A világjárvány alaposan átrendezte az életünket, újra kell gondolnunk prioritást, értékrendet. Mindehhez nem árt, ha az ember kritikusan szemléli az eseményeket és együttérzéssel fordul a környezete felé. Szabó Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház művésze szerint a színpad és a közönség közötti légkört nem pótolja semmilyen online próbálkozás.
- Az elmúlt két hónapban próbáltam hasznos dolgokat csinálni, verseket felmondani, hangoskönyvet gyártani, Csomós Lajossal óvodásoknak meséket olvasunk fel. Futni is eljártam, bár inkább csak kínomban, mert nehezen viselem a bezártságot. Nem szeretnék képmutató lenni, őszintén megmondom, előfordult, hogy napokig vagy hetekig szinte teljes nihilben, ürességben teltek a napjaim… Aki ilyen időszakban depressziós vagy motiválatlan, a társadalom számára haszontalannak érzi magát, szerintem azt is meg lehet érteni.
- A veszélyhelyzet, az óvintézkedések – még akkor is, ha már enyhítettek a korlátozásokon -, komoly kihívást jelentenek a legtöbb ember számára. De vannak hivatások, amelyek művelői pont segíthetnek azzal, hogy támpontokat, vigaszt nyújtanak. Ilyen lehet a színház, a média…
- Én sajnos azt látom, hogy a közösségi média olyan referenciákat állít elénk, amik irreálisak és frusztrálók. Nem mindenkinek van kedve, lehetősége, ereje, pénze vagy ideje az otthoni létezésből kihozni az úgynevezett „maximumot", sportolni, jógázni, kenyeret sütni, „önfejleszteni” – meg családot egyben tartani. Sok barátommal, ismerősömmel beszéltem telefonon az elmúlt hetekben, és sokan küzdenek szorongással, depresszióval. Úgy gondolom, ez normális és nagyon emberi reakció a jelen helyzetben.
- Tudjuk, hogy éppen a színházi előadások, koncertek elmaradásával került sok művész nehéz helyzetbe, küzd megélhetési gondokkal. A bezártság pedig feszültségeket hozott a felszínre családokban, közösségekben.
- Nekünk férfiaknak, azt hiszem, különösen nehéz elfogadni a gondolatot, hogy veszélyben az állásunk, a havi bevételünk; természetesen arra, akinek családja és gyerekei vannak, hatványozottan igaz mindez. Új és váratlan feladat elé állított ez a helyzet most mindenkit, egy cipőben járunk. Ilyen-olyan szinten mindenki aggódik az állása, a megélhetése vagy akár az egészsége miatt. Azt érzem, hogy a bezártság, a járvány felerősített minden eddigi, szőnyeg alá söpört problémát egyéni, családi, de akár gazdasági vagy politikai szinten.
- Talán már túlvagyunk a nehezén, legalábbis egy időre, amíg nem jön a jósolt újabb hullám. Miben bízol, milyen tanulságokat vontál le a történtekből, milyen feladatokat állítasz magad elé?
- A feladatunk most az, hogy átgondoljuk, mi az igazán fontos, próbáljunk ésszerű döntéseket hozni, akár B vagy C tervet készíteni, megtalálni a mértéket és az optimumot, akár például a fogyasztói szokásainkban is. Színházra és kultúrára – úgy gondolom -, ezekben az időkben különösen nagy szükség van. Rengeteg az olyan dolog, ami működik online, például a meetingek, a konferenciák, a megbeszélések, a színház viszont tökmás. A színház az itt és most művészete hús-véremberekkel. Kell hozzá a közös légtér a nézővel és a színészekkel, az áramkör, ami létrejön a színpad és a nézőtér között! Az online színház sajnos ezt az élményt csak bizonyos százalékban tudja kárpótolni, ennek ellenére a kollégáim és én is próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni ebből a helyzetből.
- Reméljük, tovább javul a helyzet, nyár közepén lehet próbálni, azután elkezdődhetnek az előadások is. Wass Albert Tizenhárom almafa című darabjának ősbemutatójára készül a színház, abban játszol legközelebb.
- Örülök, hogy hamarosan megkezdődnek a próbák, és talán nem is olyan soká már színpadra is állhatunk. Kívánom mindenkinek, hogy rázódjunk helyre minél előbb, és próbáljunk most ne a külvilágnak megfelelni vagy kifelé mutatni, hogy minden oké, hanem valóban megtalálni a motivációt a mindennapokban!
Niedzielsky Katalin
