Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

A drámaírók első reakciói

Az alagút vége című cikk lényegének megismerése után arra kértük a drámaíró verseny és a bábdarabíró-verseny résztvevőit, hogy osszák meg első reakcióikat a címről, témáról, az előttük felrémlő lehetőségekről.

Pozsgai Zsolt

Úgy jöttünk ide, hogy bárminek tetszenie kell: meg kell írni, amit kapunk. Most már nem mondhatjuk azt, hogy nem tetszik. Jobban örültem volna olyan cikknek, amelyik kevésbé politikus tartalmú, mert abból már elegem van. De lehet, hogy épp az a kihívás ebben, hogyan lehet valamiféle olyan történetet kihozni belőle, ami nem valamiféle politikai kabaré, vagy nem valamiféle szarkasztikus kigúnyolása ennek a 4-es metrós bohóckodásnak, aminek mindannyian tanúi voltunk. Kérdés, hogyan lehet ezt úgy feldolgozni, hogy az is elolvassa a szöveget, élvezettel nézze az előadást, aki egyáltalán nem ismeri ezt a történetet. Egyelőre fogalmam sincs…

 Kép

Vörös István

Ahogy látom, tele van ez a Heti Válasz szám metrós cikkekkel, tehát nem nagyon úszhattuk volna meg, hogy ne valami ilyet kapjunk. De ennek a cikknek örülök, mert van benne egy kép, amelyen Kádár és Brezsnyev utazik a metrón, lehet, hogy ezzel lehet majd valamit kezdeni. A cím is abszolút jó, rengeteg mindent lehet vele kezdeni. Van már néhány ötletem, de hogy merre fog kanyarodni a történet, azt még nem tudom. Arra is gondoltam, hogy drámai jambusokban írom meg az egészet, de az nagyon elnyújtaná a munkát, pedig aludni is csak kellene valamit. Túl sokáig, persze nem lehet gondolkodni, maximum egy félórát, s aztán el kell kezdeni írni. S ha netán éjfélkor úgy látja az ember, hogy nem igazán jó az irány, akkor is végig kell már menni az úton. Fenékig ki kell üríteni a méregpoharat, amelyet magamnak készítettem, ha rossz az ötlet.

 Kép

Székely Csaba

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó cím. Szinte bármi elképzelhető ez alapján. Elég sötéten és mégis elég optimistán hangzik ahhoz, hogy egy jó drámai alapanyag legyen. Maga a téma – erdélyi lévén – hozzám nem áll túl közel, legfeljebb annyiban, hogy amikor a Keleti pályaudvarnál leszálltam a vonatról, mindig elém tárult az a nagy feltúrt tér, az „Itt épül a 4-es metró” felirattal, meg a bekukucskálós lyukakkal. Meglátjuk mi lesz ebből, még az sem biztos, hogy a fővárosról fog szólni. A metrónak magának van egy szimbolikus jelentéstartalma is, úgyhogy még valami jó is kisülhet a végére.

 Kép

 

Fekete Ádám

 

Lelkes vagyok, jó a téma egy gyerekdarabhoz is, el lehet indulni sokféle irányba. Először ugyan meglepett a cikk, de aztán, ahogy elolvastam, érdekesnek találom magát az építkezés ügyét. Már van is ötletem, hogy mi lehetne darab konfliktusa. Bábokat nem látok még magam előtt, de 3-4 szerepet már igen. Valószínűleg lesz egy emberi és egy nem emberi világ, és ez a kétféle világ talán a 4-es metró keresztmetszetében fog találkozni és konfliktusba kerülni. De erre senki ne vegyen mérget.

 Kép

Orbán János Dénes

 

Sokkal rosszabbra számítottam. Ez viszont egy nagyon pompás téma. Én már össze is raktam a darabot a fejemben. Ez az én szakterületem. Természetesen nem árulom el, hogy miről fog szólni. Ez olyan téma, amivel lehet úgy poénkodni, hogy olyan előadás szülessen, amelyet gyerekek élveznek, mert jópofa, a felnőttek pedig valamilyen aktuális mondanivalót szűrnek le belőle. Látom már a bábokat is magam előtt. A félelmem csupán az, hogy 20-25 perces darabot kért az igazgató úr, én pedig úgy látom, hogy az éjszaka elegendő lesz arra is, hogy egy teljes 40-45 perces bábdarabot írjak. Mindesetre én megírom, aztán majd húzunk belőle.

 Kép

Szálinger Balázs

 

Tetszik a téma, nagyon sok allegóriára ad lehetőséget. Nem érzem politikusnak, esetleg csak most politikus, mert választási kampány van. Ez a feladat, meg kell csinálni úgy, hogy az ember elkerülje a téma adta lehetséges csapdákat, és élvezze is. Mégiscsak gyerekeknek írjuk a darabot, nem felnőtteknek, a gyerekeknek, akik nem szavaznak, engem nem érdekel, hogy a felnőttek mit gondolnak erről a témáról. Van egy alaptörténetem, egy alapszituációm, abból kell megírni. A fejemben kell lenni egy mesének, amiben például, ha már alagútról van szó, vakondok a szereplők. Nem tudom, vannak-e itt a bábszínháznál vakondok, de a rendező kreativitásán is sok múlik, lehet, hogy ő malacokat fog találni a kelléktárban, s akkor róluk fog szólni a darab. Egy előadás több elemből áll, én csak a szövegért felelek.

Kép

 Forrás: Bárkaonline

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás