Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető karácsonyi mesék, kacagtató, színházi történetek a régmúltból, hogy még szebb legyen az ünnep. A mai történetet Lakatos Károly, Magyar Teátrum-díjas maszkmester osztja meg Önökkel.
Cserényi Béla kitűnő színművészről mindenki tudta, hogy odavan a régiségekért. Volt is egy ilyen szállóige vele kapcsolatban: „adni-venni-cserényi.” Nem ment le úgy tájelőadás, hogy ő előtte ne járta volna a házakat régi ezért azért. Oda is adták neki szívesen a háziasszonyok, mert rendkívül udvarias volt, a legegyszerűbb nénikének is kezet csókolt bemutatkozáskor. Ha mégsem adták ingyen, nagyvonalúan felajánlott cserébe 2 színházjegyet.
A téli időszakban, emlékszem rémesen hideg volt, valamelyik vidéki kisváros művelődési házában tájoltunk. Az előadás kezdése előtt Béla hatalmas örömmel cipelte be az aznap összegyűjtött korsókat, kézzel festett mázas köcsögöket és letette a folyosóra azzal, hogy majd az előadás után a busz szépen úgyis hazafuvarozza vele együtt a kincseket. Közeledett is az előadás vége. Az egyik díszítő már régen meg akarta tréfálni Cserényit, ezért kivitte az egyik korsót a művház udvarára és, hát mit szépítsem, belevizelt. Azt gondolta, hogy visszateszi a többi közé és majd Cserényi, ahogy mit sem sejtve felemeli, a szép teveszőr kabátját végiglocsolja a korsó tartalmával. De pórul járt a díszítő kolléga, mert nem vette észre, hogy hibás a korsó, levált az alja, ráömlött minden, így saját magát lepte meg. Mi bentről figyeltük az akciót, halálra nevettük magunkat a visszájára sült csínyen. Az biztos, hogy a kedves kolléga ruhája úgy bűzlött, hogy csak hátul utazhatott a buszban, nyitott ablak mellett, abban a fagyos időben.
