A tündérlaki lányok sorsa drámai, a történet mégis happy enddel végződik. Heltai Jenő színjátéka családi bonyodalmak egész sorát zúdítja ránk, feszültségben, izgalomban köt a színpadhoz két órán át. De minek a sok érzelmi vihar, szenvedélyes szócsata, ha minden marad a régiben?! (Niedzielsky Katalin kritikája)
Majdnem minden. Tény, hogy cselekményekben nem annyira gazdag Heltai műve, sok minden nem történik a színpadon; ami mégis, az inkább csak a szereplők beszélgetéseiből derül ki, majd később a nézők lelkére, gondolataira hathat.
Látványos felütéssel kezdődik a Békéscsabai Jókai Színház előadása, Tege Antal rendezése. Mint valami revüműsorban, úgy vonulnak fel a szereplők, rögtön világos mindenkiről, hogy ki kicsoda, és hogy mindenkinek megvan a maga baja. A drámai feszültséget a poénos szöveg, a karikatúrába illő figurák, a markáns koreográfia ellensúlyozza; mindezt még külön erősíti a jelenetek kapcsolására vagy szétválasztására előadott egy-egy sanzon, sláger.
A kissé lebegő díszlet – az ajtók, ablakok össze-vissza a légtérben – a kiszolgáltatottságra, az idő múlására, a gyors változásokra utalhat. Érdekes, hogy a nagy színpadon belül kisebb, külön-külön megvilágított helyeken játszanak a színészek, a többiek sötétben, de a színpadon maradnak.
A 2019-2020-as évadot nyitó premier a Sík Ferenc Kamaraszínházban értékes, emlékezetes előadás, ami nemcsak kellemesen szórakoztat, hanem rendesen el is gondolkodtatja a nézőt; leginkább arról, hogy a gyorsan változó világban évszázadok óta uralkodnak a régi erkölcsi dogmák, a látszat, az érdekérvényesítés, a polgári előítéletek, az álszentség.
Boriska színésznő, aki eltartja három lánytestvérét és édesanyjukat, eladja magát egy gazdag bárónak. Fontos a jólét fenntartása, egyik húga férjhez meneteléhez kér sok pénzt, a másik, hogy állást kapjon, olyan szívességet, ami a színésznőcskének nem lehet probléma. Fokozza a bonyodalmakat, hogy Boriska megismeri az igazi szerelmet, úgy érzi, megérdemli, hogy saját boldogságára is gondoljon. A nézők drukkolnak, de Boriska nem vált, sőt még meg is magyarázza, hogy mégsem volt igaz szerelem, Pázmán meg egyszerűen eltűnik a színről… Közben a dráma a legkisebb lány lelkében zajlik tovább, Sári viselkedik leginkább felnőttként, úgy próbálja nővérét „megmenteni”, és a családi jólétet fenntartani, hogy felajánlja magát a bárónak. „A Lajos” érdeme, hogy ebből a viszonyból szerencsére nem lesz semmi.
Heltai olyan gondosan bánik szereplőivel, hogy a mese végére mindenkinek elrendezi a sorsát, és ezt az idilli lekerekítést sugallja az előadás is. Boriska és az öregedő báró szerelmet vall egymásnak, így válik a korábbi rabszolgaság, üzlet, kényszer, áldozat őszinte vonzalommá; teljes a béke, a felmentés, a megbocsátás. Olgának van állása, Manci férjhez megy, és anyuka is élhet tovább jólétben. Egyedül Sári tűnik kicsit szomorúnak, a terve kudarcot vallott, de neki vigaszként ott a fiatalsága.
Szeretem a hangulatos, beszélgetős darabokat, jobban, mint a sok futkosást, ajtócsapkodást. Nem bánom, sőt szeretem, ha legalább annyiszor szorongatja a torkomat a sírás, mint ahányszor jókat nevetek. A tündérlaki lányok ilyen előadás, megérint és emlékezetes marad, elgondolkodtat az emberi kapcsolatokról, az együttéléshez szükséges kompromisszumokról, az áldozatvállalásról, őszinteségről és képmutatásról.
Tege Antal rendező kiváló csapattal dolgozott, Heltai százéves színjátékát elsősorban a színészi alakítások teszik ma is élvezetessé és emlékezetessé. Özvegy Bergné szerepében Fehér Tímea nem a négy eladó lány anyját, inkább a számítós asszonyságot domborítja. Boriska összetett figuráját Liszi Melinda alakítja szenvedélyesen, meggyőzően. A legdrámaibb figura, aki óriási fejlődésen megy át amíg rádöbben, hogy nem „A Lajos” rabszolgája, hanem a családjáé, hiszen mindannyian elvárják tőle az áldozatot, a szolgálatot. Olga (Boldog Ágnes) és Manci (Földesi Ágnes Villő) anyjuk oldalán áll, követelődzik, nem sok együttérzés szorult beléjük. A szerető testvért Nádra Kitti alakítja Sári szerepében, a legkisebb lány viselkedik leginkább felnőttként, látja a helyzet lényegét, szépen kapcsolja össze a kislány és a nő közti lavírozást. A bankár, báró figurájában a Jászai Mari-díjas Bartus Gyula mértéktartó, elegáns, Boriskával szemben a darab végén szenvedélyes szerelmes, Sárival szemben bölcs, megfontolt, felelős apaként viselkedik. Pázmán Sándor (Gulyás Attila) szerelmével felnyitja Boriska szemét, kezdetben mintha harcolna is érte, azután kissé érthetetlen, hogy miért adja fel, de ezt Heltaitól már nem tudjuk megkérdezni. Petrencey, a tornatanár (Manci kérője) markáns érdekfigurát formál, jól beleillik a családba, ugyanakkor Szabó Lajos a legtöbb humort, karikatúrát viszi a szerepbe. Három színihallgató, Márki Szabina, Fónagy Jázmin és Szász Borisz kap lehetőséget az előadásban.
A különleges „osztott” színpadot, a látványos, hangulatos, egyszerre költői és elidegenítő díszletet Egyed Zoltán tervezte. Az elegáns, ízléses, korhű jelmezek Kiss Kata munkáját dicsérik.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM
