Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Hét lányra nem könnyű darabot találni

3

Heten végeznek a békéscsabai Színitanházban, vizsgaelőadásként az Öt nő az esőben című darabot adták elő február 11-én a Jókai Szalonban. Mesterségtanáruk Seregi Zoltán, az iskola és a Jókai Színház igazgatója sokoldalú társaságként jellemezte a végzős évfolyamot.

A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola békéscsabai tagintézményében a 3. éves végzős színészek befejezték a 2+1 éves duális képzést, ami azt jelenti, hogy az iskolai elméleti oktatás mellett gyakorlati képzésre a színházban kaptak lehetőséget. Seregi Zoltán szerint a Színitanház specialitása és óriási előnye, hogy a hallgatók a színházi előadásokban vehetnek részt, ami kevés helyen adatik meg. Az igazgató azt is elárulta, hogy hét lányra nem könnyű darabot találni, bár már van ebben némi tapasztalata, egy korábbi évfolyamon is hat lány volt.

  • Amikor a hallgatók színházi produkciókban vesznek részt, együtt dolgoznak különböző rendezőkkel, koreográfusokkal, tervezőkkel és természetesen a színészekkel, akiktől nagyon sok új impulzust kapnak, új módszereket tanulnak, tehát fejlesztik a képességeiket – mondta Seregi Zoltán. – A végzős évfolyamon nemcsak Békés megyei, hanem az ország különböző részeiből származó hallgatók tanultak, többen itt maradnak a Jókai Színházban. A társulat 80 százaléka ebben az iskolában végzett színész. Akik nem színészként dolgoznak majd, a háttérszakmákban tudnak elhelyezkedni rendezőasszisztensként, súgóként, ügyelőként, kellékesként.

Az igazgató értékes csapatnak nevezte a végzős színészeket, mint mondta, többen jól énekelnek, táncolnak, minden évben feltűnik pár különleges tehetség.

Február 10-én és 11-én nemcsak a végzős színészek vizsgáztak, hanem mindhárom évfolyam hallgatói. A 2019/2020-as tanév 2. éves, végzős gyakorlatos színészei (két fiú, két lány) jeleneteket adtak elő Szigligeti Ede Liliomfi című színművéből, a mesterségtanáruk Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész. Az első éves gyakorlatos színész hallgatók (öt fiú!, ami külön öröm, évek óta nem volt ilyen jó arány, és négy lány) Etűdöket adtak elő, mesterségtanáruk Katkó Ferenc színművész, rendező.

Niedzielsky Katalin

Fotó: A-TEAM

2020.02.13.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás