Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Csehov Békéscsabán és Aradon

A Leánykérések a közösségeink közötti párbeszédet erősíti meg – Szilágyiné Szabó Ágnes tudósítása

A Békéscsabai Jókai Színházban igazán különleges színházi élmény született, amikor három színház – a Békéscsabai Jókai Színház, az Aradi Kamaraszínház és a Teatrul Carousel – koprodukció keretében Csehov két klasszikus egyfelvonásos tréfáját ötvözi: a Leánykérést és A medvét. Az előadás célja, hogy a nagy orosz drámaíró műveit friss és izgalmas módon mutassa be, miközben a különböző nyelvek és kultúrák közötti párbeszédet és együttműködést erősíti. Időszerű és alkalmas erre Csehov két rövid darabja? Talán az utóbbi évtizedekben soha nem volt ennyire szükségünk a nemzetek és nemzetiségek közötti nyitásra.

A két Csehov-egyfelvonásost már több előadásban is egymás mellé állították, de sosem ebben a formában. A Sík Endre fordításában színre vitt darabot Sandu Grecu, a Mondovai Színházi Szövetség elnöke, a kisinyovi Satiricus Nemzeti Színház igazgatója rendezte. Grecu hosszú évek óta ismert a színházi világban, és most új színt hozott a Csehov által írt kis „tréfák” oevre-jébe. Az általa megálmodott előadásban a két különböző hangvételű darab váltakozva, de egyazon színpadon elevenedik meg, ugyanakkor megőrzi a történetek szuverenitását, nem él azzal az olcsó – és költséghatékony – lehetőséggel, hogy a hat különböző karaktert három színésszel játszatja el, ezen felül a történeteket – amelyeknek a kimenetelét a címből már ismerjük – lelassítja, ezzel megtámogatja a nézői kíváncsiságot.

A Leánykérés és A medve természetesen közös térben, Csehov korának vidéki Oroszországában játszódik, ahol a nagy távolságok miatt minden találkozás izgalmas és értékes volt. A két mű egyaránt a komédia, a társadalmi feszültségek és az emberi kapcsolatok szórakoztató, de egyben elgondolkodtató ábrázolásában találja meg a közös nevezőt. A szereplők listáján olyan tapasztalt színészek találhatóak, mint Czitor Attila, Liszi Melinda, Tarsoly Krisztina, Tapasztó Ernő és Tege Antal, hozzájuk társul az inas szerepében a feltörekvő színész, Kopanyicza András, aki szép feladatokban mutathatta meg magát ebben az évadban. Mindegyikük hozzátesz valami egyedit és különlegeset a karakteréhez, élettel tölti meg a csehovi karaktereket. Színészi játékuk erőteljes és egyénített, miközben a színházi térben mindent áthat a szerző szelleme: a feszültség, a humor és az emberi gyarlóságok ábrázolása. Míg a Leánykérés a hipochonder Lomov (Czitor Attila) és a két házigazda, a könnyen paprikás hangulatba jövő Natalja (Liszi Melinda) és édesapja, Sztyepan Sztyepanovics (Tege Antal) egyszerű, bohózatszerű vígjátéka, addig A medve egy megcsalt, megözvegyült asszony (Tarsoly Krisztina) és az alapvetően jó, de adósságával küzdő Szmirnov kibontakozó szerelmének története, amelyben rácsodálkozhatunk Csehov pszichológiai érzékére és nagy csöndjeire. Tarsoly Krisztina visszafogott játékát, mély sóhajait jól ellenpontozza Tapasztó Ernő hihetetlenül intenzív játéka.

A darab bemutatója március 24-én zajlott le a Békéscsabai Jókai Színház stúdiószínpadán, az előadás május 8-tól Aradon is látható lesz, majd októberben Kisinyovba utazik a produkció, hogy aztán a jövő évadban Békéscsabán ismét láthassuk. Az előadás létrejöttét a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta, amely tény aláhúzza a projekt jelentőségét: erősíti a közösségek közötti párbeszédet és megértést, ünnepli az emberi kapcsolatokat és persze a humort, ami összeköti a világot.

Szilágyiné Szabó Ágnes

Fotó: jokaiszinhaz.hu

2025.03.28.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Jegyek online

Oscar a megnyitón – behir.hu

Munkácsy hazatért

Kadelka László elismerésben részesült

Új igazgató színházunk élén

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás