Dariday Róbert színművész pályáját Békéscsaba kultúrájáért kitüntetéssel ismerték el, amelyet január 21-én 18 órától a Csabagyöngye Kulturális Központban szervezett ünnepi gálaműsor keretein belül adott át számára Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere.
Seregi Zoltán, színházunk igazgatója az alábbi méltató sorokkal ajánlotta Robi bácsi munkásságát a közönség és a díjat odaítélő döntnökök figyelmébe:
Dariday Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház Gálfy Gyűrű-díjas művésze, a színház Örökös Tagja 1928. február 21-én született.
Dariday Róbert édesapja rádiószerelő volt, és nyomdokába lépve ő is műszerésznek tanult. 16 évesen a Szovjetunióban három évet hadifogságban tölt, és már itt tábori színházat szervezett. A hadifogságból hazatérve, a Békés András vezette kultúr-tanfolyamon vesz részt, és szavalóversenyt nyer; ekkor ajánlja Békés András neki, hogy jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára, ám ő ekkor még műszerészként akar dolgozni. Édesapja rábeszélésére mégis jelentkezik, és sikeresen felvételizik, tanulmányai alatt olyan pályatársakkal tanul együtt, mint Jancsó Miklós, Bacsó Péter és Makk Károly.
Főiskolai tanulmányait egy kellemetlen intermezzo szakítja meg: feljelentették, hogy a háború alatt nyilas volt; két napot töltött a Markó utcai börtön vizsgálati fogságában, majd ártatlansága ellenére eltávolítják a főiskoláról, és két évig nem veszik vissza. Miután visszakerül, 1955-ben sikeresen lediplomázik, diplomamunkái Shakespeare Szentivánéji álom és Barta Lajos Szerelem című darabjai voltak.
A színésztanulmányok befejezése után hét évre (1955-1962) a Pécsi Színházba kerül, ahol volt olyan évad, hogy több mint 300 előadásban szerepelt; emellett állandó szavalója és rendezője a Pécsi Rádiónak. Ezután négy évet (1962-től 1966-ig) az Egri Gárdonyi Géza Színház, majd 16 évet (1966-tól 1982-ig) a Miskolci Nemzeti Színházban tölt, ezután került 1982-ben a Békéscsabai Jókai Színházba, ahol 36 éven át – nyugdíjba vonulása után is – dolgozik. Nemcsak színész, hanem rendez is, egyfajta „mesejáték-specialista” – nagyon szerette a gyerekdarabok rendezését, mellette írással, díszlettervezéssel is foglalkozott. A fiatalok iránti lelkesedését, a szép magyar beszéd melletti elköteleződését példázza, hogy szívesen ment iskolai szavalóversenyekre zsűrizni.
Hatvanévesen nyugdíjba vonult, de ezután is láthattuk a színpadon.
2005-ben Arany Diplomát, 2015-ben Gyémánt Diplomát, 2020 októberében Vas Diplomáját vehette át, ugyanekkor lett a Békéscsabai Jókai Színház Örökös tagja. Jelenleg is játszik a Trianon című rockoperában, a társulat és a közönség szeretete övezi.
A Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéshez gratulálunk!