Május 25-én mutatkozott be társulatunk a XIX. Melpomena Tavrii Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
A rangos seregszemlén már többször szerepelt a Jókai Színház és többször komoly díjjal tértünk haza. Idei versenydarabunk, A fösvény méltó utódja a korábbi előadásainknak: Harpagon pénzhez fűződő végletes, tragikomikus vonzalmát Molière gazdagon, részletekbe menően, gyilkos humorral ábrázolja. Merő Béla rendezésében, Bartus Gyulával a címszerepben a színháztörténet egyik leghíresebb, legtréfásabb komédiája elnyerte a fesztiválközönség és persze a zsűri tetszését is. Alekszander Knyiga fesztiváligazgató elismeréssel szólt az előadásról, a színészek alakításairól, és úgy általában a színházunkban folyó szakmai munkáról. Kedves és megtisztelő gesztusnak találta – a közönség pedig nyílt színi tapssal jutalmazta – , hogy színészeink ukránul is megtanultak egy-egy részt a darabból. A fesztivál közönsége állva ünnepelte a Jókai Színház előadását.