Az idei évad első meseelőadása kapcsán egérke-és sajtkészítő versenyt hirdetett színházunk. A zsűri az utolsó előadás után nagy izgalommal választotta ki a beküldött kreatív alkotásokból a legkülönlegesebbeket.
Több, mint kétszáz egérke és sajt készült, számtalan kreatív megoldással találkoztunk, így elég nehéz volt a döntés. Viszont nagyon örülünk, hogy a gyerekek figyelemmel kísérik mindig a játékainkat. – fogalmazott Presits Tamás színművész, aki a mese Zakariásaként adta át a díjazottak nyereményeit. Az öt fődíjas: a Lencsési Általános Iskola 2. b osztályának hatalmas fakanál egere, a békéscsabai Jantyik Nóra üdítős palackból kreált szürke egere, a gyulai Bordás Ádám textil egere, a mezőberényi Eszenyi Bence Zsolt sógyurmából készült sajttortája, és a mezőberényi Gera Virág egérútja. Az egyéni alkotók a Légy jó mindhalálig című musicalre kaptak jegyeket, a 2.b osztály pedig egy közös uzsonnázás keretében eltölthet egy délutánt kedvenc színészével, a Somát alakító Ragány Misával és bejárhatja a színházat a pincétől a padlásig. Az eredményhirdetés sütizéssel és teázással zárult.
További 10 pályázót stábfotóval és CD-vel jutalmazunk, melyet postán kapnak meg.
1: Pópity Luca, Gyula
2: Kenézi Kitti, Békés
3: Rumon Nóra, Mezőkovácsháza
4:Pardi Kitti, Szeghalom
5: Gindilla Dóra Gyula
6: Szántó Bianka Gyula
7. Anda Milán, Gyula
8:Kiss Hanna, Szeghalom
9: Bihari Iringó, Mezőkovácsháza
10: Marksteiner Mira, Gyula