Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Egy nap a versekért – 24 órás versfolyam a Jókai Szalonban

180410_versfolyam_10

A magyar költészet napja alkalmából már hetedik éve szervezi a nagy sikerű felolvasó fesztivált a Békéscsabai Jókai Színház. Ilyenkor több mint fél ezer versszerető békés megyei lakos szán egy-egy percet a megemlékezésre és olvassa fel kedvenc versét a szalonban.

Közjogi méltóságok, közéleti szereplők, művészek, írók-költők mellett az ovisok és a kisiskolások is színpadra állnak a 24 óra alatt. A versszeretők köréből nem maradnak ki a rendőrök sem. Dr. Vargáné Szombati Andreaszerint nagyon fontos a szépirodalom a hétköznapokban.

– A kívülállók azt gondolhatják, hogy mi rendőrök rendszeresen csak a száraz, jogi szövegeket olvassuk. Akár vers egy, vagy bármilyen szépirodalmi mű kerül a kezembe, vagy éppen a kisfiammal olvasunk, úgy érzem, hogy nemcsak ismereteket kapunk és a szókincsünket bővítjük, hanem bizonyos érzéseket is közvetítenek ezek a művek. Feltöltenek és erőt adnak a hétköznapokhoz – emelte ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságsajtószóvivője.

A Színitanház növendékei a Kossuth-díjas Nagy László halálának 40. évfordulójáról is megemlékeznek a költő verseivel. Ők is elhozták saját kedvenceiket.

– Az ember ki tudja fejezni magát és megmutathatja a gondolatait a verseken keresztül. Szerintem ha ezt a kis darabot hitelesen megmutatjuk magunkból, akkor a közönségnek is jó érzés lehet, ha szép verseket hallhat – fogalmazott Király Alexandra, a Színitanház hallgatója.

A Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője és szerkesztői is csatlakoztak a 24 órás versfolyamhoz. A klasszikusokon túl kortárs írások is porondra kerültek. 

Azt nem kell hangsúlyozni, hogy a magyar költészet mennyire gazdag és csodálatos – fogalmazott a színház igazgatója. Ennek pedig mindig teret kell adni – tette hozzá.

– Költészet, irodalom és színház nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes! Az a csodálatos benne, hogy ilyenkor mindenki eljöhet egy vers erejéig. Szervezzük természetesen, ennek van egy rendje, de akárki jelentkezhet – nyilatkozta Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár is eljött a rendezvényre és ő is készült egy verssel. 

Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár és Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója

– Az ember teljesen máshogy tudja értelmezni, akár a saját élete, akár a környező világ vonatkozásában mindazt, amiért megszülettünk erre a világra. Nagy élmény hallgatni és nagyon nagy élmény az is, ha valakinek van bátorsága el is mondani a kedvenc versét – hangsúlyozta.

Szerda délben József Attila születésnapján ér véget a 24 órás versfolyam, ahová addig is minden érdeklődőt szeretettel vár a Jókai Színház.

 

Forrás: Behír

2018.04.10.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Straub Dezső kétlaki életet él – Bors

A világ legjobb ügyelője

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás