fbpx Magyar Teátrum Online | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely

Magyar Teátrum Online


Feliratkozás Magyar Teátrum Online hírcsatorna csatornájára
Magyar Teátrum Online
Frissítve: 27 perc 19 másodperc

Tilos virág, kacér virág, másik világ – A mosoly országa a Budapesti Operettszínházban

2021. november 04., csütörtök

LENGYEL EMESE írása

A víg özvegy, a Cigányszerelem, vagy éppen a Luxemburg grófja című operettek meséje és a slágerekben hiányt nem szenvedő zenéje a mai napig elsöprő sikert nyugtáz a színészeknek és a rendezőknek egyaránt. Szokták volt mondani: még a csilláron is lógnak.  Kálmán Imre, Ábrahám Pál külföldi ismertségével és elismertségével a magyar operettszerzők közül a komáromi születésű Lehár Ferenc szintén büszkélkedhet, akinek a magyar nyelvterületen ritkábban műsorra kerülő – de igen jól ismert –, operai igénnyel megkomponált darabját, A mosoly országát ezúttal Stephen Medcalf brit operarendező álmodta a Nagymező utcai színpadra.

Az 1929-es berlini ősbemutatót követően 1930 decemberében a Magyar Királyi Operaház adott otthont a magyar bemutatónak, a Budapesti Operettszínház pedig három premiert tartott 2021. október 22–24. között. Az ünnepi hétvége különlegességét fokozta az is, hogy a premier egybeesett a Magyar Operett Napjával. 2002 óta ugyanis október 24-én, Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának napján a magyar operettkultúráé, a szerzőké és az örökzöld operettslágereké a főszerep.

A teátrum darabválasztása és annak időzítése dicséretes, hiszen ez a Lehár-operett tökéletesen prezentálja, hogy megannyi operettszerző jegyez operai igényű szerzeményt. Továbbá, a műfajt a történetek sete-sutasága miatt „lesajnálók” számára azt, lehet és kell is cukormáz nélküli operettsztorit írni. A mosoly országa Bécs és Peking, az európai és a keleti kultúra és értékek, egy nő, Liza és egy férfi, Szu-Csong herceg találkozása és harca. A kulturális ellentéteket feloldani képtelen, a kompromisszumok kötésében elfáradt szerelmespár története régen nem látott igaz és mély pillanatokat varázsol a Budapesti Operettszínházba.

A nyitányban ízelítőt kapunk abból a zenei csemegéből, mely egy egész este betölti a teátrumot. Ezalatt a színpadon Szu-Csong herceg, a bonviván, és Mi, a herceg testvére tartózkodik mandarin viseletben, de sokkal fontosabb az a kis kulturális utazás, melyet a zene szárnyán és a vizuális síkon, a vetítőn láthat a nagyérdemű. Ezt követően érkezünk meg Bécsbe, az első felvonás helyszínére. Liza, akit az általam látott előadáson Fischl Mónika formált meg – e szerepet még Bordás Barbara és Kiss Diána jegyzi – gróf Lichtenfels táborszernagy leánya. Származása és édesapja rangja miatt magas körökben forog, így ismerkedhetett meg Szu-Csong herceggel, akit Vadász Zsolt alakít, a további szereposztásban pedig Homonnay Zsolt és Ninh Duc Hoang Long. Az Európában diplomáciai feladatokat ellátó herceg udvarol Lizának, a lány pedig szintén gyöngéd érzelmeket táplál a férfi iránt. Amikor a herceget a kötelesség visszaszólítja Kínába, nem törődve a kulturális különbözőségekkel és az ítélkező megjegyzésekkel, európai feleséget visz haza magával. A kulturális ellentétek, valamint Liza és a herceg kapcsolatának kudarca nem engedi kiteljesedni Mi, a herceg húgának és Hatfaludy Ferenc grófnak a kapcsolatát sem. Mi szerepében ezúttal Bojtos Luca – továbbá Szendy Szilvi és Széles Flóra –, Feriében pedig Laki Péter – valamint Dénes Viktor és Erdős Attila – látható.

A második felvonás helyszíne már Peking, ahol Szu-Csong elfoglalta hivatalát. Az újdonsült európai feleség pedig nemcsak a honvággyal, hanem a folyamatos idegenségérzéssel is küzd. A kulturális ellentéteket kidomborítja, hogy a hercegnek a szokásoknak megfelelően négy mandarin nőt kellene nőül vennie, melyet Liza egyszerűen képtelen elfogadni. E résznél a rendezés hagy időt, hogy meglássuk a valódi problémákat, felszínre kerüljön a férfi és a nő perspektívája is. Liza végül szabadulni szeretne, elszökni készül a szerelme és a megoldás elől is, de a herceg a férj jogán megtiltja, hogy elhagyja a palotát. Ekkor fordul át egy viszonylag egyenlő pilléreken nyugvó kapcsolat egy alá-fölérendelt, birtokló viszonyba. A szerelmük azonban nem szűnik, s Szu-Csong képes elengedni feleségét, sőt, vállalja, ezentúl együtt él a hiánnyal és a fájdalommal. Olyan kérdéseket boncolgat ez a szituáció, mint például lehet-e patikamérlegre állítani azt, hogy a nő vagy a férfi hozott több áldozatot a kapcsolatukért; mikor válik teljesen menthetetlenné egy szerelmi kapcsolat?

A feszültség és az ellentét a dialógusok szintjén, illetve a színekben, a kék és a piros váltakozásában, arányainak játékában tűnt ki leginkább. A kék Liza színe: Bécs és Európa, az európaiság szimbólumaként jelenik meg. A piros pedig Szu-Csong herceghez tartozik: Kína, a keleti kultúra megtestesítője. Liza és a herceg esetében – ha éppen nem a hazájukban tartózkodnak – az idegenség, a másság ábrázolása is e két szín. Ez különösen Lizánál lesz hangsúlyos a II. felvonásban, amikor a nő számára világossá válik, hogy a kulturális és társadalmi ellentétek feloldására az egymás iránt érzett szerelem ezúttal nem elég. Amikor a szokáshagyománynak megfelelően a sárga kabáttal kitüntetett herceg négy menyasszonyát készül feleségül venni, pedig már van egy felesége, méghozzá Liza. A palotában és a helyiek öltözékén a piros, a narancs- és napsárga színek dominálnak, az idegen feleség azonban hideg, kékszínű estélyiben tűnik ki. A pompás kosztümök Berzsenyi Krisztina, a díszlet Túri Erzsébet munkáját dicséri.

Liza és Szu-Csong között jól cseng a Tea-duett és a Szív-duett, s az Egy dús virágzó barackfa ágán és a Vágyom egy nő után pedig igazi nagy pillanatokat varázsoltak a színpadra. Vadász Zsolt egyszerűen lubickol a herceg szerepében, rég láttam ennyire felszabadultan játszani. Fischl Mónika Liza karakterének összetettségét szintén bravúrosan hozza. Bojtos Luca és Laki Péter igazi szubrett-táncoskomikus-párosként olykor-olykor mosolyt is csal a közönség arcára.

Pleiffer Gyula karmester elegánsan vezeti a zenekart, a Lehár-muzsika lágyan, selymesen szól. Kitűnik mindaz a finomság, melyet a történet mélység megkíván. Bajári Levente koreográfiája pedig e könnyedségben könnyen érvényesül. Hatalmas feladat hárul a balettkarra, érzéki táncblokk tanúi lehetünk, különösen a második felvonás elején. A mosoly országa az egyik legjobb példa mindarra, hogy kánkáncsokor, látványosabbnál látványosabb csárdásjelenetek nélkül is lehet vizuálisan izgalmas és mozgalmas operettet írni és rendezni, mely egész biztosan nem hagyja útravaló nélkül a nagyérdeműt.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.

A képeket Juhász Éva készítette.

Novemberben A Pál utcai fiúk és A padlás jubileumát ünneplik a Vígszínházban

2021. november 02., kedd

Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik...

Tovább

Chalaban-koncert az évforduló jegyében a Müpában

2021. november 02., kedd

Két évtizede alapította meg a Chalaban együttest a Marokkóból Magyarországra érkezett Said Tichiti. A hazai világzenei színtér egyik meghatározó csapata eddigi húsz évét foglalja össze november 7-én a Müpa Fesztivál Színházában...

Tovább

Komlói Amatőr Színházi Találkozó – Nyolc produkció szerepel a versenyprogramban

2021. október 31., vasárnap

Nyolc előadást, köztük egy határon túli produkciót láthat a közönség a VII. Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában, amelyet november 4. és 7. között tartanak a baranyai városban...

Tovább

Meghalt Oszter Sándor

2021. október 31., vasárnap

Életének 73. évében szombaton meghalt Oszter Sándor, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész - közölte felesége...

Tovább

László Sándor kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt

2021. október 31., vasárnap

László Sándor, színész-rendező, az Újvidéki Színház korábbi igazgatója vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt péntek este Szabadkán...

Tovább

Meghalt Zelei Miklós

2021. október 31., vasárnap

Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró...

Tovább

Ősbemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

2021. október 31., vasárnap

A Nem történt semmi című előadás ősbemutatójára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sebestyén Aba rendezésében...

Tovább

EKF – Kreatív kulturális ötletpályázatot írt ki Veszprém-Balaton 2023 EKF-program

2021. október 13., szerda

A 2022-es év kulturális kínálatát gazdagító kreatív kezdeményezéseket vár legfrissebb ötletpályázatán a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program...

Tovább

Musicalbemutatót tart pénteken a Hevesi Sándor Színház

2021. október 13., szerda

Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza Cigánykerék című musicaljét mutatja be Böhm György rendezésében pénteken a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata...

Tovább

Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság

2021. október 13., szerda

Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) 24. közgyűlésén, amelyen a határon túli magyar nyelvű előadóhelyek nehézségeiről és a 2023-as Színházi Olimpiáról is szó esett...

Tovább

A Fővárosi Törvényszéken játssza A vád tanúját a Játékszín

2021. október 13., szerda

A Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében játssza Agatha Christie A vád tanúja című krimijét vasárnap a Játékszín. A produkció főbb szerepeiben Kern András, Lévay Viktória, Kocsis Dénes és Szerednyey Béla látható...

Tovább

A vidéki színjátszásról állított össze új virtuális kiállítást az OSZMI

2021. október 13., szerda

Színről színre címmel a vidéki színjátszás 1854 és 1945 közötti korszakát mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (PIM - OSZMI) legújabb, hétfőtől elérhető virtuális kiállítása...

Tovább

A Párizs lángjai és A Mester és Margarita is látható októberben az Operaházban

2021. október 05., kedd

Vaszilij Vajnonen Párizs lángjai című koreográfiája a Magyar Nemzeti Balett előadásában október 8-tól az Erkel Színházban, míg Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicalje október 9-től az Eiffel Műhelyházban lesz látható...

Tovább

Átadták a Tolnay Klári-díjakat Mohorán

2021. október 05., kedd

Haumann Péter és Lukács Sándor színművész, valamint Nagy Viktor rendező kapta meg idén a Tolnay Klári Művészeti-díjat; az elismeréseket hétfőn adták át a Nógrád megyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban ...

Tovább

Nine – Budapesti Operettszínház

2021. október 01., péntek

Az első szereposztás premierjéről

Írta: Nagy Szilvia

„Az év szuperprodukciója.” – mondta az utcán egy ismerősöm. Nem akarok felesleges izgalmat kelteni: a Nine valóban az! Annak idején volt szerencsém látni Békéscsabán a magyarországi bemutatót, utána természetesen széthallgattam az eredeti Broadway verziót, és egyértelmű volt, hogy a 2009-es filmet is megnézem. Pedig a musicalműfaj nem tartozik a kedvenceim közé, de a Nine-ban rengeteg a potenciál!...

Tovább

Mesejáték és történelmi dráma a Zentai Magyar Kamaraszínház idei évadában

2021. szeptember 30., csütörtök

Mesejátékkal, történelmi drámával várja a 2021/2022-es évadban a nézőket a Zentai Magyar Kamaraszínház...

Tovább

Prima Primissima – Kihirdették az idei jelölteket

2021. szeptember 30., csütörtök

Nyilvánosságra hozták szerdán a 2021. évi Prima Primissima Díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét...

Tovább

Öt erdélyi magyar színház előadásai láthatók a romániai Országos Színházi Fesztiválon

2021. szeptember 30., csütörtök

Öt erdélyi magyar színház hat előadását válogatták be a romániai 31. Országos Színházi Fesztivál programjába, amelyet a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt nem Bukarest színházaiban, hanem főleg az online térben tartanak meg...

Tovább

Ismét Kirják Róbertet választották a nyíregyházi színház direktorává

2021. szeptember 30., csütörtök

Újabb öt évre ismét Kirják Róbertet választották a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává...

Tovább

Oldalak