fbpx Magyar Teátrum Online | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely

Magyar Teátrum Online


Feliratkozás Magyar Teátrum Online hírcsatorna csatornájára
Magyar Teátrum Online
Frissítve: 56 perc 44 másodperc

Csütörtökön kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

2021. szeptember 30., csütörtök

Csaknem 150 programmal, köztük egyedülálló látványosságokkal várja a látogatókat a pécsi Zsolnay Fényfesztivál csütörtöktől vasárnapig...

Tovább

Gyermeki rácsodálkozás – A dunaújvárosi kis hercegről

2021. szeptember 29., szerda

BOTH GRÉTA írása

Távlatos fények, mindent magába szippantó világűr és megnyugvó csillagok. Ilyen hatóelemekből teremtődik meg a dunaújvárosi Bartók Színházban A kis herceg hangulata. „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot.” Emlékeztetve a róka szavaira, Antoine de Saint-Exupéry könyvéhez hasonlóan Sipos Imre rendezése is valamennyiünkhöz szól.

Az előadás egy, a színpadon elhelyezett pontfényből tágul történetté, azzá a világgá, melyben a címszereplőn keresztül nemcsak a pilóta, de a nézők is találkozhatnak gyermekkori önmagukkal. Kalandunk kalauza Nánási Péter változatos és varázslatos zenéje. Ámulatba ejtő melódiák övezik az eseményeket, melyek sejtelmesek, érzelmesek, viharosak és mesebeliek is tudnak lenni: pontosan megkötik az előadás ritmusát, a vetítések, párbeszédek és mozgások az erre épülő rendszerben haladnak.

A hallás mellett a másik érzékszerv, amit folyamatosan újabb impulzusokkal bombáznak, a látás. A színpadi akciók Nagy Tibor látványkompozíciója környezetében zajlanak. A vetítés a tér két oldalán lógó áttetsző, tüllszerű anyagokra, illetve a befújt füstre történik; tulajdonképpen minden helyzet és helyszín az animációkkal együtt teljes. Ilyen a pilóta és a kis herceg találkozásakor a sivatag végtelen labirintusa, a különböző bolygók hangulata (számokban vagy éppen könyvekkel érzékeltetve), a rózsa megszeretése és elhagyása, a róka megszelídítése és az emlékeztető búzatábla, vagy a végre jól rajzolt bárány és a fájó emlékű elefánt az óriáskígyóban-történet.

A kényszerleszállás szerencsés hozományaként a kis herceg és a pilóta beszélgetésbe kezd. Szép lassan szövődik társalgásuk oly bensőségessé, hogy meg tudják osztani egymással a világgal kapcsolatos gondolataikat. Mudi Bese Botond kis hercegként elbűvölően naiv-ártatlanul mesél tapasztalatairól, párjanincs rózsájáról, csalódásáról, távozása okáról, az azóta megtett tanulságos utazásairól. A pilótát játszó Jegercsik Csabának már nem ilyen bizakodó a szemlélete. Elkerülhetetlen, hogy reakcióiba, magyarázataiba és egész lényébe ne furakodjon be a kiábrándultság. Mindkét karakter a saját válságán próbál túljutni, de ahogy ez a bolygólakók történeteiből is kiderül, magányosan ezt nem lehet.

A sorban meglátogatott égitesteken az egyedülléttel való küzdelem kisarkított embertípusokon keresztül jelenik meg. Szomorú sorsok követik egymást: a nemlétező hatalmával kérkedő király, a folyton magát ajnározó hiú, az önreflexióra képtelen iszákos, a minden idejét munkájára fordító üzletember, az értelmetlen parancsot vakon követő lámpagyújtogató és a végtelen adatokat gyűjtő, de személyes élményeket mellőző geográfus. Az előadás a bolygókat zenei stílusokkal, a vetítések sokféleségével különíti el, de támpontot nyújt az átöltözésekkel is: Matyi Ágota jelmezeiben, Jegercsik Csaba minden lakót más kabátban jelenít meg a színpadon. A pilóta és a kis herceg együtt jönnek rá, hogy mi adhat értelmet az életnek. Miután a planétákon tett látogatások nem viszik közelebb a megoldáshoz, mert „a felnőtteknek mindig mindent el kell magyarázni”, az aranyhajú kisfiú találkozik Kovács Vanda és Gasparik Gábor bábszerű, vadon élő rókájával: megérti rózsája szeszélyeit és a gondoskodás szépségét.

Az emlékeztetésre időről-időre minden embernek szüksége van, s ezt az esélyt Sipos Imre rendezése messzemenően megadja. A technika, a megvalósítás, a vetítés és a zene együttes játéka lenyűgöz: a kicsinyeket természetesen, a felnőtteket pedig azáltal, hogy újraéleszti bennük a gyermeki rácsodálkozást. A játékidő egy órája elteltével – miként a pilótának a kis herceg távozásával – az álomvilágnak a nézők számára sem kell feltétlenül véget érnie. Elraktározódik az élmény, hogy a nehéz pillanatainkban előhívhassuk, és kiszíneződhessenek ereje által a hétköznapjaink.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató. A képeket Ónodi Zoltán készítette.

Amy angol világa

2021. szeptember 25., szombat

Írta: Nagy Szilvia

Barátságos kis színház a Károly körúton, ígéretes plakát, Oscarra jelölt író, és a főszerepben Hernádi Judit! A várakozásnak megfelelően, szép számú közönség verődött össze az Amy világa budapesti bemutatóján. A Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség immáron két évtizede szállít angol és amerikai kortárs sikerdarabokat a magyar színpadokra, és ebbéli tevékenysége már csak azért is dicséretes, mert kis hazánk előadó-művészeti repertoárjára igencsak ráfér a vérfrissítés. Ezúttal David Hare drámája indult hódító útjára a Belvárosi Színház deszkáiról....

Tovább

II. János Pál pápa darabjával és koncertekkel is készül az Operaház az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

2021. szeptember 04., szombat

Karol Józef Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabja bemutatójával és koncertekkel is készül a Magyar Állami Operház az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra...

Tovább

Átadták a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót

2021. szeptember 04., szombat

Átadták pénteken a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót, az intézményt az első két évben a Békéscsabai Jókai Színház fogja üzemeltetni...

Tovább

Színes programsorral készülnek a pécsi kulturális negyed üzemeltetői

2021. szeptember 04., szombat

Két többnapos fesztiválon, koncerteken, ismeretterjesztő előadásokon és irodalmi programokon is részt vehetnek az érdeklődők szeptemberben Pécsen a Zsolnay Örökségkezelő NKft. helyszínein...

Tovább

Hét bemutatót tervez a Csíki Játékszín az új évadban

2021. szeptember 04., szombat

Hét bemutatót tervez az új évadban a csíkszeredai Csíki Játékszín, amely a termek 70 százalékos kihasználtságával tartja meg előadásait a koronavírus-járvány miatt...

Tovább

Szerelmek városa címmel tartanak bemutatót a Vígszínházban

2021. szeptember 04., szombat

A Szerelmek városa című zenés darab bemutatójával nyitja meg kapuit újra a közönség előtt a Vígszínház szombaton. Jacques Prévert és Marcel Carné az 1940-es évek Párizsában játszódó filmjéből ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében készült előadás...

Tovább

Ballada egy tinédzser triumvirátusról – Lázadni veletek akartam

2021. szeptember 01., szerda

Ahogy a laodiceai egyháznak szóló levélben írják, „ismerlek téged: sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg vagy forró lennél! De mivel langyos vagy, kiköplek a számból!” E szavakkal a borítóján pozícionálja magát Bódi Attila 2017-es regénye, a Ceaușescu-érában eszmélő fiatalokról szóló Lázadni veletek akartam. A Gyulai Várszínház Erdélyi Hetén, 2021. augusztus 6-án ugyanezen címmel mutatta be a mű adaptációját a Yorick Stúdió, melyet Barabás Olga alkalmazott színpadra. Habár, amint az az előadásban el is hangzik, „a kommunizmus a gyerekszemnek láthatatlan”, a három renitens érettségiző, Váradi Zoli(ka), Tóri Áron és Szépvölgyi Péter tragédiáját a rendező, Sebestyén Aba, egy kimondottan intenzív, fül- és szemsértően audiovizuális performanszfolyamnak álmodta meg.

A várszínpadot három, a távolból nézve zavaróan apró képernyő világítja meg a nézők bevonultakor. A színen egy basszgitáros srác ül, irigylésre méltóan lezseren, piros nadrágot, fekete-fehér mintás inget, kerek lencséjű napszemüveget, fejpántot, és felülről érkező, égővörös fényt visel. Később talán az is eszünkbe juthat, hogy ő szimbolizálja Pétert, a hiányzó láncszemet. A nézőtéri zizegés csendesülésével egy piros nyakkendős, öltönyös férfi (a Zolit alakító László Csaba) köszönti, illetve csak köszöntené a nagyérdeműt, ámde habogós jóestétjébe belecsörren a telefonja. Édesanyja hívja, rövid, színészileg egyébként sután, alig hihetően, lélegzetet sem hagyó válaszidőkkel kivitelezett interakciójukból (melyben ugyan géphang szerencsére nincs) pedig kiderül, hogy Zoli nemcsak hazamegy, hanem egykori barátja, Péter sírjánál is előfordul majd a harmincéves gimnáziumi osztálytalálkozó ideje alatt. Ekkor még nem sejthetjük pontosan, persze, hogy Péter miért halt meg, annyi azonban az olykor szövegsűrű, kissé didaktikus színészi játék számlájára írható, hogy érezzük, a fiatal életet valamilyen tragikus baleset során veszítette el a közösség.

A zenés in medias res-kezdés ezen folytatása alatt a már emlegetett képernyőkön rajzolt alagút próbálja magába szippantani a jelenben ragadt múltbavágyót. Hirtelen váltással zökkent ki a hosszúra nyúló kezdőmonológból Komesz Szilvia, egyetemi hallgató feltűnése, aki az előadás alatt kézikamerájának kereszttüzében tartja a két férfit (kik közül Sebestyén Aba csak később tűnik fel a színen), szinte egyfajta operatőrként van jelen a produkcióban. A le-leülő szövegrészekkel párhuzamosan a közönségnek alkalma adódik a fel-felálló lány székének hatalmas puffanásait is figyelemmel kísérni, de mindez, meg az ehhez hasonlók „hiába, a kommunisták így védték a stílust”. Azazhogy nem, nem igazán így, de az előadás épp ezen ironikus kitételeket igyekszik fricskázni.

Ez a fajta, egyébiránt igencsak szórakoztató, retrospektív ön- és közösséggyűlölet olyan apró momentumokban is látszik (ez szintén a regény szövegét jól kezelő Barabás Olga érdeme), mint az, ahogy egyes karakterek definiálják egymást, vagy saját magukat. A román líceumban Zolinak a 989-es volt a karszáma, amit Júdás számaként aposztrofál, mivel ő volt a KISZ- (illetve „náluk” az UTC-titkár), és annak ellenére, hogy Áron, a nyugati baráthoz hasonló, színészi hajlammal és tetemes önteltséggel megáldott osztálytárs-haver sokáig megvetette Zolit, „a seggnyaló törpét, a kommunista zigótát”, oszthatatlan egységüket a „kötelező irredentáskodás” tartotta egyben. A kanapéforradalmár, karikagyűrűjét talán véletlen magán hagyó Áront gonoszkodó nevetéssel, iskolai kis terroristaként kedvelteti meg velünk Sebestyén Aba, ám hamar feltűnhet, hogy a fiú karaktere igen egyhangú, és egészen olyan, mint a vetített, le-lebomló fekete falak a háttérben, melyek pulzáló egyformaságukkal akár Joy Division, netán Arctic Monkeys-albumok borítói is lehetnének. Jelenleg tanácsadó cége, felesége, meg két lánya van, gyakran depressziós, de nem baj, mert „a depresszió és a kiégés Kelet-Európa szlogenjei”. Semmi különös, tényleg, egészen addig, míg Áron „ki nem lép önmagából”, és nem kezdi megszólaltatni az említett, de külön színészként nem megjelenített figurákat. Néhol Zoli hangját is utánozza, meglepő kedvességgel. Igen izgalmas ezzel szemben az osztálytalálkozóra invitáló, szintén Sebestyén Aba által „narrált” Martonyi Brigi-karakter, kinek szövegét Áron a kamerába mondja, a hangja ellágyul, de itt még megtartja férfias ívét. Habár van egy nő a színen, pontosabban a színpad közelében, mégsem a plusz szereplő perspektívájából „dolgozó” kézikamerás lány a női karakter.

Verbális, de adok-kapoknak nem nevezhető, gyakorlatilag interakciómentes gondolafolyam-átvételükben Zoli következik, aki harminc év távlatából beszél az iskolai cigi-, vagyis nem!, nagyszünetekről. A három fiú vaníliafagyi helyett ugyan cigizni meg sörözni járt, de ezt Zoli nem bánja, sőt, a háttérben ismetlődő stop motion-videókhoz hasonló kisfilmek árnyékában szlogenné is avanzsálódnak a rémesen egyszerű frázisok. Hamarosan el is hangzik a „Nincs pénz fagyira(, ez tényleg rock and roll)”-nóta, mely a továbbiakban vissza-visszajár majd kísérteni. Önálló dalként valószínűleg nem volna életképes, a Lázadni veletek akartam univerzumának viszont igen szép firmamentumot ad. A rövid, zenés találkozás után Áron és Zoli megint egymagukban léteznek tovább, előbbi meg is vallja, hogy „Péterbe szerelmes volt”, a legjobb barát, a példakép követőjének rajongásával nézett a fiúra. Ez a pátoszos szeretet azonban hamar eltűnik a színész arcáról, félelmetesen gyorsan vált másik karakterbe.

Az előadás harmadától jelennek meg olyan, egy idő után egyhangúan érdektelen karakterek, mint Elemér, a furcsa ateista pasas, filozófus villanyszerelő, aki Péter orvos apjával vitázott rendre a belvárosi étteremben, egészen Elemér öngyilkosságáig. A gyűlölt alakot követi az utáltatpiramison Petrius elvtárs, a Securitate tagja, aki a líceumért felelt és „románul beszélte a magyart”. Az ő cinkosa volt Fehérvári tanár elvtárs, aki az addigra Zolikává leminősített fiú feláldozhatóságára nyomta rá racsító pecsétjét. A fiúk ekkorra már érzik, hogy „a saját temetésükre gyakoroltatják velük a vastapsot”, ám ezt színészileg nem tudják kellően erőteljesen átadni, pláne úgy nem, hogy a vagányul flegma gitáros srác a háttérben néha bele-belelapoz a kottába. Ő ugyan egy-két énekelt sortól eltekintve a Lázadni veletek akartam végéig néma marad, feszültségkeltő, vagy éppen a Personal Jesus riffjeire hajazó gitárjátékával sokkalta élőbbé teszi Bódi Attila önéletrajzi ihletésű történetét az elsősorban szövegközpontú színészi jelenlétnél. Mindezzel ellentétben áll a mű alapját képező és az immáron „beszervezett” Zoli(ka) világának magjában megbúvó koncepció, mely szerint a jók mindig középen állnak. A laodiceaiakhoz szóló sorokat ekkor zenés formában, ironikusan lagymatagon, és talán szándékoltan fals előadásban hallgathatjuk meg.

Zeneileg újfent erősebbnek bizonyul a tisztán instrumentális aláfestés, mely alatt megtudjuk, hogy Zoli titkos, aknabeli nevének a „Belső kört” választotta, narrált Péterünknek pedig az erősebb gitárszóló alatt „elborul az agya”.  Zolika éjjel átfesti a vasúti sorompókat (a piros-fehér mellé egy kis zöld is kerül), a fagyis szlogen pedig újabb esélyt kap az önálló életre, ezúttal falfirkaként, egyfajta művészi-politikai igénnyel. A Szentháromság-képernyőkön optikai illúziók tekerednek egymásba, fekete Dacia áll a suli előtt, a fiúk ilyen-olyan módon elbuknak. Péter nem az egyetlen emberáldozata a történetnek. Fordítva lesz keresztre feszítve Zoli és Áron is, kiknek vallomása néhol kissé erőltetetten, modorosan kamaszos, de talán épp ezért „működőképes” a hosszúra nyúló odaút után az elképzelt fájdalom fájdalmának, a bevizelésnek, a hasig csúszó kínnak, Zoli ismétlődő, majd két hónapra nyúló kihallgatás-sorozatának, és az esőcsepp-gitár Várszínházat visszhangoztató neurózisának találkozása.

A háttérben kicsi glóbuszból lassan lesz emberfigura, majd képlékeny kamaszarc, a végtelen egyazon pólusai, és Áron pedig „azóta is menekül”, az osztálytalálkozó Tóth Zsuzsija kopaszodik, Brigi meg bevallja, hogy őt is vallatták, mert szerelmes volt Áronba, akinek sikerült a szökés. Sokaknak annyi maradhatott meg a letűnt rendszert aktualizáló előadásból, hogy néhány falragasz, mennyi megnyomorított jövőhöz vezetett, ám a lázadni merő, gyakran infantilizált tizenévesek tragédiája egyáltalán nem ebben rejlik. Bár színészeink néha beleakadnak egy-egy szóba, ám a pillanatnyi zavar csak még emberibbé teszi az egyébként igen lírai szöveget, melyből, meg az előadás végén kézbe vett vörös festékszórók aerosoljában egy harminc éve gyűlő feszültség hivatott kifújódni. Zoli az őt alakító színésszel együtt kellemesen ellazul, megtapasztalta, és immáron meg is vallotta azt, amitől nemigen van lejjebb. Megtanulta, hogy „minden rendszer emberarcú”, és mindezek értelmében a laodiceaiakhoz szóló sorok fájóan hamisnak bizonyulnak: ahhoz, hogy az emberarcú rendszer ne köpjön ki szájából, középszerűnek és megalkuvónak kell lenni, még akkor is, ha titkon lázadni velük akarsz…

Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor alap támogatta.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.

A képeket Kiss Zoltán készítette.

Rendkívüli állapot

2021. augusztus 31., kedd

ROSZNÁKY-VARGA EMMA írása

A Rózsavölgyi Szalon bemutatórangú előadásán, Az elnök szabadságán, a szerző, Penny Gold is megjelent. Az író jelenleg a BBC-nél van, színházi múltja mellett rádiójátékokon dolgozott. A mű eredeti címe: The President’s Holiday, melyből a magyar fordítás nyomán kétértelmű jelentés bomlik ki: egyrészt jelöli a szabadságot, mint munkaszünetet, másrészt a szabadság állapotát; mindennek csavarjaként a színdarab Gorbacsov 1991-es fogságba torkolló nyaralását dolgozza föl.

A Szovjetuniót 1991-ben puccsal átvenni kívánó konzervatívok augusztus 18-án az épp Foroszban nyaraló elnököt és családját a KGB segítségével elzárták a világ elől, a telefonok és a rádió nem működik a nyaralóban. Patthelyzet alakul ki, az elnököt lemondásra szólítják föl, Gorbacsov azonban nem enged.

Vöröses fényben ül az elnöki família, ruháik a jelmeztervező Cselényi Nóra keze nyomán a szovjet egyenruhák szürke és bézs árnyalatait idézik. Ugyancsak a tárgyak: sötétnarancs állólámpák, ismerős dizájnú bútorok, vagy a szamovár, mind-mind jelzésértékűen, ám pontosan festik elénk az üdülőt, a kort, a közeget (díszlettervező: Enyvvári Péter).

Mihail Gorbacsov (Schneider Zoltán) épp a beszédén dolgozik a krími nyaralóban, két nap múlva tervezi bejelenteni és aláírásra bocsájtani a jó ideje tervezett új megállapodást, mely még nagyobb szabadságot ad a tagköztársaságoknak. Hamarosan azonban kiderül: a KGB körülzárta az épületet, a hivatalos hírek szerint: „a szovjet elnök egészségi állapota miatt nem képes ellátni kötelezettségeit, így azokat az alelnök, Gennagyij Janajev veszi át”.

A történet fő hangja és elmesélője Raisza Makszimovna (Söptei Andrea), Gorbacsov felesége. A szerzőnő, Penny Gold, találóan foglalja keretbe a Szovjetunió fennállásának éveit azzal, hogy Raisza épp a korszak kezdetéről, II. Miklós cár családjának elfogatásáról és kivégzéséről olvas, hiszen kevesebb, mint fél évvel a ‘91-es augusztusi események után összeomlott az államszervezet. A cári család végső óráinak meséje mintegy átkötő hanghatás a jelenetek közt, Söptei mondatait pravoszláv kórus és éteri szaxofonmuzsika kíséri. Gorbacsov eleinte abszurdnak tekinti az eseménysort, felesége, lánya (Erdélyi Tímea) és veje (Ágoston Péter) azok, akik rávezetik: az általa megálmodott szabadabb rendszer nem ad teljes biztonságot, akár a családjával is zsarolhatják vagy meg is ölhetik őt.

A Söptei és Schneider alkotta házaspár tökéletes színpadi jelenség: a két alak mintha autentikusan illeszkedne a történelmi helyzetbe. Schneider szónoki hangja, megtermett alakja egy vérbeli államférfi képét erősíti, Söptei szigorú hajfonata, fanyar, behatárolhatatlan mosolya által pedig odaadó, mégis mindenre kész, tűpontos elnökfeleség. Erdélyi Tímea az előadás utolsó percében is képes naivitással reagálni a történésekre a vészmadár, fontoskodó Ágoston Péter ellenpontjaként.

Az elnök szabadsága szövege nehezen teremt valós színpadi feszültséget, a textus mintha inkább filmes közegbe íródott volna. A várakozás szülte tenzió nem könnyen adagolható idő a deszkákon, izgalmas pillanatok azonban Gorbacsov eszmefuttatásai arról, mi lehet a hatalombitorlók következő lépése, vagy, ahogyan megállapítja a rádióból szóló Hattyúk taváról: „ez a hivatalos protokoll”. Mind a színdarab, mind az előadás bővelkedik történelmi áthallásokban: a cári család már említett 1918-as fogvatartása, Gorbacsov sikertelen alkoholreformja, egy iratmegsemmisítő a mérgezés „szovjet specialitásként” való emlegetése, mindezek együttese intellektuális csemegeként szolgál.

Sztarenki Pál színrelépésével kap először drámai perceket a tér, s Sztarenki rekedtes-suttogó hangú KGB-tisztje, Plehanov. Sejtelmes, karót nyelt alak, a diktatórikus rendszerek érzéketlen szolgája, aki nyugodt szívvel tenné el láb alól a legfelsőbb vezető unokáit a régi rendszer bebetonozásának érdekében. Az előadást rendezőként is jegyző Sztarenki megjelenései körül értelmi összhangzat van: színre lépését követő helyzetek képileg-zeneileg is a legintenzívebbek. Csajkovszkij mellett Beethoven IX. szimfóniája is felhangzik, de forradalmi hangulattal mégsem kecsegtet az előadás. Kihasználatlanul marad az a tény is, hogy az üdülői fogság alatt megbetegedő és később soha föl nem épülő Raisza egy mérgezésnek köszönheti állapotát, vagy a rá nehezedő nyomás roppantotta meg életét.

Zavarba ejtően nehéz ilyen nyakatekert történelmi pillanattal foglalkozó színpadi művet befogadni, a kiváló színészgárda mindent megtesz az ügy érdekében, helyenként mégis hiányosságot érezhet a néző. “A bizalom elmúlt” – mondja ki Schneider, és ezt a gondolatot tetézi a család által előadott kemény epilógus is, mely az előadás utolsó akkordjaként lezárja az előtte elharapott történetet. Immár fehér fényben az elnöki család, hivatalosan véget ért a rendkívüli állapot, kezdődhet egy új.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.

A képeket Kallus György készítette.

Régimódi játék

2021. augusztus 30., hétfő

TÖLLI SZOFIA írása

A Jablonczay és Rickl család története, Szabó Magda felmenőinek drámája elevenedik meg a Szolnoki Szigligeti Színház előadásában. A gyulai Szabó Magda-napok egyik „főműsoridőben” látható vendégjátéka könnyed kikapcsolódást ígér azok számára, akik szeretnek a szokatlan színpadi megoldások helyett a cselekményre összpontosítani.

Csiszár Imre rendezői koncepciójának lényegét a történet hű ábrázolása adja, ami mellett kevesebb figyelem irányul a színpadi látványra. Szlávik István díszlete egy-egy jól elhelyezett bútordarabbal érzékelteti a helyszínek, családi kúriák közötti színváltásokat, míg a háttérben található grandiózus kávébarna brokátfüggönyök és a közöttük lévő sejtelmes vetítések elvesznek a fejújított Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán. Ugyanakkor a vetítéseknek is lehetne térváltó szerepe, ám a függönyök között feszülő vásznak barnás árnyalata túlzottan összeolvad a függönyökkel ahhoz, hogy látványos és kifejező hatást lehessen elérni. A háttérelemeket kék, ablaküvegekre emlékeztető elemek egészítik ki, amelyek nem állnak összhangban sem a barna brokátokkal, sem a korhű barna bútorokkal, de az egyes családoknál található vörös vagy zöld terítőkkel sem. A jelmezek szintjén Szakács Györgyinek sikerült visszaadnia az 1800-as évek végére jellemző hangulatot és formákat.

A két, illetve három család (Jablonczay, Rickl, Gacsáry) egymásnak feszülését végigasszisztálják a statiszták. A játéktér szélén ugyan, de végig a színen ülve várják, hogy egy-egy jelenet között figyelemelterelő táncot lejtsenek. Legzavaróbbá ez közvetlenül az idősebb Jablonczay Kálmán temetése után válik, amikoris hirtelen hatalmas buli bontakozik ki – mindez csak azért, hogy a díszletezők átrendezhessék a színpadon lévő asztalokat. Ennyi embert mozgatva nagyszerű báljelenetet – ami az átrendezéskhez képest meglehetősen vérszegény –, úri szalonszituációkat lehetett volna létrehozni, ám sajnos a kreatív megoldások helyett a háttérszereplők munkája biodíszletté silányul.

A legemlékezetesebb Radó Denise alakítása Rickl Máriaként. Mozdulatai és mimikája mindig az adott jelenethez igazodnak. Hiába játssza a színdarab legszigorúbb, legkíméletlenebb karakterét, mégis képes arra, hogy a nézőt együttérzésre és együtt gondolkodásra bírja. A hangját is teljes mértékben kontroll alatt tartja – még a legnagyobb viták közepette sincsenek túlzások vagy egyenetlenségek. Hozzá hasonlóan uralkodik karakterén a Bányay Rákhelt megformáló Gombos Judit is, akinek szerepértelmezését inkább zavarják a rekvizítumok, mintsem segítenék azt. Az előadás során ugyanis korát egy járást segítő bot hivatott megjeleníteni, ami csökkenti a színészi játék lehetőségeit. Mindezek ellenére az előadás egyik legerősebb jelenete e két mátriárka egymásnak feszülése: a levegő megfagy, s ha lenne a teremben, még a légy is megállna röptében. Pertics Villő alakítása Jablonczay Lenke szerepében ígéretes, ám a túlzottan hirtelen, amolyan „tinilányos” fejmozdulatai súlytalanná teszik a későbbi, már férjezett nőként átélt eseményeket. Az előadás többi szereplőjére az általános túljátszás jellemző, s ezek révén a produkció egésze valamely brazil szappanoperához hasonlít.

Nemcsak a regényben, vagy az ebből készült színdarabban, hanem a színpadon is a női szerepek a legfontosabbak és egyben a leghitelesebbek. Igazán sajnálatos ez a felállás, hiszen így a történet íve sérül. A férfi karakterek szintén szükségesek, jelen esetben általában ahhoz, hogy egy-egy konfliktust létrehozzanak, eszkaláljanak, majd segítsenek azt megoldani. Különösen zavaró a szereplők közötti korkülönbség. Mire hozzászoknánk ahhoz, hogy a színészek közötti évek szoros összefüggést mutatnak a szerepeik szerintiekkel, addig a kamasz Lenke pár jelenet különbséggel találkozik apjával – Dósa Mátyás alakításában –, majd pedig az attól láthatóan jóval idősebb kérőjével – akit Barabás Botond játszik. A paradoxont az alkotók némi hajba fújt festékkel próbálják orvosolni, ami nem elég, hogy csak a színészek homloka feletti részt érinti, de a színpadi fényekben kéknek is látszik. Ez jellemző az idősebb és az ifjabb Jablonczay Kálmán frizurájára is, miközben a női szereplők parókák garmadáját vonultatják fel.

Ahogyan a fesztivál más előadásainál is megfigyelhettük, úgy itt szintén ugyanaz a helyzet áll fenn: Szabó Magda írói géniuszából viszonylag keveset kapunk. Nincsenek utalások sem a regény dokumentumszerűségére, sem az író életrajzi párhuzamaira, s a szöveg megírtsága is megsínyli a színészvezetés hiányosságait. A Szigligeti Színház nem kínál többet a cím alapján is érzékelhetőnél: régimódi történet, régimódi játékkal.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.

A képeket Kiss Zoltán készítette.

Tizenöt helyszínen várják a látogatókat a nyíregyházi Vidor Fesztiválon

2021. augusztus 27., péntek

Színházi előadásokkal, koncertekkel és irodalmi rendezvényekkel készülnek a szervezők...

Tovább

Kilenc bemutatóval készül az Örkény Színház az új évadra

2021. augusztus 27., péntek

Ötöt a nagyszínpadon, négyet az Örkény Stúdióban...

Tovább

Négy új bemutatót tervez az évadban a Centrál Színház

2021. augusztus 27., péntek

A régi nagysikerű előadások mellett négy új bemutatót tűz műsorára új évadában a Centrál Színház...

Tovább

Hét bemutatót tervez az új évadban a Radnóti Színház

2021. augusztus 27., péntek

További tizenhárom előadást tart repertoáron a 2021/2022-es évadban a Radnóti Színház, amely saját színpadán kívül a Tesla Laborban jelentkezik produkciókkal és folytatja streamelt előadásait is...

Tovább

Történelmi játék vagy történelmi tükör

2021. augusztus 26., csütörtök

TÖLLI SZOFIA írása

A Gyulai Várszínház 58. évada és egyben a Szabó Magda-napok lezárásaként láthatta a közönség a székesfehérvári Vörösmarty Színház Az a szép, fényes nap című történelmi játékát. Az írónő sorai a Tószínpadon harsantak fel a szereplők ajkain, hangjuk pedig a vár, a kastély falain új erőre kapva még a köztük feszülő téren is visszhangzott.

Minden adott tehát a történelmi játékhoz – illusztris helyszín, bravúros szöveg, kompetens szakemberek. A tabló mégis hiányérzetet hagy maga mögött, hiszen az írónő ironikus, múlt századra, illetve áttételesen a mostani korszakra is kitekintő alkotása nem találja egyéni hangját a székesfehérvári társulat előadásában. A díszlet és a jelmezek egyfajta kortárs időtlenséget jelenítenek meg, míg a játékmódot és a szövegmondást túlzott teatralitás jellemzi. A történelmi játék helyett ilyen módon inkább identitáskereső történelmi panoptikumot kapunk.

Szabó Magda szövege, habár a messzi 900-as évek végére, 994-be, a szó szoros értelmében vett államalapítás előttre kalauzolja az olvasót, rávilágít arra, hogy a nyugati katolikus hitet felvevő Istvánt megelőzően is létezett már országunk, melyet Géza fejedelem irányított. Utal arra is, hogy az ideológiák harca és változása, váltása mindennapjaink része. Nem csak az elmúlt századok izmusai kergetőznek: a generációk és gondolkodásmódok mindig is egymás nyomában jártak. Apa és fiú konfliktusa kortalan problémákat vet fel nem csupán kettejük viszonyának szempontjából, hanem az ország irányításának kérdésében is. Előre vihet-e egy idegen, ismeretlen környezetben élő, élni próbáló törzsi szövetséget az, ha ragaszkodik saját hagyományaihoz, hitéhez, s nem felejtve bosszúját táplálja az örökös dühöt a németek és egyéb nyugati nagyhatalmak dekadenciája ellen? Csatlakozhat-e valóban, teljes szívvel ez a törzsszövetség a nyugati, keresztény értékeket valló nemzetekhez? Részesülhet áldásban az, akinek előrejutásához vér tapad? Nem csupán ellenségeinek, hanem egykori barátainak, szövetségeseinek a vére…

Ezeket a kérdéseket teszi fel az írónő, amelyeket a rendezés egyértelmű egyirányúsága az egyszerűség segítségével igyekszik megválaszolni. Bagó Bertalan víziója nem pazarol arra időt és energiát, hogy kézzelfogható atmoszférát teremtsen a kialakulófélben lévő magyar udvarban, hiszen minden figyelmét az új és régi, az óhit és újhit, az apa és fia között húzódó feszültségre összpontosítja. Kricsár Kamill torokhangoktól és sámánisztikus kiáltásoktól, kántálásoktól hemzsegő zenéje hivatott áthidalni a dialógusok között kialakuló hiányt és az átállásokat. Igazán sajnálatos, hogy az atmoszférateremtésen túl nem kapott igazi funkciót a különböző sámánkultúrák és az északi, viking-időszak inspirálta zenei világ, amely által a szürke árnyalatai helyett igazi színeket láthatnánk az előadásban. Ehhez hasonlóan a történelmi magyarok mozgáskultúrájának rekonstrukcióját sem ismerhetjük meg részletesebben, hiszen igazi tánclépések és koreográfiák helyett csupán éles taglejtésekkel létrehozott fájdalmas mozgássorok jellemzik Rovó Tamás koncepcióját. A díszlet egyaránt teret enged a színészek személyes megvalósításának és a nézők képzeletének. A színpad hátsó részét takaró óriási vetítővászon eredetileg a helyszínváltások gördülékenységéért felel, ám a ceruzagrafikára emlékeztető rajzok merőben elütnek a cselekmény és a színészek komolyságától. A vásznat hatalmas rámpaépítmény választja el a színpad elülső részétől, amely a fejedelem várát szimbolizálja. Nagyfokú öncélúságról tanúsodik azonban az építmény kihasználatlansága: a kétszintes emelvényre csak az előadás első és utolsó másodperceiben másznak fel „a népet” alkotó statiszták, közreműködők. A fém rácsok és a fa pallók indusztriális jellege teljes ellentétet mutat a rajzok gyermeteg világával és a jelmezek látszatmodernségével. Organikus lenvászon és pamut keveredik a műbőr és a poliészter tolakodóságával. Az autentikusság és a hagyományőrzés látszatát keltik a tunikák, kaftánok és köpenyek, amelyek mellett a hosszú nyakú garbók, a páváskodó öltönyök, a mai stílusú cipők teljes zavarodottságról adnak hírt. Nem arról van szó, hogy az úgynevezett nyugatiak pulcsikban, vagy éppen öltönyben és nyakkendőben járnak, míg a nagyrészt pogány magyarok keleties ruhadarabokban. Géza fejedelem ugyanis szintén nadrágban és pulóverben feszít, csak éppen ő szürkében és feketében, míg fia, Vajk bézsben jár. Vajk házi tanítója XV. századi angol protestánsként öltözködik, szintén szürkében, míg a herceget megkeresztelő Adalbert püspök teljes papi díszben lép színre. A pogány magyar asszonyok tunikáinak összképéhez pedig kötött mellények és cicanadrágok járulnak, míg a harcos magyar férfiak félmeztelenül, mellkasukon akár BDSM-típusú játékokra is alkalmas műbőr övekkel feszítenek. Teljes a káosz, hiszen nem egységes sem a színhasználat, sem a forma- vagy anyaghasználat.

A történelmi játék műfaja sikeresebben élne a színpadon, ha egységes keretrendszer alapján határoznánk meg. Mi adja a történelmi drámát? A kollektív történetírásból átemelt fiktív alakok? Vagy a teljesen fiktív szereplők egy adott történelmi korba helyezése? Szabó Magda szövegében mind a két szempontot megtalálhatjuk. Sőt, a felvetett problémák kortalansága a garancia arra, hogy a dráma ma is releváns legyen. Mi adja tehát a történelmi előadást? Az adott kor megjelenítése, megidézése, rekonstruálása a hangulatban, a díszletben és jelmezben, zenében? Vagy a dráma konfliktusának megragadása és az erre való erős összpontosítás? Úgy tűnik, a rendező koncepciója ezt a két szempontot ötvözve kívánta létrehozni a produkciót. Sajnos azonban a kettő ritkán sikerül egyszerre, hiszen vagy a színészek munkája sínyli meg az előadás audiovizuális síkjának kidolgozását, vagy fordítva. A velőtrázó üvöltések és hörgések, a grandiózusnak szánt díszlet azonban látszólag nem segíti a színészek munkáját, sőt! Gáspár Sándor és Kovács Tamás, valamint Gáspár Sándor és Kuna Károly konfliktusa élesebben és tisztábban érvényesülne, ha a nagyszabású tervekkel ellentétben egy kisebb térben, sallangoktól mentesen állhatnának egymás elé.

A Géza fejedelem szerepében látható Gáspár Sándor játéka határozza meg a jelenetek ritmusát és elmélyültségét. Az elszánt uralkodó és a gyengéd, fiát és népét féltő, gondoskodó apa érzelmeit egyaránt hitelesen közvetíti. A meglepően eltérő érzelmek forgatagában képes Géza álláspontját és tetteit érthetővé tenni. Áldást ad, miközben keze véres, békekötésre készül, mialatt nemzedékeken átívelő bosszút forral – a karakter komplexitása Gáspár alakításában összpontosul és nyer kifejezést. A dráma igazi főszereplője Géza, aki igazán komplex személyiségjegyekkel és igazi nagy tragikus szerepívvel rendelkezik. Kovács Tamás alakításában Vajk kissé merev és ideges, ám eltökélt és hithű keresztény, akinek gondolatai és tervei meghatározzák a nemzetté formálódó nép jövőjét. Kuna Károly játéka harsányabb hangon szólal meg az előzőekhez képest. Pogány dal- és táncjátéka inkább komikussá teszi, mint nagy bölccsé. A komoly és szigorú fejedelem, valamint a hitbuzgó és rugalmatlan herceg mellett bohócként csökkenti a jelenetek súlyát. Pálya Pompónia műsorvezetőnője humoros kiszólásokkal és átvezetésekkel szolgál a cselekmény jelentőségéhez illeszkedve, ám igazi dramaturgiai szerepe nincsen. Betétei a kortárs-történelmileg hiteles kettősségnek esnek áldozatul, s a komoly viták és egymásnak feszülések kivetik magukból ezeket a híradós tudósításokat.

Szabó Magda ironizáló, a mai korra is vonatkoztatható zsenije elvész a kaotikus színrevitelben, s ezáltal igazi történelmi tükröt sem kapunk. Nézzük eleink vívódását, talán tudunk is hozzájuk kapcsolódni, ám mindezeken túl semmi nem idézi elő azt, hogy valóban elgondolkodjuk, miről is van szó. Kifacsarodott panoptikumot látunk, ahol valami nem stimmel. A bábuk rendben vannak, de a miliő hibádzik. Vagy fordítva? A tapsrendet követően talán az is felmerül a nézőben, hogy ha a zavaró díszlet- és jelmezbeli hiányosságokat le lehetne választani az előadásról, talán az egész jobban működne – mondjuk rádiójátékként.

Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.

A képeket Kiss Zoltán készítette.

Tizenöt premierrel várja közönségét a Pécsi Nemzeti Színház

2021. augusztus 24., kedd

Lipics Zsolt, a színházat ez évtől vezető Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy a pandémia után újult erővel láttak munkához: új arculatot kapott az intézmény, nagy hangsúlyt helyeznek az ifjúságnevelésre, a fiatalok megszólítására, és igyekeztek több olyan - nem feltétlenül a színház falai között zajló - programot elindítani, amellyel a közönség minden része felé nyit a teátrum...

Tovább

Kilenc bemutatóval készül az új évadban a Katona József Színház

2021. augusztus 24., kedd

Kilenc bemutatóval, valamint az Orlai Produkcióval közös premierrel is készül a 2021/22-es évadban a Katona József Színház...

Tovább

Rudolf Péter vezetheti a Vígszínházat a következő öt évben

2021. augusztus 24., kedd

Állandó igazgatói kinevezést kapott a Vígszínház élére a teátrumot az elmúlt másfél évben vezető Rudolf Péter...

Tovább

Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

2021. augusztus 24., kedd

Tizennégy premierrel várja a nézőket a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a 2021/22-es évadban; a bemutatók között lesz olyan előadás is, amellyel a százéves Salgótarjánt köszöntik...

Tovább

Oldalak