Bornemissza Gergely, Cecey Éva és Dobó István is színpadra állnak jövő héten a békési megyeszékhelyen: a Békéscsabai Jókai Színház társulata huszonegyedik századi technikával viszi színpadra az Egri csillagok című klasszikust. A darabot Katkó Ferenc rendezi, a bemutató január 14-én lesz.
A Gárdonyi Géza klasszikusára alapuló darab az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva a félszemű Jumurdzsák fogságába esik, aki a gyerekeket rabszolgának akarja eladni.
– Bornemissza Gergő volt számomra az első olyan hős szereplő, akivel azonosulni tudtam már gyermekkoromban is, vagyis a kapcsolódási pont már gyerekkorom óta megvan a karakterrel. Sokat beszéltünk Katkó Ferenc rendezővel Gergőről, aki meghaladja korát. Nagyon okos, művelt fiúról van szó – fogalmazott a Bornemisszát alakító Puskás Dániel színművész.
Cecey Évát Nádra Kitti alakítja a darabban. A színművész elmondta: nagy kihívás volt karakterét a színpadra vinni, hiszen ahogy a cselekmény kibontakozik, úgy Vicuska egyre több mindenen megy keresztül.
– Éva nagyon intelligens nő, hiszen a királyi udvarban nevelkedett. Az egész darabban a szerelem és a hűség vezérli őt, a cselekedetein is látszik az, hogy Gergelyhez fűzött szerelme irányítja. Máshoz akarták férjez adni, de Gergely megszökteti őt – emelte ki Nádra Kitti.
A színdarab rendezője szerint előadásukban keveredik a fantázia és a történelmi valóság. Katkó Ferenc kiemelte: a díszlettel igyekeztek megfelelni a kor követelményeinek, hiszen a színpadon óriási ledpanelekkel jelenítik majd meg a helyszíneket, az öltözékek pedig az 1500-as évek jellegzetességeire reflektálnak majd.
– Nem a prózai mű kerül színpadra, tehát nem regény-adoptációt láthat a közönség, hanem a Várkonyi Mátyás és Béres Attila által írt musical változatot – ahogyan az alcímében is szerepel: ez egy történelmi musical Gárdonyi Géza regényének alapján – hangoztatta a rendező, aki hozzátette azt is, hogy a darab központi gondolata a hűség és a hazafiasság. Az Egri Csillagok című előadás január 14-én lesz látható először a Békéscsabai Jókai Színházban.