Életének 72. évében, rövid, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Tóth Titusz színművész – közölte a Színházi Dolgozók Szakszervezete hétfőn az MTI-vel. Tóth Titusz a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Veszprémi Petőfi Színházban, majd a Nemzeti Színházban, a Józsefvárosi Színházban, az Arany János Színházban, a Békés Megyei Jókai Színházban játszott, főképp karakterszerepekben láthatta a közönség.
A művész 1991-től szabadfoglalkozású színészként tevékenykedett. A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint szerepei között megtalálható Beppo (Heltai Jenő: A néma levente) és Bobcsinszkij (Gogol: A revizor). Tóth Titusz évek óta az Ódry Árpád Művészotthon lakója volt. Temetéséről később intézkednek – olvasható a közleményben.
Teátrumunkban Száraz György: Nagyszerű halál drámai utójáték egy történelmi tragédiához című darabban Dőry István szerepében 1989-ben, illetve Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde szomorújátékában, a Fejedelem szerepében 1990-ben láthatta a békéscsabai közönség.