Előadáscserére kötött megállapodást a Békéscsabai Jókai Színház és a Budapesti József Attila Színház, melynek keretében a mi Trianonunk a fővárosban, míg a Szibériai csárdás nálunk volt látható, egyetlen napig. A viharsarki közönség megragadta a lehetőséget, hogy részese legyen az előadásnak: teltházat vonzott a „világháborúba oltott Csárdáskirálynő”, azaz a Szibériai csárdás Hargitai Iván rendezésében.
A Nagy Háború Budapestjén vagyunk: a társulat játszik a megkopott díszletek között, ám masírozó katonalábak zavarják meg az operettek derűjét. Müller Áron (Lábodi Ádám), a híres karmester hirtelen a háborúban, majd szinte rögtön egy szibériai hadifogolytáborban találja magát, több száz kilométerre minden lakott településtől, hétezerre Magyarországtól. A színházrajongó orosz táborparancsnok kierőszakolja, hogy bemutassák a Csárdáskirálynőt (amelyet egyébként Péterváron valóban játszottak akkoriban, Sylvia címmel). Müller Áron hamar rájön, hogy csak a közösség ereje segíthet, ha haza akarnak jutni, ám nehezen alkuszik meg azzal, hogy művészi elveit, maximalizmusát sutba kell dobnia. A jelmezek egy része koporsótakaróból készül, alig van hangszerük és muzsikusuk, de az ígéret, hogy a következő fogolycserével hazamehetnek, a katonák utolsó erejét is mozgósítja, így összeáll egy szedett-vedett előadás, amelyben napernyő- és esernyőváz van hivatva jelezni a luxust, és a női szerepeket is katonabakancsba bújt férfiak alakítják. Az utolsó pillanatban megérkezik Mizzi Günther (Kulcsár Viktória), Müller Áron primadonna-szerelme, hogy megmentse az előadást és az imádott férfit…
A valós történeten alapuló darab remek fogadtatásra talált Békéscsabán, az operettslágereket – A lyányok, a lyányok…, Húzzad csak kivirágos virradatig!, Te rongyos élet – hatalmas tapsokkal jutalmazta a lelkes közönség.
Szilágyiné Szabó Ágnes
