A nagy sikerre való tekintettel az új évadban is műsorra tűzte a Békéscsabai Jókai Színház a klasszikus Koldusoperát. A különleges előadás számos csemegét rejt magában a színházi ínyenceknek, de nem csak nekik, ebből bárki tanulhat. – Várady Erzsébet kritikája
A Brecht által megálmodott Bicska Maxi klasszikus története a Cápa- és az Ágyú-dallal sokak számára ismerős. Rengeteg féle felfogásban létrejött átdolgozást élt már meg az aktualitását sohasem vesztő mű, mégis sikerült Katkó Ferenc rendezőnek megújulni a darab kapcsán. Ez volt a Kijevi Színművészeti Egyetem rendező szakán a vizsgarendezése. A képek, a színek, a ritmus, a jelenlét és az energia, ami leginkább jellemzi az előadást. A londoni Soho negyed lecsúszott világába kalauzol a mű, ez a bűnözők, a koldusok és a kurvák terepe, ahol "előbb a has jön, aztán a morál" és minden értékmérője a pénz. Ezt a hangulatot jól kifejezi a Fekete Péter munkáját dicsérő, alapvetően rideg vasszerkezetből álló, de rendkívül jól világítható, használható és helyszínről-helyszínre alakítható díszlet. Számos jelenetben különös, színes festést kap, ezáltal megteremtve a mondanivaló atmoszféráját.
Az első felvonásban szinte végig színen van a három pólus: Bicska Maxi és a legnagyobb bűnöző vetélytársa, Peachum és felesége, valamint Tigris Brown, London rendőrfőkapitánya. Gyakran tétlenek, de jelen vannak, mintegy kifejezve, hogy szemmel tartják egymás lépéseit, akárcsak egy sakkjátszmában. A Borovics Tamás által megformált Bicska Maxi szállóigévé váló mondata végig kíséri az előadást: ebből is tanulhatsz – oktatja gyakorta környezetét az olykor fölényeskedő, de mégis tisztelettudó bűnözővezér. Úgy tűnik, mindenki felett áll – erre rásegít Borovics hatalmas termete is – és ezzel vissza is él. Bármire képes a pénz érdekében, a nő ügyei is hagynak kívánni valót maguk után, mégis végig szimpatikus tud maradni Borovics figurája. A bandájában az idősebb és fiatalabb színészek érdekes elegyet alkotnak. A négy rutinos színművész – Mészáros Mihály, Jancsik Ferenc, Tomanek Gábor és Szőke Pál – lubickol a szerepében, jeleneteik és dialógusaik üde színfoltot hoznak az előadásba; őket jól egészíti ki Gulyás Attila és Czitor Attila. A Tege Antal által megformált „koldusbarát” Peachum mindenre elszánt, okos, de alattomos karakter. Tege Antal remek színészi váltásokkal, hitelesen alakítja a kedveskedő őrültet. Az alkoholista feleségét játszó Kara Tündével jó párost alkotnak. Maxi az ő lányukat, Pollyt csábítja el. Gubik Petra jól hozza a szerelmes, esetlen fruskát, akit az észérvek nem érdekelnek, csak a szíve választottja és bármit megtenne érte. Az irányítható lány később bandavezérként karakán jellemét is megcsillantja. Tigris Brown, a Katkó Ferenc által megformált rendőrfőkapitány jelenléte erős, de tehetetlen, a bűnözői szálak erősebbek nála. A rendőr és Maxi régi barátok, akik a háttérben falaznak egymásnak, ez egy erős áthallás a mai, sokszor korrupt világra. A cselekményt tovább bonyolítja, hogy Maxi másik(!) felesége épp Brown lánya, akit Köböl Lilla kelt életre. Lilla és Petra börtönben való találkozása kifejezetten erős jelenet.
Maxi végül a saját kardjába dől, amikor lenézi Peachum erejét, aki sokkal furmányosabb, mint gondolná. Hiába a hatalom és a pénz, a tisztességtelen eszközök végül megbosszulják magukat, ahogy érzik Maxi vesztét a saját emberei is ellene fordulnak. Maxit a kedvenc ágyasa, a Kisfaludy Zsófia által megformált Kocsma Jenny többször is elárulja aprópénzért. A bordélyház hangulatát Nagy Erika, Komáromi Anett és Csatlós Viktória örömlányok autentikussá teszik, de Csomós Lajos és Vadász Gábor Smith rendőre, Koleszár Bazil Péter koldusa és Csipke Sándor lelkésze is magáért beszél.
Kurt Weill dallamai hibátlanul szólalnak meg a Gulyás Levente által vezényelt zenekartól, az énekek is kiválóan szólnak, de közülük is kiemelkedik Gubik Petra, Kisfaludy Zsófia és Gulyás Attila hangja.
A Rátkai Erzsébet Ferenczy Noémi- és Jászai-díjas jelmeztervező által megálmodott kosztümök egyszerre korhű és modern kompozíciója jól megfér egymás mellett. A kar pedig harmonikusan integrálódik az összképbe. Fejes Kitty koreográfiái kifejezőek, nem tolakodóan jelennek meg a színen, nem egyszer elementáris erővel hatnak. Jól illeszkednek az előadásba, épp annyira kihívóak egy-egy jelenetben, amennyire kell, az ízlésesség határán bőven belül maradva.
Katkó többször használja a nézőteret is, akár erősen megvilágítva, mintha jelezné, mindez rólunk is szólhatna; az emberi jellem kicsinyessége a mai társadalomba is jelen van és ezzel önvizsgálatra sarkall.
Olykor vicces, olykor groteszk, megható, meglepő, de mindezek aránya egészségesen és kiegyenlítetten vegyül. A befejezés meglepő fordulatot tartogat, ami egy fricska is egyben mindenki számára, magának az előadásnak is egyfajta önirónia.
Ez a Koldusopera olyan, mint egy bájital, minden hozzávaló patikamérleggel mérve, majd összekutyulva, végül varázslatos színházi élményhez vezet. Intelligens rendezés, ebből is tanulhatsz, de még mennyit…
