Milyen volt Krúdy világa, és a boldog, békeidők életszemlélete? Mit jelentett a személyiségek kultusza, a nyugalom és a rend, mi volt a lassú élet titka, hol lehet a határ költészet és valóság között? Kovács Edit bevezetője után ezekről az izgalmas kérdésekről tartott előadást Fráter Zoltán egyetemi docens január 6-án a Mindentudás Színházi Egyetemén a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművész, esztéta, az est házigazdája két érdekes idézettel vezette be az előadást. Elmondta, hogy 1913-ban Bródy Sándor mit írt, miután elolvasta A vörös postakocsit. „Nem lehetetlen, sőt nagyon valószínű, hogy Krúdy Gyula az a regényíró, akire régen várunk. (Én szerettem volna az lenni, de különféle, leginkább jellemhibák miatt lemaradtam. Titkon, néha, még mindig van reménységem, hogy megjavulok.) Nem mérlegelem az értékeket: általában és egészében el vagyok ragadtatva. Boldog vagyok. Mintha valamim volna, valaki jót tett volna velem: ez az új könyv rám való hatása. Ilyesmit és így nem látott még magyar író. Külföldi se sok.”
Bródy Sándor mellett Ady is elismerően nyilatkozott A vörös postakocsiról, de volt fanyalgó kritika is: „Krúdy Gyula azok közé a hosszú lére eresztett stílusú írók közé tartozik, akik mesteri munkát produkálnak abban, miként lehet egy témátlan, szétfolyó históriából regény-limonádét gyártani.” Így Pekár Gyula író, újságíró, országgyűlési képviselő vélekedett Krúdyról.
A kedvcsináló után Kovács Edit bemutatta Fráter Zoltán egyetemi docenst, aki író, irodalomtörténész, szerkesztő, az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, kutatási területe a Nyugat és az Újhold szerzőinek munkássága.
Fráter Zoltán a Pekár-idézetre megjegyezte, hogy a két író szerelmi vetélytárs volt, és az imádott hölgy Krúdyt választotta, ezért vágott vissza Pekár, amikor csak tehette. Majd gyorsan leszögezte: azért jött, hogy Krúdy világáról beszéljen, egy olyan világról, amely egészen más életszemléletet sugároz, mint ami ma divatos. Mint mondta, arra a kérdésre, hogy mi volt a titka a békebeli időknek, Ferenc József korának, Krúdy műveiben keresi a választ. Azokban a boldog békeidőkben mindenesetre nyugalom és rend volt a világban, sokkal inkább, mint azt manapság tapasztaljuk, még az időjárás is rendben volt.
- Ha megnézzük Menzel, Hrabal, Kusturica filmjeit, az első kockáknál azt mondjuk: ismerős, otthon vagyok, ez Közép-Európa, ahol mindig ugyanazokat a hibákat követjük el… Az Osztrák-Magyar Monarchia mindent átszövő eleme volt a személyiség kultusza, Krúdy úgy látta, a sikerek feltétele a személyekhez kötött, beleivódott a korabeli társadalomba, hogy személy jelenít meg intézményt, Ferenc József jelenítette meg a birodalmat. De jellemző volt mások kultusza is, a császári udvaré, vagy a Görgeyt, Kossuthot övező tisztelet, ahogyan a rendszeresség a polgárok életében, az évszakok változásában, megvolt az életfolyások rendje, a szokások, évfordulók megtartása – magyarázta az előadó.
Krúdy műveit olvasva úgy látjuk, tudott valamit, ismerte az életet, annak titkait, bölcsességeit – régi magyar bölcsességekből, közmondásokból vette a novellacímeit, Álmoskönyvében instrukciókat ad az életvezetéshez. Krúdy világában mindennek megvan a helye, rendszere, udvarias étkezési szokásokat, egész illemtant találunk, leírja például, miért kell vendéglőbe járni, hogyan kell egy hölgyhöz közeledni.
- Ismerték akkoriban a lassú élet titkát, tudták, hogy érdemes megélni az adott pillanatot, nem szabad elmulasztani a jelent, érdemes lassítani, részt venni a saját életünkben. Ettől tűnt úgy a boldog békeidőkben, hogy minden rendben van. De ha a történetek mélyére nézünk, azok valójában megmutatják, hogy azok az idők sem boldogok, sem békeidők nem voltak valójában, hiszen akkor is voltak háborúk, és nem mindenki volt boldog. Unalmasabb, de biztonságos idők voltak. Ezek után felvetődnek kérdések: Nem csak a szépet írja meg Krúdy? Vagy kiszínezi a valóságot?
A vörös postakocsiban is szól például a belvárosi utca szennyezettségéről, egészségtelen körülményekről, kész rémregény, bűnt lehelő falakról mesél. Egyik szereplője azt mondja, hogy nem ért az élethez, lehet, hogy ez átverés, vagy ironikus módon értendő? Mindez nem érvényes, kételkedik benne, talán vissza is vonja? Van egy javaslata, de az nem biztos recept, inkább a szereplők vágya, a monarchikus világ kedélyessége fogalmazódik meg benne? Gemütlich, vagyis kellemes világ, nekünk ez jutott, nyugtázzuk hát mosollyal…
Mit igényel az ember végül is az élettől? – tette fel a kérdést az író nem sokkal halála előtt, és így válaszolt: gondtalanul eltölteni, barátságos emléket hagyni magunk után. Mennyire kell komolyan venni Krúdyt? – kérdezte az ellentmondások felvetése után az előadó, majd folytatta az érvelést.
- A konkrét helyszínek egyfelől vaskos realitást jelentenek, másfelől álmodozó, ábrándozó világot. Szindbádnál világos, hogy egy szó sem igaz abból, ami elhangzik, csak ábrándozás az egész, nem emlék, csak képzelődés, álom, nem konkrét kaland. Ebből az következik, hogy az író nem a valóságra kíváncsi, hanem arra, amit a képzelgés jelenthet; a világ pedig annyi, amennyit leír belőle, fontosabb számára a fantázia, ami arról szól, hogy ez a világ milyen lehetne.
Fráter Zoltán sok irodalmi részlettel színesített előadása után Kovács Edit szomorú idézetet hozott Féja Gézától, amely Krúdy temetésén hangzott el: „Meghalt Budapest szélén, sötét szobában, mivel villanyát 10 pengős tartozás miatt kikapcsolták, miután 3 évtizeden át segített e folyton beboruló országot világosabbá tenni.”
A Mindentudás Színházi Egyetemén február 3-án Somfai Kara Dávid etnológus Észak-Kaukázusi rokonaink címmel tart előadást.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Lipták Szabolcs/ A-TEAM
