A Váci Dunakanyar Színház mutatkozott be vasárnap este a TeÁtriumban. A mindössze másfél éves intézmény célja magas színvonalú előadások létrehozása, céljuk, hogy kiemelt kategóriájú színházzá váljanak, s reményeik szerint a jelenleg befogadó színházként működő teátrum a következő évadot önálló társulattal tudja kezdeni.
Az Audiencia című darabban Benedek Gyula és Bakos-Kiss Gábor eleveníti fel Havel ’74-es élményeit, amikor is fizikai munkásként dolgozott. Míg a Vernisszázsban Huzella Júliával és Kaszás Mihállyal kiegészülve mutatja be Bakos-Kiss az író és a művészházaspár közötti konfliktusokat.A ma este házigazdája Szarvas Péter Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere lett volna, de bokasérülése miatt kénytelen volt távol maradni, ezért Szántó Zsolt kabinetvezető köszöntötte és vendégelte meg a polgármester nevében a TeÁtrium közönségét.