Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Arany János-emlékév záróünnep a Jókai Színházban

foto_ignacz_bence_img_7151

A bicentenárium alkalmából 2017-ben számos programot szerveztek országszerte Arany János emlékének tiszteletére, tartalmas sokszínű programsorozattal készült Békéscsaba városa is.  Az Arany János-emlékév záróünnepére december 17-én került sor a Békéscsabai Jókai Színházban, melyre ingyenesen jöhettek az érdeklődők.

Az est első felében  „Éget és világít lelkemben leveled…” címmel versei, balladái, önvallomásai alapján idézték meg a halhatatlan költőfejedelmet az Új Színház és Békéscsabai Jókai Színház művészei. A különleges irodalmi műsort Szente Éva állította össze és Seregi Zoltán rendezésében láthatta a publikum. Az esten  közreműködött  Gregor Bernadett, a Kossuth-díjas Tolcsvay Béla, a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula, Beszterczey Attila, Gulyás Attila, Kovács Edit, Mészáros Mihály, Tarsoly Krisztina, Tege Antal, valamint Vadász Gábor.

Az est második részében az idén 70 éves jubileumát ünneplő Balassi Táncegyüttes lépett színpadra.  „Nekünk szól a fülemüle” – Tánckaláris Arany János balladáira című műsorukban a magyar néptánc formanyelvén, a Kárpát-medence folklórjából építkezve, drámai pillanatokkal tisztelegtek Arany János halhatatlan művészete előtt és varázsolták emlékezetes élménnyé a záróünnepet.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Arany János-emlékév programjainak támogatása keretében valósult meg a program.

 

2017.12.17.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Straub Dezső kétlaki életet él – Bors

A világ legjobb ügyelője

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás