Az esztendő utolsó napján Kadelka László ügyelő történetét fogadják szeretettel. Suka Sándor 1953-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és a Nemzeti Színház szerződtette. 1971-1984 között a fővárosi Operettszínház tagja lett, 1986-tól ismét a Nemzetiben játszott 1993-ban bekövetkezett haláláig. Major Tamás kedvence volt, elhíresült „Karácsonyi-születésnapi ajándéka” A Két úr szolgája (Truffaldino) címszerepéhez kapcsolódik.
Suka Sándor Csepelen volt „munkás-színjátszó”. A kor szellemében a tehetségesnek látszó munkás-kádereket beiskolázták, így került majd’ harminc évesen a Főiskolára. Amint diplomát kapott, azonnal szerződtette a Nemzeti Színház. Major Tamás volt a színház igazgatója és az egész magyar színházi világ teljhatalmú ura. Sukát nagyon kedvelte, részint, mert kitűnő színész volt, valamint kiválóan utánozta Őt.
Abban az időben fantasztikus társulata volt az ország első teátrumának. Major és a főrendező Gellért Endre nagyon figyelt arra, hogy az általuk tehetségesnek tartott színészek megfelelő szerepekben bizonyíthassák tehetségüket. Sukának szánták Goldoni Két úr szolgája főszerepét.
A bemutató 1959 májusában volt – hatalmas sikerrel. Major abban az évben határozott úgy, hogy – bár fontos politikai megbízatása volt – nem a „vonalas” szocialista-realista műveket részesíti előnyben, hanem klasszikus műveket mutatnak be. Ekkor indította be a híressé vált Shakespeare sorozatát a színház.
Soos Edit és Suka Sándor (Két úr szolgája)
Sukának óriási személyes sikere volt Truffaldino-ként, ezért úgy gondolta, hogy ez a siker feljogosítja arra, hogy fizetésemelést kérjen. Karácsony előtt bement Majorhoz, elmondta mennyire nincs pénze, lakása, egy ilyen siker után igazán kaphatna több gázsit. Major megértően végighallgatta, majd majdnem „sírva” ecsetelte a színház sanyarú gazdasági helyzetét. Nemhogy fizetésemelést, de az amúgy alacsony gázsit is éppen, hogy ki tudják fizetni. Itt a Karácsony és a megérdemelt jutalomra sincs pénz! Suka részvéttel hallgatta kedvenc igazgatóját, majd így szólt:
„Major elvtárs mondjon legalább valami biztatót!” „Hajrá Suka!!!” – volt a válasz.
Hősünk bánatosan ballagott ki az igazgatói irodából, Kovács Alíz, a titkárnő vigasztalta, amikor Major utána szólt, hogy menjen vissza. „Sukuci én nem, de Maga elintézheti a fizetésemelést! Karácsony Szenteste a Két úr szolgáját játsszuk. (Abban az időben akkor is volt előadás, nem nyilvános, hanem a fegyveres testületeknek, hogy akik nem mehettek haza szabadságra, azok szórakozhassanak.) Az előadáson itt lesz a kulturális és a honvédelmi miniszter. Maga a nagy-monológját a színpad közepén mondja, amikor ahhoz a szöveghez ér, hogy: Se pénz, se lakás! Menjen előre a proszcénium páholyhoz – ott fognak ülni a fejesek –, és ezt a szöveget ott mondja el Nekik, majd menjen vissza és folytassa az eredeti helyén. Ez rendezői utasítás!”
Suka hitte is meg, nem is, de veszteni valója nem volt – a rendezői utasítás be kell tartani… 1960. január első munkanapján kapott egy értesítést, hogy haladéktalanul jelenjen meg a XIII. kerületi Tanács lakásügyi osztályán, ahol átveheti a kiutalt lakása kulcsait. Amikor a januári fizetését felvette, a borítékban egy levelet talált az alábbi szöveggel: „A Goldoni A két úr szolgája című darabban nyújtott kimagasló művészi teljesítménye elismeréseként 300.-Ft., azaz háromszáz forint, rendkívüli fizetésemelésben részesítem. Benke Valéria , Művelődésügyi miniszter”
Suka Sándor január 1-jén lenne 95 éves.
