Az évad utolsó premierjéhez kapcsolódó díszbemutatót tartotta színházunk május 26-án, szombaton este. A My Fair Lady, Alan Jay Lerner és Frederick Loewe világhírű musicalje, mint minden este, most is óriási sikert aratott, a közönség vastapssal jutalmazta a produkciót. Előadás után az ünneplés a Vigadóban folytatódott, a házigazda a Linamar Hungary Zrt. volt, köszönet illeti a BSZC (Békéscsabai Szakképzési Centrum) tanárait és diákjait is. A zenéről Papp Lilla és Vozár M. Krisztián gondoskodott, a műsorvezető szerepét Horváth Szabolcs látta el.
Óriási zivatar zúdult szombaton késő délután a városra, de a színházszerető közönségnek ez sem szeghette kedvét. Seregi Zoltán igazgató először fél héttől a színház előtt, majd előadás után a Vigadó bejáratánál fogadta a vendégeket, az est házigazdáját, a sajtó képviselőit. Majd bemutatta a műsorvezetőt, Horváth Szabolcsot, az MTVA helyi tudósítóját, a 7.Tv műsorvezető riporterét. Bangó Csaba, a Linamar Hungary Zrt. gyárigazgatója is köszöntötte a vendégeket.
Első műsorszámként Gulyás Attila színművész adta elő Jason Mraz I’m Yours című dalát. Az est fénypontja, mint mindig, ezúttal is az volt, amikor a műsorvezető bemutatta a produkció alkotóit, Radó Denise rendezőt, Húros Annamária díszlet- és jelmeztervezőt, Sebestyén Csaba koreográfust, Rázga Áron karmestert, és a művészek bevonultak a terembe. A közönség újra tapssal köszönthette a My Fair Lady népes színészcsapatát és a zenészeket. Meghívást kapott a díszbemutatóra a 1992/1993-as évadban bemutatott My Fair Lady Henry Higgins professzora is, Kovács István színművész.
Kellemes társalgás és pezsgős koccintás után Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács ismertette a G. B. Shaw Pygmalionja alapján készült musical világához illő étel- és italsort. Ebben szerepelt többek között előételként „Higgins professzor kedvence”, az angol hátszín spárgával, friss salátaágyon, vagy desszertként „Eliza mosolya”, ami nem más, mint angol gyümölcskenyér vaníliával és tejszínhabbal. Majd folytatódott a beszélgetés.
A második műsorszám a Spanyol tánc volt Csajkovszij Hattyúk tavából, Medovarszki Petra, Széll Anna, Józsa Bence és Korom Gábor, a Színitanház táncos hallgatóinak előadásában, felkészítő tanáruk Bonczos Andrea. A nagyszerű előadásról a műsorvezető beszélgetett az alkotókkal, Radó Denise rendezővel, illetve a két nyelvészprofesszorral, Szomor Györggyel és Kovács Istvánnal, a két alakítás között éppen 25 év telt el.
Harmadik műsorszámként a Moon River hangzott el, amelynek szövegét Johnny Mercer, zenéjét Jenry Mancini írta, Csonka Dóra adta elő, zongorán kísért Vozár M. Krisztián.
A díszbemutató után ezúttal is hangulatos beszélgetés, színvonalas műsor és ízletes ételkülönlegességek tették még emlékezetesebbé az estét.
Fotó: A-Team/Lipták Szabolcs