Szabó K. István rendező és Darvay Nagy Adrienne színháztörténész Bánk bán a "magyar Hamlet" című előadásával folytatódik a Mindentudás Színházi Egyeteme február 1-jén, az Ibsen Stúdiószínházban.
Katona József pár nappal múlt két esztendős kisgyerek Kecskeméten, amikor Kolozsváron, Kazinczy Ferenc prózai fordításában, először mutatják be magyarul a Hamletet. Igaz, egy német adaptáció alapján, és a dán királyfi is életben maradt a végén, de 1793. novemberében a korabeli nézők így is azt érezhették, hogy Shakespeare tragédiájában minden jellem és jellemtelenség fellelhető. Mindenkor…
A 23 éves jurátus „Békési József” álnéven már évek óta műkedvelő színész, valamint fordító és színműíró Pesten, amikor 1814-ben az Erdélyi Múzeum drámapályázatot hirdet a kolozsvári magyar színház remélt megnyitásához. Katona megírja hát a Bánk bán-t – benne Adelájd szerepét titkolt szívszerelmének, a nála két évvel fiatalabb Dérynének. Hogy e pályamű elveszett-e vagy csak nem tartották említésre méltónak, ki tudja, mindenesetre az tény, hogy az 1819-ben átírt történelmi dráma 2586 sorából csupán 344 volt benne a pályázatra beküldött változatban is. A cenzor viszont az új Bánk bán előadását nem, csupán a szöveg kiadását engedélyezi. Ekképp a szerző nem érheti meg a színházi ősbemutatót. Katona József már három éve a föld alatt nyugszik, amikor 1833. februárjában barátja, Udvarhelyi Miklós jutalomjátékul választhatja a darabot; s Déryné is eljátssza végre a számára szerelemből született, időközben Melindára változtatott naiva szerepet.
A meg nem értett, elveszett, újra feltalált, betiltott „nemzeti dráma” elindul a mítosszá válás útján; aminthogy a Bánk bán színpadtörténete is szorosan összekapcsolódik a magyarság legnagyobb örömeivel, legfájóbb szenvedéseivel. A közönség kívánatára tűzik műsorra 1848. március 15-ének estéjén, önkényuralmak idején a cenzúra tilalomlistáját vezeti, színháznyitások és bezárások ünnepi eseményeit szépíti; bármiféle változtatási szándék az ereklyén ádáz politikai botrányokat kavar. Erkel Ferenc „nemzeti operát” ír belőle; a későbbi Oscar-díjas Michael Curtiz, még mint Kertész Mihály Kolozsváron némafilmet forgat a száz éves színműből. Max Reinhardt Budapesten és Berlinben egyaránt megbukik vele. Babits Mihály az ambivalens „nemzeti karakter” megtestesülését látja Bánkban; olasz alakítója és színre állítója, Gustavo Salvini a XIX. század végén Bánk és Petur kapcsolatát a magyarság valóságos nemzeti himnuszának tartja, jellemeit pedig shakespeare-inek nevezi …
Vajon a harmadik évezred elején a „hamletológus” színháztörténész miért kezeli a Bánk bánt kimondottan „Magyar Hamlet”-ként? Kétszáz évvel a megszületése után Katona drámája milyen kihívást jelenthet a mai „kor foglalatjai”-nak – ahogy Hamlet nevezi a színészeket; azaz miféle küzdelmekkel kell szembenézzen a Bánk bán XXI. századi rendezője a kulisszák között?
