November 7-én mutatta be teátrumunk Apáti Miklós: K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát Merő Béla, Fehér Rózsa-díjas rendezésében.
Karády Katalin azon színésznők egyike volt, aki már életében legendává tudott válni, és mind a mai napig a magyar színpad és filmvászon titokzatos „márványkeblű hölgye”. Hogy valójában mi volt a titka, arra az idő sem tudott választ adni. Apáti Miklós, korunk jeles költője sem a legenda felgöngyölítésén munkálkodik darabjában, sokkal inkább az élő ember – az idősödő, rákkal küszködő, halálra készülő Karády – dilemmáit és félelmeit állítja műve középpontjába. Az Amerikában, egy barátnője kalapszalonjában élő (megbújó) Karády küszködik az emlékeivel, elvarratlan szerelmével és természetesen a közelgő véggel. Az elszámolás mindig a múlt felidézésével jár, így megkettőzött szerepben látjuk a művésznőt: megjelenik a színen a fiatalkori énje is.
A múltból előkerül az apa figurája, a menedzsere figurája, szerelmének, a szintén legendás Ujszászy őrnagynak az alakja, hogy végigélje azt, ami megtörtént velük, és azt, ami megtörténhetett volna.
A cselekmény során nemcsak egy határozott, a karrierjét pontosan és céltudatosan építő színésznő alakja rajzolódik ki, hanem a kételyekkel teli szerelmes nőé, a szüleibe kapaszkodni nem tudó gyereké, a művészvilágban sodródó – és néha el is kallódó – emberé.
Karády Katalin sok fizikai és lelki szenvedés után már csak az örök nyugalomra tért vissza Magyarországra. A darabban szereplő ügynök még rá akarja bírni a visszatérésre, de Karády tudja, hogy akkor volt igazi hőse és legendája ennek az országnak, amikor fiatal volt, szép volt, és a dalait széltében-hosszában énekelte, vele együtt, egy ország.
A dal, a szerelem, az öregedés és a hazátlanság édes-keserű motívumai fonják át egymást az előadásban, miközben felbúgnak az ikonikus Karády-dalok, melyek huszonöt évvel Karády halála után is eltalálnak a szívekig. Megérdemelten szólt a vastaps Horváth Margit, Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal és Kovács Frigyes (Jászai-díjas) színművészeknek, valamint Ormándy M. Kevének és Gazdóf Dánielnek, a Színitanház végzett hallgatóinak. A produkciót Vozár M. Krisztián invenciózus zongorajátéka tette teljessé.
