A színház játékot hirdetett az Árgyélus királyfi és a Fehérlófia meseelőadások kapcsán. Az Árgyélus királyfi mesével kapcsolatban arra kértük a gyerekeket, hogy készítsenek aranyalmákat, melyre nagyon sok szép alkotást küldtek. A Fehérlófia varázsmesét megnézve két feladat közül választhattak a lelkes jelentkezők. Azok a gyerekek, akik úgy érezték, hogy inkább a képzőművészetek iránt érdeklődnek, fehér papírból, színezés nélkül alkothattak mesefigurát megadott szereplőkről, a másik feladat keretein belül pedig meghirdettük Békés megye első gyermek-szakállszépségversenyét, mivel a mesében fontos szereplő Hétszűnyű Kapanyányimonyók földig érő, hét rőf hosszú szakállal rendelkezik. Olyan fotókat vártunk a gyerekekről, melyeken az általuk elkészített szakállat viselik, így megtestesítve Hétszűnyű Kapanyányimonyókot.
A szép számú jelentkező közül a szakmai zsűri döntése alapján az Árgyélus királyfi aranyalmakészítő-, és a gyermek-szakállszépségverseny győztese Gárdián Hanna (Békéscsaba) lett. A Fehérlófia Hétszűnyű Kapanyányimonyók szoborkészítő versenyt pedig Eszenyi Réka mezőberényi nézőnk nyerte. A győzteseket a színház családi jeggyel jutalmazza, a március 9-i 19.00 órakor kezdődő János vitéz-előadásunkra. Gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek!
Horváth Sára