Átadásra került a tetőtől talpig új ruhába öltöztetett Soltis színház épülete Celldömölkön. A Békéscsabai Jókai Színház az egyetlen magyar kőszínház, amely – Törőcsik Mari felhívására és az övé mellett- támogatta a színházépület felújítását.
Nagy Gábor a Soltis Lajos Színház alapítója, fáradhatatlan vezetője hangsúlyozta, országos viszonylatban is ritka, hogy egy alternatív színház ilyen elegáns épületet avasson, az meg, hogy erre egy ilyen kis városban kerülhetett sor, egyedülálló. Az önkormányzat, adakozó magánszemélyek támogatása, rengeteg társadalmi munka, valamint a teátrum saját bevétele révén sikerült mindezt megteremteni. Levélben köszönte meg színházunknak, hogy azonnal reagált Törőcsik Mari 2013-as felhívására, és – egyedüli kőszínházként az országban – valamennyi dolgozója 1.000–1.000 Forint felajánlással csatlakozott a Művésznő felhívásához.
A Békéscsabai Jókai Színház társulata egy emberként gratulál a Soltis Lajos Színháznak, teltházas előadásokat kíván és azt, hogy, a felújított kamaraszínház legyen a város büszkesége!
Fotó: Unger Tamás