Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

A SORSSZERŰSÉG MÍTOSZA – OIDIPUSZ ÉS A LABDAKIDÁK

szinhaz_2014_ignacz_bence_020_8

Ebben az évadban is folytatódik a nagy sikerű Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat. Október 5-én, 18.00 órától Prof. Dr. Gyenge Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár előadása várja az érdeklődő színház barátokat az Ibsen stúdiószínházban.

Manapság sokkal nehezebb tudomásul venni a sorsot, a sorsszerűség által meghatározott történések kényszerű menetét, mint a görögök korában. Schelling határozottan kikel a mai értelmezés ellen, és a modern ember sekélyes komfortizmusának tartja, hogy – a görögökhöz hasonlóan – nem tud szembenézni a sorssal. „A hamis kímélet, mely a szükségszerűség komoly látványát elviselni képtelen petyhüdt ízlésnek hódol, nem csak önmagában véve megvetendő, hanem egyszersmind elvéti azt a voltaképpeni művészi hatást, amelyre törekszik.”

Mi van akkor, ha az ember mégsem törődik bele a sorsába, hanem szembeszáll vele, kikel ellene, dacol vele? Ennek egyik legmaradandóbb példája Oidipusz. Története – egyben a Labdakidák végzetes históriája, örök érvénnyel bír.

Ez a mítosz az egyik legismertebb.  Az antik drámaírók (Szophoklész, Arisztophanész, Euripidész) mind feldolgozták, de legalább ennyire ismert Sigmund Freud miatt, aki ebből fejleszti ki az Ödipusz-komplexus teóriáját. A modern feldolgozásoknak se szeri, se száma. Az irodalomban például Gide, Cocteau, Hoffmanstahl, a zenében Purcell, Orff, Stravinsky, vagy a filmben Pasolini.

De vajon eléggé ismerjük ezt a mítoszt? Annak ellenére, hogy számos színház repertoárjában szerepel – mégpedig szerte a világon? Tudjuk ki volt Kadmosz? Hogy az egész Európé elrablásával kezdődött?

Az előadás a mítosz bemutatásán túl számos képzőművészeti alkotáson keresztül (Ingres, Moreau, Renoir) próbál új értelmezést adni.

Ugyanakkor megpróbál választ keresni arra a kérdésre, hogy mennyiben felelős az ember a tetteiért, ha életébe állandóan beavatkoznak az istenek, ráadásul meg van írva a sorsa.

A máig ható tanulság: ha tényleg ki vagyunk szolgáltatva a végzetnek, akkor egyszerűbb úgy élni, hogy fatalisták vagyunk (úgysem tehetek semmit), vagy szolipszisták (csak mi létezünk, és a sorsot is mi irányítjuk)? Vagy van esetleg harmadik lehetőség?

Nos, úgy vélem igen. Az előadás – amely a Kép és mítosz című könyv készülő második kötetének egyik fejezetén alapul – talán meggondolandó választ ad erre a kérdésre.

 

2015.10.05.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Modern szemléletű Hamlet a Békéscsabai Jókai Színház színpadán

A Legjobb barátnők márciusban visszatérnek

3X és 30Y

Az őz

Ők tudják, mi a szerelem

Straub Dezső kétlaki életet él – Bors

A világ legjobb ügyelője

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás