Jókai Színház. Az Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma című nosztalgia
musical keletkezésének történetéről és a készülő előadásról a szerző-rendező,
Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész mesél.
Sok-sok évvel ezelőtt, mindenféle felkérés nélkül írtam egy bő szinopszist a
múlt század 60-as, 70-es éveinek időszakáról. Ez egyébként egybeesett az én
világra eszmélésemmel, 16-18 éves srác voltam akkoriban. A kor fő kérdése az
volt, hogy hogyan lehet egy viszonylag emberszabású világot teremteni. Olyat,
ami egyezik a mi hitünkkel, életünkkel. Mert élni kell, az értékeket át kell
menteni. Ekkoriban egy hatalmas szellemi robbanás következett be a Beatles
színrelépésével. A beat-zenének és rockzenének, mint művészeti műfajnak a
megjelenése volt ez – hangsúlyozottan nem zenei forradalmat említettem,
mert ez jóval több volt annál. Ez egy művészeti forradalom volt – az irodalomra,
a színházra, a képzőművészetre, és a filmművészetre is kiterjedt. Ugyanazt
jelentette nyugaton, mint keleten: hogy az emberek szeretnének egy emberibb,
jobb, szebb, becsületesebb világban élni. A zene pedig nagyon pontosan
kifejezte azt az életérzést. Meggyőződésem, hogy a XX. században a film mellett
a rockzene volt az a művészeti ág, ami világszerte úgy terjedt el, hogy
tömegeket mozgatott meg, ledöntve a korosztályok közötti vélt vagy valós
válaszfalakat. Egyrészt kifejezte a világot, amiben élünk, másrészt pedig
maradandót alkottak; azt sugallták az embernek, hogy mindenfajta tiltás
ellenére lehet egy szebb világot teremteni magunk körül. Sokan írták, hogy ez
volt a Nagy Generáció. Nem igaz. Mi nem voltunk a Nagy Generáció. Ez csak
ránk ragadt. Egész egyszerűen mi akkor nyitottuk ki a szemünket a világra, és
értettünk meg sok dolgot – biztos nagyon naívak is voltunk. Annyi minden
történt, aminek azt hittük, részesei leszünk, fontosak leszünk, számítanak ránk.
Be tudunk kerülni egy társadalom vérkeringésébe, családot alapítunk, és
alakítói leszünk a világnak. Ez a nemzedéki musical ennek az időszaknak a
hangulatát szeretné visszahozni.
Ebben a korszakban tehát a zenének nagyon fontos szerepe volt, csakúgy, mint
az egyetemi csoportoknak, kulturális egyesületeknek, színjátszócsoportoknak.
Beszélgettünk, vitatkoztunk. Fontos filmek, színházi előadások jöttek létre,
irodalmi művek jelentek meg, egymás kezéből kapkodtuk a Zabhegyezőt és az
Útont, hajnalig beszélgettünk. Ez talán a mai fiatalok számára elképzelhetetlen,
de akkoriban hatalmas szellemi pezsgés volt. Ezt fontosnak tartottam
felmutatni. Nemcsak azért, mert az ember olykor nosztalgikus hangulatba
keveredik, hanem azért, hogy aki bejön a színházba és megnézi az előadást,
gondolkodjon, tűnődjön el azon, hogy milyen volt ez a világ, milyen értékeket
hozott létre, és mi az, ami ezekből hiányzik ma. A válasz nagyon egyszerű:
elveszítettük a közösségi létünket. Nagyon keveset találkozunk és beszélünk
egymással, nagyon keveset vitatkozunk. Abban az időben ez a házibulik világa
volt, ahol nem csak táncoltunk és jól éreztük magunkat, hanem mindenki
hozott valami szellemi újdonságot, amihez hozzájutott: lemezeket, külföldi
magazinokat, cikkeket, lefordított anyagokat; könyveket ajánlottunk
egymásnak. Ez egy magától értetődő, közös gondolkodás volt, ahol egymás
elméjét élesítettük, csiszoltuk, és hittünk a világ megváltoztathatóságában.
Hittünk abban, hogy a világot mi is szebbé és jobbá fogjuk tenni. Ilyen
értelemben ez egy nagyon tanulságos kor volt. A darab pedig nem csupán egy
nosztalgikus visszaemlékezés, hanem egy olyan világ felmutatása, amit
érdemes górcső alá venni és ütköztetni azzal, amilyen világot ma élünk. Amely
világ bizonyos értelemben sokkal jobb, mint a régi, de mégis hihetetlen
hiányérzettel küszködik az emberek jó része, akiknek ez a fajta közöségi
együttlét – még a családokban is – nagyon ritkán adatik meg. Dédelgettem a
történetet hosszú évekig, betettem az íróasztalfiókba, aztán egyszer Seregi
Zoltán igazgatónak megmutattam, aki felkért arra, hogy csináljak belőle egy
színpadi művet, hiszen a színházban több olyan kiváló művész van, aki
nagyszerűen ért a hangszerek kezeléséhez is. Ez egy kivételes lehetőség, hogy
élőben szólaljanak meg a slágerek. Mindenképp egy olyan játékot szerettem
volna, amely közönségcsalogató, az értelemre és az érzelmekre egyaránt hat.
Érezze jól magát a közönség, és tűnődjön el azon, amit lát. A darab
gondolatisága a nagybetűs Reményt sugallja: hogy csak azért is lehetséges egy
értelmesebb világot teremteni, és ehhez nekünk is közünk lesz. És az jobb lesz,
mint a régi.
Az Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma című nosztalgia musical
ősbemutatója 2025. október 10-én lesz a Békéscsabai Jókai Színház
nagyszínpadán. A népes szereplőgárdát felvonultató, látványos produkcióban a
kor hangulatát az akkor legnépszerűbb magyar és külföldi zenekarok ikonikus
dalaival idézi meg a javarészt a teátrum művészeiből álló zenekar. Az előadást
2025. decemberig láthatja a közönség.
