzett, ahogyan a Lila ákác főhőse is. A Hét, majd 1908-tól a Nyugat állandó munkatársa, szerkesztő bizottsági tagja lett. Ez a megélhetéshez kevés volt, ezért a háború előtt sanzonírással foglalkozott, énekesként is fellépett, mulatókban adta elő a dalait. Nyomtatásban is megjelentek a sanzonjai – sorolta az előadó a fontos életrajzi mozzanatokat.
A huszadik század elején az orfeumok világa – a kávéházakhoz hasonlóan – a művészeti értékek megosztásának, a szórakozás színtere volt, ahol azok is megtalálták az értékes szórakozást, akik a Nyugat felolvasóestjeire vagy a Zeneakadémiára nem mentek el – jegyezte meg az előadó. Arról is szólt, hogy a budapesti társadalom nagyon heterogén volt, különböző szociális hátterű, származású emberek gyűltek össze, más nyelvi, kulturális, vallási rétegekből érkeztek az egyes kerületek lakói. Sajátos karriert futottak be a vidéki lányok, akik cselédsorban kezdték, férjhez mentek, eljutottak a kispolgári létig, vagy éppen a Lila ákác főhősének sorsára jutottak. Elhangzott, hogy a mulatókban megjelenésre nem volt nagy különbség az ott dolgozók és a vendégek között. Szép Ernő sanzonszerzőként és énekesként első kézből szerezte tapasztalatait ebben a világban, erre építette regényét.
– A kabarédal nem vált el élesen a szépirodalomtól, együtt hangzottak el a kuplék és a Nyugat szerzőinek megzenésített versei az orfeumokban. A Nyugattal túl sokan nem találkoztak, de a kuplék tömegeket értek el. Szép Ernő verseit nagyon jól lehetett énekelni, nem véletlen, hogy sokat megzenésítettek, jó a rímtechnikájuk, poénosak a refrének, amelyek az irodalomban is megállják a helyüket. Ezeket a dalokat azok is kedvelték, akik a magas irodalomtól távol álltak, így lettek az új írók népszerűbbek, mint a klasszikusok.
Rákai Orsolya elmondta: Szép Ernő Az Estnek is állandó munkatársa volt, sokat foglalkozott „irodalmon kívüli műfajokkal”. Az első világháború kitörése aztán véget vetett ennek az életformának, gyökeres változást hozott a nagyvárosi életbe. Az író nem fogadta kitörő lelkesedéssel a háborút, beállt önkéntes betegápolónak, tudósítónak. A Lila ákác az utolsó békeévben, 1913-ban játszódik, de 1919-ben, utólag visszatekintve, a későbbi tudásával írta a szerző, ami az édes-bús felhangot is magyarázza.
– Szép Ernő a regényben nem idealizál, kemény világot ábrázol, ez műve nagy erénye, miközben igen komoly igény volt a nosztalgia műfajára a korabeli társadalomban. A Lila ákácból készült színdarab és a filmváltozat tompít a regényben ábrázolt boldog békeidőkön. Sikeres színpadi szerző volt, darabjai népszerűek, az előadások sikeresek egészen egy 1920-as bukásig, amikor Bécsbe ment, csatlakozott az ottani magyar emigrációhoz.
Hazajövetele után Szép Ernő visszatért a színházhoz, hírlapírói karrierjét Az Újságnál folytatta, szerepelt a Nyugat 25 éves jubileumi fotóján. A zsidótörvények életbe léptetése után már nem jutott munkához, 1942-ben behívták munkaszolgálatra, 1944-ben kiköltöztették 33 éve bérelt szállodai szobájából. Megaláztatásait kivételes iróniával vetette papírra az 1945-ben megjelent Emberszag című emlékirataiban. Tragikomikus mű ez, amelynek stílusa, nyelvezete ugyanolyan, mint a korábbi műveké: gyermeki naivsággal csodálkozik rá a világra, nem érti, mi folyik körülötte. Utolsó éveit szegénységben élte, teljesen elfelejtették, 1953-ban halt meg.
– Amikor a Lila ákác főhőse meséli a történetét, az olvasó egészen benne érzi magát az eseményekben, ezt a film nem tudja nyújtani – hangsúlyozta az előadó. – A háború előtti békebeli Budapest jelenik meg, a Városliget, a Duna-korzó, a mulatók a regény helyszínei. A szereplők úriasszonyok, kispolgárok, táncosnők, az orfeumok figurái. Manci, Margó és Pali sorsán keresztül a szerelmet úgy ábrázolja a szerző, mint ami sohasem realizálható, könnyen elillan, mindig csak utólag ismerjük fel, hogy közel voltunk hozzá. Tóth Manci a regény elején még csak 15 éves, de az író már tudja, mi lesz vele a végén, hogy Oroszországba viszik „üzletnőnek”, vagyis prostituáltnak.
A két film közötti különbségeket (eltérő nevek, a történet alakulása, képszerűség) az előadó a bemutatott részleteken elemezte. A Lila ákác 1934-es változata Ágay Irénnel, Nagy Györggyel és Kabos Gyulával a főszerepben – a regénnyel ellentétben és a kor kívánalmainak megfelelően – happy enddel végződött. A regényhez közelebb álló formában, Székely István második filmjében Halász Judit, Bálint András, Ráday Imre játszotta a főszerepet. Az 1972-es filmben, amikor a táncosnő elutazik, Csacsinszky Pali lemondóan állapítja meg: „volt ifjúság, volt szerelem, de nem vettem észre”.
A Mindentudás Színházi Egyetemén legközelebb, 2016. január 4-én 18 órától Kállay Géza egyetemi tanár előadása szintén a Jókai Színház évadának bemutatójához, Shakespeare Tévedések vígjátéka című előadásához kapcsolódik.
Niedzielsky Katalin
