November 3-án este a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégelőadásában a becketti abszurd, cselekvésre törekvő, ugyanakkor végtelenül passzív figurák elevenedtek meg a Jókai Színház nagyszínpadának vasfüggönye mögött.

Vava Stefanescu rendező táncba hívta Sameuel Beckett három rövid színművét: a Némajáték I., a Jövés-menés és a Némajáték II. először külön-külön, majd az előadás felétől egymásnak felelgetve, összefonódva, egy végtelenített(nek tűnő) körforgásba kényszerítette bohóc-szerű figuráit.
A börleszk után érzetet keltő három férfi és a szintén három tündér-manó jellegű női alak (előbbiek fekete-fehér, utóbbiak rikítóan színes jelmezbe bújtatva) automatákká válnak az előadás végére. Kiút nincs a becketti kiüresedett világból. Semmisem az, aminek látszik, ahogy René Magritte almái sem.
A Figura Stúdió Színház alternatív előadást hozott a békéscsabai közönségnek. Köszönet érte.