Sokféle előadással igyekszünk megszólítani nézőinket az idei évadban is. Felhőtlen szórakozást ígér a Tévedések vígjátéka Shakespeare-vígság Csiszár Imre rendezésében, melyet szeptember 11-én mutatunk be. A próbák előtt beszélgettünk a Jászai-díjas rendezővel.
"A Jókai Színház eléggé távol esik a fővárostól, de ez épp segít a helyzetén. Kevesebb szempontnak kell megfelelnie, tud egy önálló stílust képviselni, mindenféle műfajban kipróbálhatja magát. – fogalmazott a Jászai-díjas, Érdemes-, és Kiváló művész. Egy „sokat evő” színháznak látom, ahol nagyon pontos és jó alkotómunka folyik. Nagyon jó a színház vezetése, a darabválasztásokkal figyelembe veszik a társulat milyenségét, tehetségét, hozzáállását. Mindenki megkapja azt a szerepet, amelyben a legjobban meg tudja mutatni magát. A színészek, akikkel együtt dolgozom, nagy munkakedvvel tevékenykednek. Ez kell is, hiszen egy Shakespeare-vígjáték színészileg igencsak munkaigényes. A végeredménynek könnyednek kell lenni, de ezt a könnyedséget csak kemény munka árán lehet előidézni. Ezt a csapat felismerte, a kis szereplő, a nagy szereplő, a vendég és a helyi erő, mindenki nagyon nagy lelkesedéssel vesz részt a munkában." (N.K.) Shakespeare-nek ez a vígjátéka látszólag vígjáték, csak maga a téma elég komoly. Az őseredetije ennek a darabnak egy a Plautus vígjáték, az Ikrek című, sőt, még Plautusnak az Amphitruo vígjátékából is használ föl elemeket Shakespeare, de hát ő már csak ilyen örök tolvaj. A mű, ami kerekedik, azonban mégsem pusztán vígjáték, hanem a mi korunkban is egy nagyon izgalmas és érdekes problémáról szól, hogy az ember néha nem találja a helyét a világban, kicsit a személyiségét veszti, kicsit olyan bonyolult helyzetekbe keveredik, amelyekből úgy látja, hogy önmagában nem tud kigázolni, kijutni. Egy ilyen helyzetbe kerül ennek a darabnak is a főhőse, olyan szituációk várnak rá, amelyben úgy érzi, hogy nem ismernek rá, mintha ő hirtelen idegenné vált volna a saját közege számára. Ez a furcsa skizofrén állapot hatja át a darabot. Miközben jókat lehet nevetni rajta, ez egy véresen komoly játék és egyfajta lelki folyamatnak, egy lelki válságnak a feldolgozása. Shakespeare természetesen, aki mindig nagyon szem előtt tartotta a közönségnek az ízlését, nem elégszik meg azzal, hogy ilyen lelki válságot bemutasson, hanem belehelyezi a történetet egy pikáns helyzetbe, ahol egy feleség összekeveri a férjét egy másik emberrel. Ez két ikerpárnak a történetéről szól, és itt, akár egy jó polgári vígjátékban, hát más kerül az asszony ágyába, mint aki oda eleve el volt kötelezve. Tehát a dolog tele van, humorral, tele van oldott komédiával, de úgy gondolom, aki végül elmegy a színházból az egy pár megszívlelendő gondolattal is távozik. Egy kicsit arra hívja fel a darab a figyelmet, hogy nézzünk szét magunk körül is a világban, miközben sok emberről lesújtó a véleményünk, sőt, vannak olyanok, akiket kimondottan utálunk és üldözünk. Néha ez sem felel meg a valóságnak, mert ezek az emberek is nagyon közel állnak, állhatnak hozzánk. A darab egy happy enddel végződik, de ez is gondolatébresztő, van mit hazavinni a nézőnek, nem csak egy kellemes színházi estét.
