A közönséggel együtt, műsorral és díjátadó gálával június 7-én búcsúztatta a 2018-19-es évadot a Békéscsabai Jókai Színház, a belső társulati ülést 11-én tartották meg. Seregi Zoltán igazgató értékelte a művészi teljesítményt és ismertette a következő évad repertoárját.
Kiss Tibor alpolgármester a fenntartó önkormányzat nevében fejezte ki köszönetét a színház művészeinek, dolgozóinak; úgy fogalmazott: jó volt a műsorterv, voltak kiváló előadások és nagy rendezések. Kritikai észrevételt is tett, többek között a díszelőadásokkal kapcsolatban azt mondta: várta volna, hogy több cégvezetővel, képviselővel találkozik a bemutatók utáni fogadásokon.
Kemény évadnak nevezte a direktor a színház mögötti időszakot, rengeteg előadás volt (427), de – mint mondta -, „meg is lett az eredménye a bérletvásárláskor”. Az eredményekért köszönetet mondott a társulat tagjainak, és a sikeres bemutatók közül elsőként a stúdiósorozatot emelte ki, amely ebben az évadban elnyerte a közönség tetszését.
- Korábban a műsorterv összeállításakor rétegdarabokban gondolkodtunk, ami nem igazán jött be. Aztán úgy döntöttünk, inkább nyitunk a közönség felé, de nem engedünk a minőségből, követjük a „Közérthető művészet – minőségi szórakoztatás” elvét. Most minden stúdiódarabot sikerült tíznél többször játszani, és ezek a produkciók repertoáron is maradnak – jelentette ki Seregi Zoltán.
A búcsúzó évad mérlegeként elhangzott: tíz nagyszínpadi és kamaradarab közül legtöbb előadást a Vidám kísértet (41), az Elnémult harangok (39), valamint Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány (33) című mesejáték ért meg. Kiemelt jelentőségűnek tartja az igazgató az olyan előadásokat, mint a Szárnyad árnyékában, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és az Alul semmi, amelyekben részt vett az egész társulat, mindenki a színpadon volt.
Seregi Zoltán arról is beszámolt, hogy 13 előadással vendégszerepelt a társulat Budapesten, az országban több helyen, valamint a határon túl is „letették a Jókai Színház névjegyét”.
2018 decembere óta „működik” A színház házhoz megy című program, amelyben középiskolásokat igyekeznek megszólítani, komplett előadásokat visznek számukra. Az utóbbi időben a Hajnalban, délben, este című darabot adták elő Békéscsaba számos középiskolájában, valamint a megye több településén.
A Lázár Ervin Programban hat előadásra szervezett a színház (Az aranyszőrű bárányból és a Kukac Kata kalandjaiból) 1660 olyan gyermeknek látogatást, akik még sosem voltak a teátrumban. A projekt célja, hogy minden általános iskolás tanuló színházi élményhez jusson.
A városnak is fontos kulturális centrumként működik a színház, amikor otthont ad olyan rendezvényeknek, mint a Mindentudás Színházi Egyeteme, a költészet napján a 24 órás versfolyam, az Ádámok és Évák ünnepe – szögezte le a direktor. Folytatódnak a díszbemutatók, és továbbra is kiemelt szempont a fogyatékossággal élők számára az esélyegyenlőség megteremtése.
A kőszínházi szezon után a Csabai Nyár, a Szarvasi Vízi Színház és a Gyulai Várszínház műsorán szerepel a Jókai Színház több előadása.
Az új műsortervről elhangzott, hogy tíz nagyszínházi és kamaradarab kerül színpadra, öt stúdióelőadás színesíti a repertoárt, az első őszi bemutatók próbái már el is kezdődtek.
Az igazgató végül személyi változásokról szólt, majd köszöntötte azokat a művészeket, dolgozókat, akik a búcsúzó évadban részesültek elismerésben: Tege Antalt (Őze Lajos-díj), Bojczán István színpadi műszaki csoportvezetőt (Békéscsabáért kitüntetés), Kovács Editet (Jászai Mari-díj), Laurinyecz Zoltán díszletfestőt (a legjobb háttérmunkáért), az évad színművészeit, Földesi Ágnes Villőt (fiatal) és Mészáros Mihályt (tapasztalt kategóriában), valamint Csomós Lajost duplán, hiszen az évad érett színművésze lett, ugyanakkor elnyerte a Gálfy Gyűrű-díjat is.
A társulati ülés filmvetítéssel zárult, amikor a résztvevők megtekintették a Jókai Színház művészeivel forgatott Mesevilág sorozatot, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM