Bodor Péter egyetemi docens A szerep az életben című előadásával folytatódik a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat március 4-én 18 órától a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Szerep, szereplő, színpad, kellék, előadás, közönség – mindezek a színház nélkülözhetetlen összetevői, a színházé, mely a hétköznapi élettől elkülönül, ám kapcsolódik is hozzá. De hogyan és miért használja a pszichológia a szerepet és a hozzá kapcsolódó fogalmakat a színházon kívüli világ megértésére? Mindennapi szerepeink és alakításaink hogyan szerveződnek, s a színház világából kölcsönzött analógiák miként segítenek megérteni a mindennapi élet világának bonyolódását?
Az előadás e kérdések megvitatását célozza. A hétköznapi életből és a művészetből vett példákkal bemutatjuk, hogy az ember fejlődése és mindennapi élete egyaránt felfogható és tartalmasan elemezhető a szerep fogalom felhasználásával. Az emberi érintkezések alakulását, a beszélgetések és a kapcsolatok szerveződését segít megérteni egy sor a szerephez kapcsolódó fogalom: komplementer szerep, a szerepküldő, a szerepkonfliktus. Ugyancsak bemutatjuk, hogy miként elemezhető a mindennapi interakció mint szerepjátszás, mit jelent az én megjelenítése, mit értenek a szociálpszichológusok az arc és a homlokzat fogalmán.
Az előadás azt kívánja bemutatni, hogy mivel járulhat hozzá önmagunk és társaink megértéséhez a szerep pszichológiai és szociológiai felfogása és az interakció elemzésének ahhoz kapcsolódó hagyománya.
Fotó: A-TEAM/ Ignácz Bence