Hatvan nap, hatvan vers című összeállításával az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékezik a Békéscsabai Jókai Színház. Az ünnepi programsorozat részleteiről október elsején tartottak sajtótájékoztatót a Művész Kávéházban. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
A teátrum kivetítőjén Bartus Gyula Jászai-díjas színművész szavalatával szombaton elkezdődött a megemlékezés, amelynek keretében minden nap verssel, naplórészlettel, újságcikkel tisztelegnek a hősök előtt. Seregi Zoltán igazgató elmondta: a Jókai színház sokrétű, színvonalas programmal kapcsolódik a városi megemlékezésekhez.
A Bárka folyóirat ünnepi száma Forradalom – Megtorlás Konszolidáció címmel közöl összeállítást, amelynek középpontjában a Békés megyei események állnak, de országos kitekintést is adnak az írások. Fekete Pál és felesége, valamint az akkori gyulai polgármester, Szabó András visszaemlékezéseit, az ’56-os szépirodalmi pályázat díjazott műveit olvashatjuk az ünnepi számban. A forradalommal és az azt követő időszakkal foglalkoznak a tanulmányok és a kritikák is – sorolta a tartalom jellemzőit Elek Tibor főszerkesztő. A folyóirat emlékszámának bemutatóját október 10-én tartják felolvasásokkal a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Október 22-én 16 órakor Forradalom és színház 1956 – 2016 címmel a Vigadóban színházi előadás lesz; a Bárka folyóirat, a Körös Irodalmi Társaság és a Jókai színház közös produkcióját – Elek Tibor válogatásából – Tege Antal rendezi. A színművész hangsúlyozta: nem verses műsorral készülnek, hanem színházi előadással, majdnem húsz művész részvételével.
Elek Tibor hozzáfűzte: az előadás korabeli dokumentumokra épül, de fikciós drámai jelenetek is tarkítják.
– Minden elhangzó szöveg Békéscsabához és a Jókai színházhoz kapcsolódik, korabeli tudósítások, az akkori lapokban közölt versek, nyomozati jelentések hangzanak el a színpadon. Szeretnénk felmutatni, hogy az 1956-os békéscsabai forradalmi eseményekben az akkori Jókai színháznak és a munkatársainak meghatározó szerepe volt: a tüntetéseket itt szervezték a színészek, itt működött a katonai tanács a színészklubban. Gyuricza Ottó adta elő a Nemzeti dalt, Vass Károly vezetésével olvastak fel a rádióban. Bartus Gyula és Sarusi Mihály korábban már bemutatott ’56-os darabjaiból is kerülnek színre jelenetek.
Seregi Zoltán igazgató úgy fogalmazott: a színház és a Bárka folyóirat rendezvényei vezetik fel a városi ünnepséget.
– A Tisztelet a hősöknek programsorozat keretében hatvan kockát, fényképet helyezünk el a főtéren, a Fiumétől a színházig. A forradalmi lyukas zászlóval kezdjük a sétát, és Fekete Pál fényképével zárjuk a kockasort.
Szabad(ság) – Egyetem címmel verses összeállítással tizenegy középiskolába látogatnak el a színház művészei: Tege Antal, Fehér Tímea és Kovács Edit. A rendhagyó irodalomórán interaktív játékkal szeretnék elérni, hogy 6-7 ezer fiatalhoz közelebb vigyék az immár történelmi eseményeket, bemutassák, mi történt ’56-ban Békéscsabán. Egy másik akció keretében novemberben mozgó megemlékezés lesz négy olyan helyszínen, ahol tragikus események történtek. A színészek régi teherautóval elmennek ezekre a helyekre, és irodalmi műsorral adóznak a békéscsabai hősök emlékének.
Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a méltó megemlékezés ’56-ról és a 60. évfordulóról kiemelt feladat, amelyre emlékbizottság alakult. A nívós programsorozat és a sok ötlet alapján a színházat a megemlékezések zászlóshajójának nevezte.
– Fontos számunkra a több hónapos tisztelgés, de még fontosabb a fiataloknak üzenni, hogy merítsenek erőt abból a hősiességből, hazaszeretetből, amit a forradalmi hősök akkor képviseltek.
Az ünnepi készülődésről, a programsorozatról szóló sajtótájékoztatót Nagy Róbert zárta, az 56 csepp vér musicalből a Maradj hűséges a földhöz! című dalt énekelte.
Niedzielsky Katalin