Egy újabb klasszikus dráma került színpadra, ezúttal egyetemi színész hallgatókkal kiegészülve, akik jól együttműködtek a Jókai Színház már összeszokott, profi társulatával. Schiller drámája, bár modern korunkban néhány tartalmi jegyet illetően elvesztette relevanciáját, mégis számos örömet nyújthat a klasszikus, 18. századi német irodalmat kedvelők számára. Szilágyi Viktor írása
Ahogyan Schiller líráiból érezhető a szentimentalizmus – a szépség eszméjének magasztalása, és a harmonikus emberség ideálja, úgy a harmadik nagy színpadi műve, az Ármány és szerelem című drámájának a történetében is fellelhetőek ezek a különleges jegyek. A német felvilágosodás nagy alakja, Friedrich Schiller saját élményeiből is merített a darab megírásánál.
A tragédia két szerelmesről szól, a jómódú, felsőosztálybeli Ferdinandról, aki a kancellár fia, és Lujzáról, a polgári családból származó lányról. Találkozásuk egy véletlennek köszönhető, ám halálosan egymásba szerettek. A két szerelmes családi háttere nem teszi lehetővé szerelmük kibontakozását, ugyanis Von Walter, a kancellár, fiát pozíciójának megerősítésére és vagyona gyarapítására szeretné felhasználni, ami nem lehetséges akkor, ha a fiú polgári családból származó nőt vesz feleségül. Mindent elkövet a szerelmespár elválasztása érdekében, ami miatt Lujza apja, Miller, és számos nemes ember is problémákba ütközik, ami egyeseknek a rangját vagy akár az életét is fenyegeti. Az ármányok és cselszövések kilátástalan és kétségbeesett helyzetbe sodorják a szerelmeseket.
A nem kevesebb mint 145 perces darab remek képet fest a 18. század társadalmáról és az akkor uralkodó osztálykülönbségekből fakadó konfliktusokról. Modern értelemben ugyan ezek nem aktuálisak, viszont a mű a generációk harcát és a nemek viszályait is bemutatja, amik örök problémákat generálnak, mióta az ember közösségben él.
A szerző nagyszerűen érezteti a társadalom különböző szintjein lévő embereknek a kisebb-nagyobb problémáit. Minden osztályon belül vannak szóra sem méltó és nagyobb fajsúllyal bíró problémák, de ezek mindegyike befolyásolja a történet menetét.
Eperjes Károly igazi klasszikus előadást vitt színpadra. A zene, a jelmezek, a díszlet és a dialógusok modern elemektől mentesen korhűek voltak. Bár akadtak kérdéses elemek a darabban – mint például az utolsó percekben az ablak mögött álló emberek jelenléte – mégis jól összerakott, élvezetes előadást láthattunk.
A két főszereplő, Tóth János Gergely eh. és Papp Barbara eh. hitelesen és érzelemdúsan jelenítették meg a két fiatal szerelmest. A szálakat mozgató fő karakterek – Bartus Gyula, Tomanek Gábor, Komáromi Anett színművészek – játéka magával ragadó és erőteljes volt, egész lényükkel uralták a színpadot a drámai pillanatokban. A nyugtalan légkörben és a pattanásig feszült helyzetekben feloldást jelentett Von Kalb szerepében Tege Antal és a komornyik szerepében Csomós Lajos játéka.
A díszlettervező, Szabolcs János nagyon jó atmoszférát teremtett ahhoz, hogy magával ragadó legyen a darab, Kárpáti Enikő jelmezei pedig kihangsúlyozták a karakterek jellemét.
A Jókai Színház előadása klasszikus, érződik Eperjes Károly törekvése, hogy az eredeti mű legfőbb elemeit változatlanul megtartsa, ezáltal lehetővé téve a kétszáz éves időutazást.
