Véget ért az idei Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál, mely a Szarvasi Vízi Színház színpadán zajlott. A nézők közel 70 előadást láthattak idén, ebből több mint 30 ingyenesen látogatható volt a közönség számára. Hatalmas sikerrel zárultak az esték, minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, összesen 22.000 fizető nézővel büszkélkedhet a fesztivál. Újdonságként hatott az opera, a lézer-show és a cirkusz műfajának bevétele a programba. A csütörtöki ünnepi záró esten adták át a művészeti díjakat a kiválóságoknak.
A legjobb tánc előadás díját a Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylány című táncjáték kapta, mely az ExperiDance táncegyüttes és a 100 Tagú cigányzenekar szólistáinak előadása, rendező-koreográfusa Román Sándor. Prózában a Mert a mamának így jó! nyert. A budapesti Új Színház produkcióját Pozsgai Zsolt rendezte. A Legjobb zenés előadás a Kecskeméti Katona József Színház Csoportterápia c. darabja lett. A Legjobb rendezésért kapott díjat Fekete Péter az Orientért, mely a Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház előadása. A legjobb koreográfia díját a Fricska Táncegyüttes kapta az Orientben nyújtott teljesítményéért. Koreográfusa Moussa Ahmed. Látványban A Fejedelem című előadás nyert, mely az Agria Játékok Kft. és az Egri Gárdonyi Géza Színház közös produkciója. Alkotói: Bényei Miklós, Molnár Gabriella és Moravetz Levente.
A színészeket is jutalmazták, mégpedig a legjobb női főszereplő díját Kovács Edit, a Békéscsabai Jókai Színház művésznője kapta, a Bernarda Alba háza című előadásban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. A férfiak közül a legjobbnak bizonyult Ürmössy Imre operaénekes a Ritában és a Pepitoban énekelt főszerepeiért. A Debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásait Vranyecz Artúr rendezte. A Legjobb női mellékszereplő Tóth Auguszta lett, a Mert a mamának így jó! című előadásban nyújtott alakításáért. A Legjobb férfi mellékszereplő díját Maróti Attila kapta a Csodaszarvasért.
A legjobb ifjúsági előadás az Egri Gárdonyi Géza Színház Légy jó mindhalálig című darabja lett Seregi Zoltán rendezésében és a Zeneszerzői Különdíjat egy új zenemű megalkotásáért Ágoston Béla kapta a Szaffi és a Cigánybáró c. táncjátékok színpadi zenéjéért.
Szép gesztus, hogy a Magyar Teátrumon kívül a házigazda város is díjakkal koronázta az estét. Megalapították a Józsa Mihály-díjat, aki a Szarvasi Vízi Színház arculatának kialakításában nagy szerepet játszott és sajnos egy éve már nincs köztünk. Ezt a Békéscsabai Jókai Színház művészei kapták emlékműsorukért. Szarvas Város Képviselő-testületének különdíja a Csodaszarvas alkotóinál talált gazdára (Cervinus Teátrum). Szarvas Város Polgármesterének díját Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház fiatal feltörekvő egyénisége vehette át, a LOM (Land Of Music) közönséget vonzó előadásaiért. Szarvas Város Különdíjat adományozott a legötletesebb jelmezért a Zentai Kamaraszínház előadásának, A legkisebb boszorkánynak.
A színházigazgatókat is díjazták a Szarvasi vállalkozók
Medgyesi Tamás, a Cool Klíma ügyvezetője Nemcsák Károlynak, Bődi János, az Integrál Építő Zrt. Vezérigazgatója Cseke Péternek, a Szarvasi Civil Szervezetek Ráckevei Annának, és Dr. Dezső István, színházbarát magánember Blaskó Balázsnak adott díjat.
Az ünnepi díjátadó Gulyás Levente és Gulyás Attila Színházba-húz című koncertjével zárult.