Egy hétvégés drámaverseny? Akkor ma van a bemutató. Szeretettel várják a theatrofilokat (a „színházbarát” szó hatásvadász lefordítása). A mozgás még bizonytalan, a jelmezekbe még bele kell szokni, a súgónak még akad dolga, de a tegnapi káosz-érzés (egyéni szóalkotás) végképp tegnapi. Ma már összeálló színpadképeket láthat a próbafolyamatra ráakaszkodó, szégyentelen blogger (a magyar nyelvbe begyűrűzött béna idegen szó).
Nem akarok reklámot csinálni a piros csapatnak… De, akarok. A Podmaniczky Szilárd által megrajzolt félművelt, de inkább háromnegyed-műveletlen galád családnál – amelyiknél „a kultúra kicsapta a biztosítékot” (pontos idézet) – már a jelenetek hosszát is lemérték. A délelőtti próba akár a nagyszínpadon is megállná a helyét. Most éppen az első és harmadik jelenet gyémánttá csiszolása zajlik, hogy a délutáni főpróbán már mintegy rutinból, kisujjból menjen. Nyilván a végén derül ki, hogy ki derül (gyenge szóvicc), és hogy mennyire milyen ez a darab, de a reklám kedvéért azért annyit mondanék róla, hogy: jó (tényszerű megállapítás).
