Már korábban is beszámoltunk róla, hogy a Vigadó felújítását jórészt a színház saját szakembergárdája végzi a Műemlékfelügyelettel egyeztetve, Békéscsaba város anyagi hozzájárulásával.
Ennek eredményeként elkészültek a színház szabótárában az új függönyök is. Petrovszki Árpáddal, a szabótár vezetőjével beszélgettünk a munkáról.
– Miért az aranybrokát lett a befutó?
Seregi Zoltánnal, a színház igazgatójával sok-sok színt, úgynevezett mintasálakat lógattunk a térbe, és elemeztük, hogy a Vigadó stílusához-szellemiségéhez melyik illik leginkább. Ugyanakkor figyelembe kellett vennünk a Vígadó belső díszítésének engedélyezett színvilágát, az aranyszínű rozettákat például. Ehhez az aranybrokát stimmelt leginkább.
– Mekkora munka volt a függönyök elkészítése?
Négy ember egy heti munkáját akasztottuk ma a Vigadó ablakaira. Ennyi időbe telt a függönyök, kiszabása, varrása, zsinórozása. Végeredményként 50 négyzetméter anyagot dolgoztunk át függönnyé, amiből összesen tíz függönyt varrtunk meg. Végül 45 méter behúzó zsinór bevarrásával kapta meg a függöny az alakját és ennek köszönhetően lettek felakaszthatók a helyükre. Megvarrtuk hozzá a kikötőket is, amikkel változtatható, hogy az ablakon a függönnyel mennyi fényt engedjünk be a Vigadóba. Nyáron például elég fontos, hogy megfelelően árnyékolják is ezt a hatalmas termet, míg télen alapvető, hogy minden éltető napsugár utat találjon a terem belsejébe és beragyoghassa a Vigadót. Szerintem ezekkel a függönyökkel is erősödött az az érzés, hogy a Vigadó egy olyan páratlan tér, amire minden békéscsabai polgár büszke lehet. Ezért mi is örömmel dolgoztunk rajta.