A száz éve, 1919. január 27-én elhunyt Ady Endrére emlékezünk országszerte előadásokkal, kiállításokkal. A Békéscsabai Jókai Színház művészei Zelei Miklós: Az Isten balján – Situs inversus című művével tisztelegnek a halhatatlan költő emléke előtt. Az Ady Endre életét megidéző különleges színdarab február 11-én Bécsben, a Balassi Intézetben, 12-én a Pozsonyi Magyar Intézetben vendégszerepel.
A külföldi fellépések előtt, február 9-én este a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínházában láthatta a közönség az előadást. „A történet szerint, Ady Endrének nem sikerül meghalnia 1919 telén. A Situs inversus – Isten balján című darabban éppen ezért konstancai internáltként több túlélési esélyt kell latolgatnia – írja a darab szerzője, Zelei Miklós. – Legyen hajógyári törzsgárdatag, esetleg a szekuritáté ellenőrzésével és irányításával vállalja el a Konstancai Harcos című román napilap szerkesztését? Álházasságengedély megszerzésével próbáljon átjutni az anyaországi paradicsomba, ahol majd a kezdődő demokrácia egyik pártja frakcióvezető-helyettesének instrukciói nyomán országimázsjavító költeményeket írhatna, de ha okosan hallgat, esetleg akkor is cseng a kassza. A szerepeket, az összes színre lépőét, maga Ady játssza vagyis Katkó Ferenc, talán azért is, hogy a színház kedvet csinálhasson a tudattöbbszöröződés és -hasadás korszerű (trendi) állapotához. A darab minden eddigi Ady-képet felülír.”
A merész időutazás kivételes szellemi kalandot ígér, gondolatébresztő, emlékezetes produkcicó, amelyben Katkó Ferenc sokoldalú alakítást, kimagasló teljesítményt nyújt.
A vetítés Heltai Ákos munkája, az előadást Köllő Miklós rendezte.
Fotó:A-TEAM