Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Évadzáró gálán találkoztunk a közönségünkkel

A társulat díjai és a Gálfy-gyűrű is méltó helyére került – CIKKÜNK KÉPEKKEL FRISSÜLT!

 

Kellemes nyári nap, fergeteges műsor – mi mást kívánhatna magának az ember júniusban, a színházi évad végén? Évadunk záróakkordja minden évben a társulati gálánk, amelyen kalauzaink idén is Nánási-Veselényi Orsolya és Szente Éva műsorvezetők voltak. Nem maradt el a szokásos bolondozás, a fülbemászó dallamok és a tánc sem, utóbbit a Viharsarok Táncszínháztól, előbbit Csonka Dórától és Szomor Györgytől, Szász-Kiss Viktóriától, Csomós Lajostól, Szász Borisztól és Puskás Dánieltől, valamint Nagy Róberttől hallhattuk.

A Viharsarok Táncszínház és A szőke ciklon

Seregi Zoltán direktor úr köszönetet mondott a közönségnek, amely hűségesen kitartott a társulat mellett, és végigkísérte az évadot, ugyanúgy köszönetet mondott a társulatnak a kitartásáért, az önkormányzatnak a támogatásért és a konstruktív együttműködésért, a kulturális tárcának a partnerségért.  Évadértékelőjében elmondta, hogy gazdag, sikeres és sokszínű időszakon vagyunk túl, amelyben – Shakespeare mellett – magyar szerzők, köztük kortársak darabjait volt szerencséje játszani a társulatnak. Kiemelte, hogy még nem volt ilyen sikere a színháznak, hiszen európai turnéra vittük Zalán Tibor Idegenek és ismerősök című darabját Herczeg T. Tamás rendezésében, Gerner Csaba és Czitor Attila főszereplésével, színházunk és a város jó híre az Egyesült Államokig eljutott.

Seregi Zoltán direktor úr beszámol az évadról

Igazgató úr hozzátette, hogy az évadban 317 előadást tartottunk, de nem csupán ezek, hanem a „színháztermen kívüli” programok is csábították a közönséget: a Bárka irodalmi estjei, a 24 órás versfolyam, az Ádámok és Évák ünnepe, az Angyalok szárnyalása, a Színházbarangolás – emellett új sorozatot is indítottunk Verskoncert címmel, amelyen a társulat tagjainak önálló estjeit tekinthették meg kedves nézőink. Két színházi programsorozatban is részt veszünk: a Lázár Ervin-programban a Holdbéli csónakost tizennégy alkalommal játszottuk, A kolozsvári bírót nyolc általános iskolába vittük el, a Déryné Programban pedig nagy sikerrel játsszák művészeink a Két összeillő embert és Az őzet.

Művészeink továbbtanulnak: tízen fejezték be a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakát, emellett többen rendezői szakot is végeznek.  Seregi Zoltán bizakodva tekint a jövőbe, néhány szóval vázolta a jövő évadot, és érintette az „újraéledő” Stúdióbérletet is.

Az idén is átadtuk a legjobb háttérmunkáért járó díjat: Molnár Edina nézőtéri felügyelő vehette át. Fiatal tehetség kategóriában Szász Borisz, érett színművész kategóriában Liszi Melinda diadalmaskodott, tapasztalt színművész kategóriában Tege Antal ismételte meg a tavalyi eredményét.

A képen 2025 díjazottjai: Szász Borisz (Fiatal tehetség), Molnár Edina (a legjobb háttérmunkáért járó elismeréssel), Liszi Melinda (Érett színművész) és Tege Antal (Tapasztalt színművész)

Maga a társulat is izgalommal várja a Gálfy gyűrű-díj kiosztását, hiszen azt egy független zsűri döntése alapján ítélik oda. A grémium tagjai az idén: Nagy Ferenc, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere, Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, Pártai Lucia, a Szarvas TV műsorvezető-szerkesztője (amint mondták a konferanszban, színházunk „házi meteorológusa”), Gönczi Judit tanár, közönségszervező, valamint Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője.

Döntésük alapján a 2008 óta gazdára találó díj idén Csurulya Csongornál állapodik meg. Az elismerést a társalapító, Felkai Eszter adta át.

Útravalóul az Év hallgatója, Horváth Bence és a Színitanház diákjai, valamint a Viharsarok Táncszínház varázsolt mosolyt a nézők arcára az Othello Kölesden című produkcióval.

Zárókép – azaz Othello Kölesden

Köszönjük, hogy most is velünk tartottak! Jöjjenek el a Városházi Esték előadásaira, és azt se felejtsék el, hogy június 21-ig még játsszuk a Fatia Negrát! Évadkezdés szeptember elején – gondoskodjanak bérleteikről!

Bízunk benne, hogy ősztől ismét találkozhatunk Önökkel!

A kiemelt képen Csurulya Csongor Gálfy gyűrű-díjas művész

Szívből gratulálunk az elismeréskekhez!

Fotó: Petri Lackás /jokaiszinhaz.hu

2025.06.10.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Jegyek online

Oscar a megnyitón – behir.hu

Munkácsy hazatért

Kadelka László elismerésben részesült

Új igazgató színházunk élén

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás