Nagy nevettetésből nem lesz hiány a következő évadban sem, Maurice Hennequin – Pierre Veber Törvénytelen randevú című komédiáját szeptembertől játssza a Békéscsabai Jókai Színház. Az őszi premierre azonban – a néhány éve honosított gyakorlat szerint – már most próbál a társulat. A francia bohózatot az angol Robert Cogo-Fawcett – parádés szereposztásban – állítja színpadra. A rendezővel a darab előkészületeiről, angliai és magyarországi tapasztalatairól beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
– Ha jól tudom, nem ez az első látogatása, de most rendez először Békéscsabán.
– Magyarországon élek 2006 óta, egy színházi projekt kedvéért jöttem, ami aztán nem valósult meg. Találkoztam Fekete Péterrel, aki meghívott Békéscsabára, így jártam itt négy évvel ezelőtt. Három éve pedig, amikor lehetőséget kaptam, hogy rendezzek, főleg a nyelvi nehézségek miatt, feltétlenül egy olyan darabot akartam választani, amit nagyon jól ismerek, amivel már dolgoztam korábban. Így esett a választás Maurice Hennequin és Pierre Veber bohózatára. A legfontosabb érv a komédia mellett, hogy rendkívül szórakoztató, humoros, vicces; remélem, az itteni közönség is így találja majd. A másik ok, hogy a darabot harminc évvel ezelőtt magam fordítottam franciából angolra. Ez egy tipikus farce, tréfás színpadi játék, és bár 100 évvel ezelőtt íródott, a történet 1911-ben játszódik, napjainkban is igen szórakoztató. A történetben szereplő férfiak azt hiszik magukról, hogy nagyon előkelőek, magasztosak, a nők társaságában szépen lelepleződnek. A darabban a burzsoázia, a burzsoá életmód minden jellemző vonása színre kerül, a hatalomvágy, a korrupció, a pénzhajhászás, a csalás, az erkölcsi fertő.
– Miért érdemes ezt az eléggé régi komédiát eljátszani a mai néző számára?
– Remélem, hogy érdemes, és siker lesz. Nem beszélnék fontosságról, jelentőségről a vígjátékkal kapcsolatban, inkább a humor az, ami motiválta a darabválasztást. Humorra, nevetésre szükségünk van minden korban, élethelyzetben. Olyan emberi vonások, jellemek kerülnek terítékre, amelyek mindenki számára ismerősek, és amelyek koroktól függetlenül érvényesek. Az emberi értékek nem változtak az idők során, azok örökérvényűek.
– Rendezőként milyen műfajokat kedvel elsősorban?
– Mindenekelőtt az új szövegeket részesítem előnyben, lehet régi téma, de mai íróktól, és természetesen az európai klasszikusokat is szeretem. A zenés műfajt kevésbé.
– Maurice Hennequin és Pierre Veber művének eredeti címe La présidente volt, majd Noblesse oblige! (A nemesség kötelez) címmel is játszották. Hazánkban Elvámolt nászéjszaka címmel mutatták be, most pedig a Törvénytelen randevú kerül színre. Ezek a változatok tartalmilag azért eléggé messze vannak egymástól. Melyiket tartja legjobbnak?
– Az eredeti, a La présidente cím a főszereplőre utal, a kerületi bíróság elnökére, de jelentheti a francia államelnököt is. Az biztos, hogy ez a változat eléggé egyszerű volt, lapos, nem sokat mondott. Az angol fordításnak a Court in the Act! címet adtuk, ami azért nagyon jó, mert a court szó kétértelmű, jelenti a törvényszéket és az udvarlást is. A címnek izgalmasnak kell lenni, hogy a néző érdeklődését felkeltse, azt kérdezze: mi ez, mi lesz itt? Sokat leveleztünk, válogattunk, míg végül megtaláltuk a megfelelő formát.
– Milyen lényeges különbséget lát az angliai és a magyarországi színházi munka között?
– A legfontosabb különbség, hogy Angliában nem jellemző az állandó társulat, a színészek a produkciókra szerződnek különböző helyekről, tehát valójában nem ismerik egymást. A munkafolyamat ezért az ismerkedéssel kezdődik. A legnagyobb kihívás a rendező számára, hogy összehozzon olyan embereket, az együttműködésre alkalmassá tegyen olyan művészeket, akik azelőtt még soha sem dolgoztak együtt. Először is ki kell dolgozni az úgynevezett „pecking order” (hierarchia, csoportrangsor) szabályait, ami hosszú és nehéz folyamat a sokféle emberrel, feszültséggel, nehézséggel. Magyarországon mindezt el lehet felejteni, mert mindez itt már régen megtörtént, így rögtön nekifoghatunk a tulajdonképpeni munkának, koncentrálhatunk a feladatokra. Ahol a kollégák ismerik egymást, tisztában vannak a képeségeikkel, bíznak egymásban, sokkal hatékonyabb a munka. A társulat összeszokottsága nagy előny, akárcsak a biztonság, a jól szervezett működés, a kiegyensúlyozott légkör.
– Milyennek látja a közönséget?
– Bonyolult kérdés. A közönség itt talán jobban felkészült a színházi kihívásra, hagyja magát elvarázsolni, a magyar nézők lelkesebbek, szenvedélyesebbek. Budapesten sok előadást láttam és azt tapasztaltam, hogy modernt és klasszikust egyaránt szívesen fogadnak. Az angol közönség sokszor a drága pénzen vett darabot tapsolja, úgy tűnik, a pénzéért tapsol, máskor úgy érzi, elpocsékolta a jegy árát. Talán az angolok annyira nem szeretik a meglepetéseket. A drága kiállítású darab nem mindig értékes, persze sok pénzből fantasztikus dolgokat lehet előállítani, az alkotók nagyon elégedettek önmagukkal, de nem biztos, hogy a nézők ezt várják el a színháztól.
– Majd csak szeptemberben lesz a premier, de már most, a nyári szünet előtt elkezdődtek a próbák. Mit szól ehhez a módszerhez?
– Ez újdonság számomra, ilyet még nem láttam, érdekes. Amennyire lehet, szeretnénk jól megismerni a darabot, a karaktereket, a fejlődésüket, aztán a színészeknek el kell mélyülni a szövegben, hogy a nyári szabadság után nekiláthassunk a színpadi játékhoz, akkor látjuk, ki mit alakít szituációkban. Nagy műről van szó, háromrészes, sok szereplővel, hét ajtóval, rengeteg mozgással a színpadon, ami komoly technikai kihívás.
– Szigorú instrukciókat ír elő, vagy hagy teret a színészeknek?
– Mindig elmondom, mi a szerep lényege, a szöveg értelme, az élképzelésem, de hagyok szabad teret a színészeknek, akik jöhetnek hozzám más ötlettel, mint az én elvárásom volt, megbeszéljük.
– Akar üzenni a Törvénytelen randevúval?
– Nem. Ez egy olyan darab, amit nem kell túl komolyan venni. Meglepetések, szerepcserék, véletlenek, félreértések lesznek bőven, hagyjuk ezeket hatni, jókat kell nevetni! Ez a célja az előadásnak. Az egész életünk csupa meglepetés, váratlan fordulat, furcsaság, és a legjobb jellemzés, ha olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek vagyunk.
Niedzielsky Katalin
