A Magyar Teátrum Díjat a Nemzeti Színházban december 10-én megtartott gálán nyolc színházi háttérmunkás vehette át, köztük Petrovszki Árpád, a Békéscsabai Jókai Színház szabótárvezetője. Gratulálunk!
A tízéves Magyar Teátrumi Társaság kilencedik alkalommal rendezte meg a díjátadó gáláját, azoknak a szakembereknek az ünnepét, akik sosem láthatók a színpadon, de nélkülük egyetlen színházban sem megy fel a függöny, nincs előadás. Békéscsabán nemcsak a mostani kitüntetett személye miatt fontos ez a díj, a jubiláló társaság, a gála, hanem sok más szempontból is. A Magyar Teátrumi Társaság és a díj alapítása, amivel sikerült a figyelmet ráirányítani a kulisszák mögött dolgozókra, Fekete Péter korábbi színházigazgató, ma az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nevéhez fűződik, ahogyan a színfalak mögötti kiszolgáló szakmák iskolai oktatásának bevezetése is.
A 2010-ben alapított Magyar Teátrum Díjra a társasághoz tartozó színház igazgatói, valamint két, állami díjjal elismert színművész jelöli az arra érdemes kollégákat, majd zsűri választ közülük. A díjban az aranyozott csapágygolyók azt jelzik, hogy a kitüntetett a színházi gépezet nélkülözhetetlen része.
A Jókai Színház művészeinek és háttérmunkásainak alighanem egyik szeme sírt, a másik meg nevetett december 10-én, mert nyolc év után ez volt az első díjátadó gála, amit nem „itthon”, Békéscsabán rendeztek meg, hanem a fővárosban.
- Én soha életemben nem kaptam még komoly díjat, nagyon megtisztelő nekem ez az elismerés – mondta szerényen Petrovszki Árpád, amikor gratuláltam és rövid beszélgetésre kértem. Azért csak rövidre, mert igazi nagyüzem van a Jókai Színházban, hetek óta naponta négy előadás és több próba már jövő évi bemutatókhoz, ilyenkor nem illik sokáig feltartani.
- Egészen megható volt ott állni a Nemzeti Színház színpadán, mellettem az igazgatóm, Seregi Zoltán, aki nominált és sok kedves kolléga. A színház felterjesztését a társaság elfogadta, és két neves tervező, a Kossuth-díjas és Jászai-Mari-díjas Szakács Györgyi és a Jászai Mari-díjas Rátkai Erzsébet jelmeztervező véleményét is figyelembe vették.
A Jókai Színház szabótárvezetője mindkét neves tervezővel legalább húsz évet dolgozott már együtt, Szakács Györgyivel legutóbb a Pillantás a hídról jelmezein, Rátkai Erzsébettel korábban a Koldusoperánál. A színháznál 27 éve űzi a szakmát, 1991. szeptember elsején szerződött a társulathoz, tíz éve tárvezető, előtte férfiszabóként ruhagyárban, a nagyiparban tevékenykedett. A Jókai Színház nagyszínpadi, kamara- és stúdióelőadásait, valamint a Gyulai Várszínház produkcióit összeszámolva évente 15-16 bemutató biztos összejön. S látva a sokszereplős darabok ruhakölteményeit, el lehet képzelni, hogy a szabótárvezető munkája nem egyszerű.
- A legfontosabb dolgom, hogy kapcsolatot tartsak a színház és a jelmeztervező között, az én feladatom az anyagbeszerzés, a tervezővel együtt a legapróbb részleteket is ki kell dolgozni. Sokszor rám bíznak tervezői feladatokat is, ügyelnem kell, hogy ruhapróbákra, főpróbákra minden kész legyen. Ha akad valami hiányosság, kívánság, változtatni, korrigálni kell. Egy olyan előadásnál, mint a Diótörő, amelyben kétszáz öltözet van, mindez igen komoly feladat, de a kisebb produkcióknál is van bőven munka. Szabni, varrni, kivitelezni, kordinálni a munkát és ügyelni arra, hogy minden határidőre készen legyen – ez a szabótár szerepe.
Aki kicsit is belát a kulisszák mögé vagy a plakátokon, műsorfüzetekben nem csak a szereposztást olvassa, gyakran találkozhat Petrovszki Árpád nevével jelmeztervezőként.
- Az óriási megtiszteltetés nekem, ha direktor úr vagy egy rendező felkér és rám bízza a jelmezeket. Jordán Tamás a Hetvenhét című mesejáték, Merő Béla Az özvegy Karnyóné és A Shówkirálynő ruháit bízta rám. Pataki András most az Elnémult harangok, pár évvel korábban az Egerek és emberek, Koleszár Bazil Péter A négy évszak című mese, Vidnyánszky Attila a Cirkus Hungaricus jelmezterveit kérte tőlem. És most ott állhattam mellette a színpadon, és odajött hozzám gratulálni, Vidnyánszky és Fekete, ilyen színházi hatalmasságok. Jó volt átérezni, hogy ez a nap, ez az ünnep rólunk szól…
A fodrász, a maszkmester, az öltöztető, a szcenikus, az ügyelő, a súgó, a kellékes, a világosító és a többiek a színfalak mögött dolgoznak, kiszolgálják a színészeket, az előadást. Nem is lehet számukra egyszerű felmenni a színpadra, kilépni a rivaldafénybe.
- Egy pillanatra megilletődtem, aztán melegség öntötte el a szívemet így advent idején… – mondta Árpi, aztán elmosolyodott, amikor hozzátettem, hogy nemcsak adventkor, hanem a névnapja előestéjén, és megdicsértem, hogy a kitüntetettek között, a csoportképen ő a legelegánsabb!
- A gyerekeim azt mondták: „Apa, felvetted a James Bond-ruhát!” Én úgy gondoltam, hogy alkalomhoz illően kell megjelenni. Szmoking életemben kétszer volt rajtam, először az esküvőmre vettem fel, és most másodszor. Nekem a színház a második családom. És jól éreztem magam benne! A díjátadó gála után ünnepeltünk, emlékezetes marad az az este.
Aztán az ünnepléstől visszakanyarodtunk a szabótárba. Az jutott eszembe, hogy férfi szabó, de az előadásokban igazán sok női holmi is felvonul, ahhoz is érteni kell. Ért is, rávágja, hogy „tudok női dolgokat is”, de inkább hagyja a lányokat kibontakozni.
- Ketten mindig dolgoznak a szabótárban, Laurinyecz Klára és Lengyel Krisztina, de ha sok a munka, négyen is besegítenek, olyankor bejön Vida Irénke és Bojti Mária. S meg ne feledkezzek Sanyi bácsiról, aki Sárközi József, de nekünk Sanyi bácsi! Már nyugdíjas, de 15 éve itt dolgozik, és nagyon sokat tanultam tőle, ő a jobb kezem. Kap egy rajzot, és már csinálja is, amit kell. Jó csapat a miénk, nélkülük nem lennének olyan szép ruhák a bemutatókhoz, és biztos nem álltam volna a kitüntetettek között sem…
Még egy gyors gratuláció, ölelés, és el kell engedni a kitüntetettet. Az ünneplésnek vége, a csapágyak beindultak, munka van.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Ignácz Bence, A-TEAM
