Nem túl sok ember számára lehet ismert Magyarországon Raymond Cousse neve, akinek Stratégia két sonkára című regényéből készült a Sonkamenüett. A mélyen elgondolkodtató, erősen társadalomkritikus darab Tege Antal előadásában valószínűleg sok emberben fog nyomot hagyni. Szilágyi Viktor írása
A történet egy disznóról szól, aki a vágóhídon várja 2×2 méteres karámjában az elkerülhetetlent. Hamarosan meg fog halni, ugyanis érte jönnek az emberek, akik leszúrják és feldolgozzák. Utolsó óráiban mesél a disznók társadalmáról, elmondja, miként gondolnak a jószágok az életükre, milyen elképzelései vannak a filozófusoknak, teológusoknak a vágóhíd utáni életről és, hogy mi a véleménye az emberekről. Hosszú monológjai végén zenés etűdben foglalja össze az elmondottakat, amik eleinte pozitívabb, humorosabb hangvételűek, de a darab előrehaladtával – és a disznó utolsó órájának közeledtével – egyre dühösebb, majd végül szomorú hangvételűvé válik. Utolsó pillanataiban, a teljes idegösszeomlás után már csak legszebb éveit eleveníti fel, magában, majd elmondja, hogy mi vár rá az elkövetkező órákban, miután már nem fejjel lefele fog lógni a kampón.
A mű egy nagyon erős szatíra. Görbe tükröt állít az embernek és annak történelmének is. Erősen reflektál a malac elbeszélése a sokszor értelmetlennek tűnő ideológiáinknak, izmusainknak, kulturális, vallási szokásainknak. Bár nevetünk rajta, amikor a disznó érve azon szokása mellett, hogy ő a karámban átlósan szokott közlekedni, a sok bolond társával szemben, akik körbe-körbe szoktak járkálni, vagy értetlenkedve nézi, akik őt politikailag jobbra vagy balra akarják besorolni, valahol tudjuk, hogy rajtunk gúnyolódik a szerző.
Nagyon erősen érződik a nihilizmus a darabból. Olyannyira, hogy az előadás alatt egyszer sem, és még a legvégén sem kapunk feloldozást vagy egy tanácsot útravalóra. Bármiben is hiszünk, bármilyen szokásaink is vannak, azok mind csak arra jók, hogy ne unatkozzunk kicsi mozgásterünkön, a Földön, addig, amíg értünk nem jön a böllér. Elveszettek és kiszolgáltatottak vagyunk a természet rendjének, ami következetes és kegyetlen.
Tege Antal nagyszerűen viszi el a hátán a darabot. A helyszínnek és remek játékának köszönhetően nagyon bensőséges és hiteles a történet. A szűk és sötét padlástértben kicsit a közönség is úgy érezhette magát, mint egy disznó a karámban.
Összegezve, a mű egy nagyon erős dráma, ami garantáltan nyomot hagy a nézőben. Viszont egy dolgot észben kell tartani, ha meg akarjuk tekinteni a művet: illúziók nélkül, kiüresedve fogunk kijönni az előadás színhelyéről. A Sonkamenüett az egyik legerősebb abszurd dráma, amivel találkozhatunk a színházban, mindenképpen csak erős jellemű, magabiztos embereknek tudom ajánlani, aki kész szembenézni a tényekkel: ránk csak a böllér vár, minden más csak múló szeszély.
