Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Eperjes Károly áldást hozott a Művész Kávéházba

_2016_foto_ignacz_bence_img_0281

Akkora volt az érdeklődés az Eperjes Károllyal való Tereferére, hogy teátrumunk igazgatója, Seregi Zoltán és a miniszteri biztos, Fekete Péter már be sem fértek a vendégek közé. Az előtérben lévő hangfalakon át hallgatták mélységes tisztelettel és elismeréssel a Jászai- és Kossuth-díjas színművész szavait. És valóban olyan tiszta, igaz személyiség a jelenleg az Ármány és Szerelmet színházunkban rendező művész, hogy nem is lehet nem áhítattal hallgatni őt. Kadelka László, a Nemzeti Színház egykori főügyelője kérdéseire hosszasan és rendkívül érdekesen válaszolt.

Megtudhattuk, hogy eredetileg futballistának készült, a miniszterelnökkel való barátságát is ennek a sportágnak köszönheti. Sőt Puskás Öcsi bácsival is összehozta a sors még főiskolásként. Amikor egy sérülés miatt 3 hónapra pihenni kényszerült, találkozott Székesfehérváron egy színjátszó társulattal. Itt játszotta első szerepét, Shakespeare: Szentivánéji álom című művében a Falat, – amely a legkisebb szerep az előadásban-, akkor érezte meg, hogy ez a színjátszás „dolog” érdekes. Nem sokkal ezután találkozott Montágh Imrével, (gyógypedagógus, logopédus, a beszédművelés atyja) aki javasolta neki, hogy próbálja meg a főiskolát. Eperjes úgy gondolta, hogy a gyógypedagógiai főiskolára gondolt és el is ment oda felvételizni, de szerencsére nem vették fel. Majd amikor Montágh Imre számon kérte rajta, hogy miért nem volt a felvételin, ő állította, hogy ott volt, Imre bácsi nem volt ott… Itt derült ki hogy a beszédművelés nagymestere igazából a Színművészeti Főiskolára gondolt. Pedagógus szülők gyermekeként nem volt könnyű feladat elmondani otthon a hírt, hogy ő színésznek áll, édesanyja kirohant a szobából azzal, hogy „erkölcstelen pálya”, édesapja pedig jót nevetett magában. A főiskolán Major Tamás első színész osztályába került. Elmondása szerint volt egy időszak, amikor kicsit el is bízta magát és elkezdte nem komolyan venni a dolgot, nem volt elegendő alázata a munka iránt, ekkor megérezte, hogy már nem figyel rá senki, már nem jó, amit csinál, és hármast is kapott. Ami egy színész tanulónál a legrosszabb jegy, ugyanis a közepes színésznél nincs rosszabb. – mondta. Ekkor összekapta magát, és azóta is mélységes alázattal dolgozik.

Beszélt az osztályáról, akiket a Kaposvári Színművészeti Egyetemen tanít, közülük is különös szépséggel és szeretettel Tóth János Gergelyről, aki békéscsabai származású. Véleménye szerint különleges pályát ígér a fiatalember tehetsége. „Hálás vagyok azért, hogy taníthatom ezt a fiút.” –mondta el.

Állítása szerint remekül érzi magát Békéscsabán és általában vidéken, sokkal jobban, mint a fővárosban. Mert itt érződik a vidéki tisztességes lét, sokkal nagyobb az alázat és az odafigyelés egy előadás elkészítésekor a színház és az emberek részéről. Itt lehetőség van a művészetre. Arce poeticája: „Az igazat mondd ne csak a valódit.”

A színház és a város is hálás lehet azért, hogy mi is kaphatunk egy kicsit abból a csodából, amit ez a rendkívüli szakmaiságú és személyiségű, hittel és szeretettel élő művész hordoz magában. Jöjjenek el és nézzék meg Fridrich Shiller: Ármány és szerelem című művét a Békéscsabai Jókai Színházban Eperjes Károly Jászai-, és Kossuth-díjas színművész rendezésében és Tóth János Gergely békéscsabai származású, kaposvári színészhallgató főszereplésével!

A jövő héten pénteken, február 17-én Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lesz a Terefere vendége, jöjjenek el akkor is és kérdezzenek Tőle is bizalommal!

 

Komlóssy Kata

2017.02.11.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Táncdalfesztivál

Noël Coward: Mindenki engem akar – komédia

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Jegyek online

Oscar a megnyitón – behir.hu

Munkácsy hazatért

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás