Kiss József rendezőt már ismeri a Békéscsabai Jókai Színház közönsége, hiszen 2014-ben Goldonitól a Chioggiai csetepatét vitte színre. Szeptember 21-én új bemutatója lesz, Noël Coward vígjátékát, a Vidám kísértetet rendezi. A Jászai Mari-díjas színművésszel, rendezővel, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetőjével, drámaíróval próbák között nem csak a készülő premierről beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
- Színházvezetés, rendezés, írás, színészet – hogyan fér ennyi minden az életébe?
- A szolnoki fordulattal, új életmóddal, művészeti vezetéssel 2007-ben végérvényesen háttérbe szorult a színészet. Valójában sosem voltam igazán színész típus. Nagyon szeretem a színészetet, ez egy fantasztikus játék, nem véletlenül mondjuk, hogy játszani megyek. Sok munka van benne, nagyon fárasztó, de csodálatos szárnyalás! Feloldódás, kaland és közben az embernek mindig önmagával, saját feladatával kell foglalkoznia. Én pedig mindennel szeretek foglalkozni, nem csak önmagammal. Ha így gondolkodik az ember, óhatatlanul elmozdul a színészet felől a rendezés irányába. Ez az én életpályám is, két diplomám van, a színészi és rendezői.
- Rendezőként sem állt meg, onnan is tovább lépett.
- Ha mindig a teljesség felé törekszik az ember, akkor elmozdul a színházvezetés és a drámaírás irányába, mert rájön, hogy a rendezés és a vezetés sem igazi alkotómunka. A rendező is valamit reprodukál, aki ténylegesen alkot, az a drámaíró, létrehoz egy művet, és azt bemutatják a színházak. Mindig tovább mozdultam, így lettem drámaíró és rendező, a színészet pedig kimaradt az életemből.
- Valameddig csak játszott, vagy hamar túllépett a színészi pályán?
- Hamar túlléptem. Ifjú színészként ki sem kerültem az iskolából, benn maradtam rendezőnek, miközben az osztálytársak bedobták magukat, amikor én még mindig az iskola padjait koptattam. Amikor végeztem, a rendszerváltás előtti elbizonytalanodás volt a levegőben. Elhatároztam, hogy Szombathelyen alapítok színházat, majd Győrben két évig, aztán Veszprémben próbálkoztam. Én ott szépen belegyalogoltam egy hihetetlen zsákutcába, ahonnan nem tudtam tovább lépni.
- Szabadúszó színészként folytatta.
- A színészetből tartottam el magamat. Aztán a kilencvenes évek derekán megpróbálkoztam a drámaírással, ami nagyon tetszett. A leginkább ismert darabom Az angyalok nem sírnak, ’56-os témájú, nagyon szép történet, van benne szerelem, minden. Az ’56-osok, akik látták, megdöbbentek, hogy én mindezt honnan tudom.
- Honnan tudta? Emlékezésekből, elbeszélésekből?
- Nagyon sok emberrel beszéltem, rengeteget olvastam, és így szépen lassan kibontakozott bennem a lényeg. Dózsa Laci színész ’56-os volt, sokat mesélt nekem. Az angyalokat több helyen is bemutattuk, játszottuk Szolnokon, a Turay Ida Színház kétszer is műsorra tűzte, volt belőle egyfelvonásos Egerben, felvette a televízió.
- A kortárs történelmi dráma egyébként is szívügye.
- Furcsa a kapcsolat a kortárs magyar dráma és a színházak között, és ez nem jó dolog. A Katona József pályázatot, ami most működik, hogy legyen kortárs dráma, azt én találtam ki. A gondolat az én fejemben született meg, hogy ne csak a drámaíró kapjon pénzt, ha akar valahol pályázni, hanem szűrje össze a levet egy színházzal.
- Irodalmon, színházon túlmutató társadalmi jelentősége van annak, hogy szülessenek kortárs darabok. Elérte célját a pályázat, elégedett?
- Születtek jó drámák, persze. A pályázat a bemutatáshoz segít, hogy a szerzők menjenek a színházigazgatókhoz és győzködjék őket, merjék bemutatni az új műveket, mert nincs akkora kockázat. Ez is egy fontos része a magyar drámáért való küzdelemnek, de nekem van még a tarsolyomban egy-két dolog…
- Miért éppen Noël Coward? Szolnokon már rendezte 2016 őszén, de hol bukkant rá a darabra?
- Az a jó a magyar színészekben, a vidéki színházakban, hogy nagyon sokfélét lehet játszani…
- Nem csak lehet, kell is a térség egyetlen színházának.
- Igen, kell is, ezért hol ilyen, hol olyan szerepben próbálhatják ki magukat a színészek, nagyon gyorsan váltanak, új dolgokat csinálnak. Ez egy nagyon egyszerű, elegáns, eszköztelen színjátszás, ami ebben az angol társalgási darabban működik, amit az ember imád a filmekben nézni. Az angolok olyan elegánsak, kifinomultak, csípős megjegyzéseket tesznek, de becsomagolják a véleményüket mindenféle körmönfont körmondatokba. Ezt az ember borzasztóan tudja élvezni, mert elegáns, nagyvonalú, szórakoztató.
A Vidám kísértet olvasópróbáján Fehér Tímea (Madame Arcati), Tarsoly Krisztina (Elvira), Komáromi Anett (Mrs. Bradman).
- Angol humor, jó szerepek, de hol bukkant a darabra?
- Miskolcon egyszer be kellett ugranom egy Vidám kísértetbe húsz évvel ezelőtt, az orvos szerepébe, de olyan gyorsan, hogy a példány még a kezemben volt, nem volt idő megtanulni. Ott találkoztam a darabbal először. Az angol humort már régen nagyon szeretem.
- A júniusi olvasópróbán érdekes párhuzamot vont Noël Coward és Molnár Ferenc között.
- Mindig összehasonlítom a két írót, ugyanabban a világban alkottak, ugyanazzal a társadalmi háttérrel, még a világlátásuk is azonos volt. Azért Molnár Ferenc mégiscsak Molnár Ferenc, világbajnok volt ebben a kategóriában, megbecsülték, de Coward angol szerzőként világsztárrá vált. Az én magyar szívemhez Molnár áll közelebb, és valószínűleg nemcsak azért, mert magyar volt, hanem azért is, mert mélyebb volt a művészete.
- Anélkül, hogy a poént előre lelőnénk, mit árulna el premier előtt Coward figuráiról?
- A főszereplő író, Charles – Gulyás Attila játssza – második feleségét (Ruth), Liszi Melinda figuráját emelném ki. Élő nő, az első feleség (Tarsoly Krisztina alakítja) kísértetként jelenik meg és felkavarja az eseményeket. Ruth vergődése, helyzete meglehetősen tragikus, a sors elég kegyetlen játékot játszik vele, és aztán végül be is szippantja. Tehát a szórakoztató műfaj is lehet nagyon elgondolkodtató, igaz és lélektanilag teljesen korrekt. A színésznek pedig rettentő jó szerep, sok mindent meg lehet benne mutatni.
- Szórakoztató darab kiváló szerepekkel, színészekkel, más nem is kell a sikerhez.
- Szolnokon bemutattuk tavaly Dürrenmatt A fizikusok című darabját, ami ment itt is. Volt félelem, hogy a közönség nem nagyon fogja szeretni. Nem csináltam vígjátékot, mégis imádták. Ha valaki tehetségesen és jól játszik el valamit, a közönség megérzi, hogy hozzá beszélnek, főleg, ha magas a színvonal. Nincs az a színdarab, amit nem lehetne bemutatni, az emberek a minőségre vevők, attól függetlenül, hogy Dürrenmatt, Coward, Molnár vagy Shakespeare, imádják. S nagyon hálásak, mert érzik, hogy őket az alkotók komolyan veszik. Nem kell megerőszakolni írott műveket, nem kell mindenáron aktualitásokat becsempészni. Magyarországon bármit be lehet mutatni bármelyik közönségnek, ha elég magas a színvonal.
- Ez a legjobb végszó, köszönjük szépen!
Niedzielsky Katalin
Fotó: A-TEAM