Nagy Viktor rendező első gondolatai:
A Várakozók egy vasúti váróteremben játszódik, voltaképpen a Senkiföldjén. Olvasván a szöveget, nyomban előtűnnek az irodalmi reminiszcenciák, utalás Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása, és főleg Beckett Godot-ra várva című darabjára – néha mintha a Godot szövegét hallanám.
A Várakozókban két ember viszi a prímet, a többiek csak reagálnak. A darab érdekessége, hogy ugyanoda tér, önmagába fordul vissza: minden ismétlődik, de nem ugyanazokkal a szereplőkkel. A Várakozók szerzője mintha kimondottan a szereplőkre írta volna a darabot, minden karakterre hiteles figurát talált. Izgalmas próbasorozat elé nézünk.
2.
13.55 van, és írnám, hogy egyedül ülök a Békés Megyei Jókai Színház kettes számú próbatermében, de nem igaz, mert ebben a minutumban toppan be Kinizsi Ottó, a darab Fiú-ja, hogy máris kitoppanjon – egyedül ülök a Békés Megyei Jókai Színház kettes számú próbatermében. Tetőtér, kellemes huzat, Békéscsaba napfényes.
Túl egy Ibsen-házi remek ebéden, és rendesen túl az összeolvasáson, voltaképpen az első próbán. Nagy Viktor rendező hamar egyértelművé tette, hogy az „ismeretlen” szerző Várakozók című darabját Beckett Godot-ja felől olvasta, és így képzeli a dolog folytatását is. A Várakozók szövegkönyve a kezemben: nem lehetett könnyű dolga a szerzőknek a tegnap este kihúzott cikk témájával, a magyar paprika japán sorsával. Eleve az, hogy cunami, úgyhogy talán akad egy-egy poén, amely necces, de aligha okoz majd problémát, különösen, hogy a karakter rovására írható. Erős zárása van. „Igazi magyar tragédia.”
A csapat benyomásai az olvasás után kedvezőek voltak, egyetértettek, hogy úgy a darab szituációja, mint a szövege sok játékot enged meg.
3.
Ahogy Cooper ügynök jelentett annak idején Diane-nek a Twin Peaks-ben, úgy írom ezeket a sorokat, vagy legalábbis majdnem úgy. Szóval kereken 3 óra, megindult, s halad jelenetről jelenetre a próba, töltődik ki a színre viendő előadás szövege-vázlata mozdulatokkal, gesztusokkal. Kövek a padlón, cipő-motívum, napilap. Kovács Vanda készülődik. Békéscsaba esős.
4.
Negyed öt múlt, mire visszaérek. Tege Antal az egyik kövön egyensúlyoz, és épp kiabál. Egyre többen csatlakoznak hozzá, erősek a hangok. Mindenki a színen, izmosodik a konfliktus. Más kérdés, van-e ebben a darabban olyan, valóságosan.
„Kitaláltunk egy csomó játékot". Ezt Nagy Viktor rendező mondja, és sejthetően ennek a „csomó" játéknak az is része, ahogy a színészek maguk alakítják a készülőben lévő darabot.
„Vége az olajnak, mondom én!" Ezt Tege Antal mondja. Nem tudom eldönteni, a szövegen szórakoznak-e jobban, vagy a játékon, amely így, próbán nézve is pompás.
Jancsik Ferenc lepattant figurája izgalmas kontrasztot alkot a társaság ötösével, akik most együtt vannak, egy csomóban (ha e sorok olvasója publikum lesz holnap: tőle/neki jobbra), s a paprika- és energiatermelés tematikájában találnak egymásra. Mi mindenről lehet beszélni!
5.
Fél hét, és leszámítva az utolsó jelenetet, szinte kész vagyunk.
Ez persze tisztességes optikai és egyéb csalódás, de miután egy órával ezelőtt megint beestem a Békés Megyei Jókai Színház kettes számú próbatermébe, és szinte komplett levezetését láttam a darab gerincét jelentő eseménysornak, úgy érzem, okom van feltételezni, hogy az út, amelyen a „C" csapat jár, nem csak jó, de talán a végéhez is közeledik. Mit jelent ez. Jelenti, hogy Nagy Viktor sűrű godot-zása az összeolvasáson finoman szólva nem volt véletlen: a rendező keményen fogja, határozottan vezeti a neki sorsolt garnitúrát, érezhetően nagyon tudja, mit akar. És jelenti azt is, hogy a „kész" darabnak köszönhetően a színészek munkáján érződik a kiegyensúlyozottság. Lazán csinálják, amit kell, vagy amit maguk tesznek hozzá – van idő csinosítani a művet. Még most is, amikor ki tudja, hányadszor mennek neki az egyfelvonásosnak, találnak okot megállni, javaslatokat tenni, újragondolni egy-egy helyzetet.
„Nagyjából", bólogatnak egymás közt, nagyjából.
6.
A tragikomédia utolsó, levezető jelenetének próbája zajlik – a színen Jancsik Ferenc és Tege Antal. Hátul egy üres ruhafogas. Padok helyett kövek, mint egyébként addig is, valamint a felfordulás a cunami nyomán, amit nem részletezek, maradjon valami a bemutatóra is. (Marad, bőven.) „Olyan közönségünk lesz, hogy csak na.”
Zenei aláfestés, a szám, amelyben a lírai alany kesereg, hogy miért nem lehet egyszerre két helyen. Ülnek, egymás mellett. Majd helycsere, teljesen.
Perceken belül kezdődik az egybe-próba. Merthogy – Diane – fél nyolc múlt.
7.
A végszó utáni bevonulást próbálják. Némi fáradtság már észlelhető, de nem hogy baj, hanem ellenkezőleg: hitelesebben hangzik a Jancsik-Tege duó gajdolása – innen, az előző bejegyzésben említett szituációtól indulnak. Látván, ami kialakulófélben van itt a végén, világos: a csavaros szöveghez csavaros szerep-játékot álmodtak az elmúlt órákban.
„Nagyjából így néz ki a történet.” Ezt Nagy Viktor mondja.
És megint elölről.
Én pedig elbúcsúzom a blog olvasóitól mára (háromnegyed kilenc), holnap, dél után jöhet a folytatás – nagyszínpadi „élő” próba, és este az übercucc, a hajrá. Jó éjszakát!
8.
„Diane, fél dél múlt kerek öt perccel, amikor ezeket a sorokat írom, és tényleg csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy a tegnap éjszakai, levezetésnek szánt és annak is sikerült viszkikóla ízét kicsit sem tudta elvenni, hogy a Mindenható – már-már észrevétlen – egy hatvanpercnyi nyomorúságos gyalogot előretolt az idő sakktábláján.”
Egy blog legyen irtózatosan személyes. Én fékezem magam, ezért csupán annyit jegyzek meg, azt is csak halkan, hogy idefelé a kitűnő Bornai Tibor egyik lemezét hallgattam, és olyanokat hallottam, hogy az „idegesség katonái vagyunk”, valamint hogy „tökkel ütünk, makkal álmodunk.”
A Twin Peaks Cooper ügynöke olyan kávékat ivott, nem mellesleg: bögréből, hogy utána fölfelé görbített hüvelykujjával mutatta, minden oké. Na, ez következik hamarosan.
Tévések ólálkodnak a színház körül.
9.
Ahol nem jelmezpróba van, ott (konyhák, étkezők) most bizonyára a vasárnap ebéd illata száll. Minálunk az előbbi a program. A cunami nyomai cunami nyomaibbak lettek, amerre nézek, mindenütt, ah, de nem folytathatom, mi maradna estére.
Annyit persze szívesen elárulok, hogy Tege Antal szúnyoglessel kezdi, s hogy Nagy Viktor arról beszél, az Úri muri légynézős jelenete miképp teremt hangulatot.
Hangulat, az itt is van, az ember, még ha csak (csak??) blogol is, úgy érezheti, része a megszülető műnek. Nekem, közelről nézve, egyre jobb, jelenetről jelenetre többet ad a darab.
10.
Kovács Vanda megjegyzi: kezdenek fölszabadulni. Látszik, de hát én ezt tapasztaltam már tegnap is.
Az utolsó percekre érek vissza, vonatok mennek és jönnek, de hogy megáll-e bármelyik, nem tudni. Egy – talán – bizonyosan.
Háromkor nagyszínpadi próba, előtte lesz még egy vagy két közös nekifeszülés itt, a kettes számú próbateremben.
Mögöttem lelkesen dúrják a jelmezes zacskókat. Távozóban valaki egy Piramis-dalt dúdol. Szünet.
11.
Három óra elmúlt, rendezkedés a színpadon. Lett egy fa, vagy inkább ág-bog. Főpróba indul.
12.
Jelentem, könnyebbre számítottam. Ami simának és görcsmentesnek tűnt abban a bizonyos kettes számú próbateremben, az most nem olyan sima és nem olyan görcs nélküli. Más a tér, más a levegője a színházteremnek, távolabbról érkezik majd Fehér Tímea és Kovács Vanda, és többet kell mozognia Nagy Erikának is, hogy betegye az ajtót.
Húzogatják a köveket, állítgatják a hangot, próbálgatják a fényt – az első székeknél a karmester, Nagy Viktor.
Én pedig köszönöm az olvasók szíves figyelmét, mostantól szeretettel várás van. Másfél óra múlva kezdünk.
Kiss László
Fotó: A-Team/Nyári A.