Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Kovács Edit, Domján Edit- és Gálfi Gyűrű-díjas színművész egy gyerekkori történetét meséli el Önöknek.
Hat-hét éves lehettem azon a karácsonyon. A hóesésben éppen hazafelé tartottunk a szarvasi nagyszülőktől. A nővéremmel a kocsi hátsó ülésén azt találgattuk, vajon elég jók voltunk-e ahhoz, hogy a Jézuska meghozza a vágyott ajándékot. Próbáltuk tárgyilagosan megítélni a helyzetünket és arra jutottunk hogy: igen. Aztán néhány eset kölcsönös felemlegetése kétséget ébresztett bennünk, hogy esetleg mégse.
Gondolom, az édesanyám mosolyogva hallgatta ezt a párbeszédet a kocsi első ülésén, és – mint a Jézuska titkainak tudója – kommentálta mindezt az autót vezető édesapámnak. Tudtuk hogy nem kell sokat várnunk a Jézuska döntésére, mert már beértünk Csabára. Ha hazaérünk, még kicsit hógolyózunk az udvaron, ami szintén jó mókának ígérkezett, hiszen ritkán tudtunk az édesapánkkal játszani. E közben édesanya a szobában segít a Jézuskának, és nem lehetetlen, hogy szól néhány jó szót az érdekünkben. Talán még nem késő!
A boldog várakozásból fékcsikorgás riasztott. Próbáltam megkapaszkodni az előttem lévő ülésben. Ahogy megálltunk, az édesapám kiugrott az autóból és a hóban fekvő biciklishez rohant. Mi rémülten néztük. A biciklisnek az ijedségen kívül nem történt baja. A sarki kocsmából jött, ahol némi pálinkával köszöntötték a Jézuska születését. A jeges úton még józanul is nehéz biciklizni, nem csoda, hogy ilyen állapotban egyensúlyát vesztette felszállás közben. Szerencsére még időben meg tudtunk állni a hóban fekvő ember előtt.
Az apám fölsegítette a bácsit és visszaült az autóba. A biciklis azonban meg akarta köszönni, és követte az apámat, bedugta a fejét a kocsiba. Hirtelen émelyítő pálinka és cigaretta szag töltötte be az utasteret.
– Köszönöm uram! Hát bocsánat! Karácsony van, biztos maga is bedobott már egy pálinkát!
Az apám mögött ültem, az arcát nem láthattam csak azt, hogy megfeszült az egész teste. Világéletében gépekkel dolgozott, pontosan tudta, milyen veszélyes tompult reflexszelel vezetni. Ezért nem ivott soha, mikor autóba ült, és most is ezért tudott időben megállni a havas úton.
– Na menjen szépen haza! – mondta fojtottan.
Csöndben ültünk hazáig az autóban. Éreztem, hogy az első ajándékot már megkaptuk ezen a karácsonyon, hiszen nagyon kicsin múlott ,hogy nem lett nagyobb baj, de szerencsére mindenki ép bőrrel úszta meg a kalandot. Nem ez volt az egyetlen ajándék azon a karácsonyon. Hosszú időn át kaptam egy olyan ajándékot, aminek az értékét csak most tudom igazán, amikor többé már nem ülhetünk mind a négyen a karácsonyi asztalnál.
