Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Ádámok és Évák ünnepe – Békéscsabán

img_4361

Az idei évadban is megszervezi az Ádámok és Évák ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház; a középiskolás csoportoknak ezúttal a teátrum idei évadának előadásaiból kell színpadra állítaniuk részleteket.

Seregi Zoltán megbízott igazgató a szerdai nyitó eseményen felidézte, hogy a Békéscsabai Jókai Színház negyedik éve rendezi meg az Ádámok és Évák ünnepét, amelynek keretében középiskolás csoportok hoznak létre rövid színházi produkciókat.

Tege Antal színművész, az esemény házigazdája elárulta: azt javasolta a programhoz csatlakozó színházaknak, hogy idén a teátrumok saját bemutatói közül válasszanak a középiskolák, így dramatizálni, szöveget írni már nem kellene a felkészítő pedagógusoknak.

Békéscsabán így idén a Tévedések vígjátéka, a Vesztegzár a Grand Hotelben, az Egerek, a Midőn halni készült, a Légy jó mindhalálig, a Mezítláb a parkban, A szegény csizmadia és a szélkirály, A fösvény, Az isten balján, a Jóccakát, anya., a Mario és a varázsló, a Lila ákác, a Kövér király, A szűz és a szörny, valamint a Bánk bán című darabok közül választhatnak a középiskolák.

Békés megyéből idén tizenegy középiskola jelentkezett a versenyre, egy gépészeti szakközépiskola pedig azt vállalta, hogy elkészíti az Ádámok és Évák ünnepének honlapját. A jelentkező iskolák a következő néhány hét folyamán választják ki a darabokat, amelyeket maximum nyolc percben kell feldolgozniuk. A bemutatókra várhatóan tavasszal kerül sor, a felkészülés során a színház művészei mentorként támogatják a csapatokat.Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű kezdeményezést a Magyar Teátrumi Társaság keretein belül indította el 2010-ben a szolnoki Szigligeti Színház. Azóta a debreceni Csokonai Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a soproni Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is csatlakozott hozzá. Korábban Madách Imre Az ember tragédiája című művének színeit, magyar regéket és mondákat, népmeséket, bibliai történeteket, valamint Arany János balladáit vittek színre a jelentkező csapatok.

Tege Antal a szerdai békéscsabai eseményen azt is elmondta, hogy a határon túli színházakkal együttműködve nyáron szeretnének egy Ádámok és Évák Ünnepe tábort rendezni a csatlakozó iskolák számára. Ezen a diákok egy Shakespeare-darabot tanulnának meg, amelyet a békéscsabai Városházi Esték programsorozaton mutatnának be.

A programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. 

MTI

Fotó: A-Team/Ignácz Bence

2015.11.12.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Képzelt beteg – valós siker!

Jegyirodánk nyáron is várja Önöket!

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Táncdalfesztivál

Noël Coward: Mindenki engem akar – komédia

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás