A változatosság jegyében francia bohózatot és japán mesét is próbál a Jókai Színház – sőt, hamarosan újabb darabok előkészületei kezdődnek meg a teátrumban.
Nagy sikerrel mutatkozott be előbemutatóján Gogol darabja, A revizor Szentesen, a Tóth József Színház és Vigadóban. Az előadást három ízben, teltházzal láthatta az ottani közönség, Pataki András rendező modern felfogásban, funkcionális térben, hétköznapi jelmezekkel képzelte el a darabot, hiszen az örök emberit szeretné az előadás felmutatni. A békéscsabai premierre március 31-éig kell várni, a főbb szerepekben a három év szünet után visszatérő Mészáros Mihályt, Bartus Gyulát, Szabó Lajost és Tege Antalt láthatják majd a nézők.
A bemutatóval párhuzamosan több előadás próbája is zajlik a színházban, sőt, azon kívül is, hiszen a Naplopó táncpróbáihoz a Balassi táncegyüttes termét is igénybe kell vennünk. A gyerekeknek és fiataloknak készülő „zöld musical” nagy szereplőgárdával (köztük a Színitanház hallgatóival), táncosokkal, tradicionális japán jelmezekkel, a népzenéhez hű keleti hangszerek hangzásával repít majd bennünket a felkelő nap országába.
A változatosság jegyében egy vidám darab előkészületei is folynak: január 19-én tartottuk meg a Lady Oscar című bohózat sajtónyilvános olvasópróbáját, ahol Radó Denise, a darab rendezője ismertette a mű tartalmát és a színrevitelt illető elképzeléseit az újságírókkal. Lady Oscar, azaz Clara Barnier a hajdani modell saját divatbirodalmát igazgatja. Mindene megvan az elégedett élethez, szép ház, virágzó cég, épp csak felserdült leánygyermek… mígnem egy szombat reggelen saját könyvelője keresi fel, hogy elmondja, feleségül akarja venni Clara lányát, és szép vagyonkát is gyűjtött – igaz, Clara pénzéből. Kettejük tervei nemigen találkoznak, de ahogy múlnak az órák Clara is rájön, hogy jobb lesz együttműködniük. A bohózat főszerepében Komáromi Anettet látják majd nézőink.
Hamarosan megkezdjük Fellini Országúton című filmje színpadi változatának színrevitelét Kiss József rendező irányításával, ahogyan Az égig érő fa című mese is elkezdi a próbát a gyerekek majdani örömére.
Nemrégiben láthatták a békéscsabaiak és környékbeliek a Királyom, Isten áldjon című darabot a 7. Tv műsorán, most hasonló bemutatót készítenek el a Drakula-fantázia és a Tóték című előadásainkból is.
Fotó: Nyári Attila / A-Team