Minden arany, ami fénylik.
A Jókai Színház üvegportálja előtt sokan álltak meg az AIDA produkció ideje alatt. Mivel az üveg mögül Tutanhamon fáraó szarkofágjának hiteles másolata tekintett a járókelőkre, igen sokan álltak meg az aranyszínben pompázó szobor csoport előtt. Most már elárulhatjuk, az arany fény annak volt köszönhető, hogy a szobrokat arany borítja. Ismerjék meg alkotójukat, Molnár Attilát.
Attila egy gyulai cég vezetőjeként került kapcsolatba Fekete Péterrel a Jókai Színház igazgatójával. A színidirektor szeme megakadt a cég központjában járva a hitelesnek tűnő szobrokon és azonnal „ütni kezdte a vasat”. Attila pedig miután garantáltnak látta az alkotások biztonságát, nagylelkűen kölcsönadta azokat intézményünknek, sőt segített abban, hogy az AIDA produkcióhoz másolatok születhessenek a díszlethez. A Jókai Színház aulájában viszont még számunkra is meglepetés, volt, hogy amit látunk az voltaképpen egy bútor, nevezetesen egy ékszertartó szekrény, sok kis titkos rekesszel. A szobrok hazaszállításakor beszélgettünk a tulajdonossal.
Honnan jött az ötlet?
– Szakmai kihívást láttam a szarkofág megalkotásában, meg a kilencvenes évek elején még azt hittem akár pénzt is lehet vele keresni. Ez nem jött össze, de nem bánkódom miatta, az embernek szükséges alkotnia, akkor is, ha még nem látja pontosan mire lesz jó a végeredmény. Amikor szembetaláltam magam a farönkkel…
A mivel!? Esküdni mertem volna, hogy a Tutanhamon szobor gipsz öntvény…
– Nos, a két Anubis fejű kutyát agyagból mintáztam, és arról készítettem azután öntőformát, de maga a szarkofág egy kb. hat mázsás farönkből lett kifaragva kétkezi munkával. Az eredeti mintákat teljes finomságukban sajnos nem tudtam megtartani. Az ötvös technikák már az ókorban is annyira finomak voltak, hogy a fa, mint anyag nem teszi lehetővé tökéletes reprodukálásukat, de azért igyekeztem. Néhány sorminta motívumot kellett kicsit felnagyítanom, meg az arcnál dolgoztam még egyfajta gumival, de a maradék egy az egyben fafaragás.
Elképesztően néznek ki a részletek is megvilágítva.
– Ennek a szobornak tér kell és fény. Amikor elkészültekkor először láttam kiállítótérben nekem is elállt a szavam. A részletek kialakításánál az adta nehézséget, hogy míg ezeket az eredeti mesterek domborították, nekem a fordítva kellett dolgoznom, „elvenni” az anyagot onnan, ahol nincs helye, de összehozni- összedolgozni a szinteket. Amikor a fával végeztem már csak azzal kellett megküzdenem, hogy nem találtam olyan mestert, aki megmutatta volna, hogyan kell bánni a mókusszőr ecsettel.
Azt hiszem, most végképp nem tudom miről beszélünk.
– Az aranyfüst lemezek felhordásáról.
Arany? Pont ezt akartam kérdezni ez, milyen festék.
– 23 karátos arany. Próbálkoztam, de nem találtam senkit, aki az aranyozási technikát megmutatta volna, a – nagyon speciális szakmáról van szó, az idős mesterek sem szívesen osztják meg másokkal titkaikat – egyedül kezdtem el kísérletezni. Mivel speciális ragasztóval kell aládolgozni, ami nagyon gyorsan szárad, eleinte természetesen nem találtam el az arányokat, a felületeket – felhordható mennyiségeket, tehát elszakítottam az aranyfüstöt, tönkretettem az ecsetet, nem részletezem. A szobor jó részén így négy rétegben található most az arany, de az is lehet, hogy eleve így kellett volna számítanom, mindenesetre a saját káromon tanulhattam meg egy újabb szakmát.
A végeredmény mindenesetre önmagáért beszél. Gondolom, mindenki megkérdezi mennyibe került mindez.
– Nincs értelme ennek kapcsán pénzről beszélni. Csak az arany árán vehettem volna inkább egy alacsonyabb kategóriájú családi autót, de így sokkal többet ér. Ezt prototípusként készítettem, szerettem volna gyártani még belőle, de lehetetlennek bizonyult bármilyen rentábilis piacra dobása. Amikor azonban irodámban külföldi partnerek rácsodálkoznak, én pedig megmutatom nekik, akkor a tárgyalások során már nem teszik fel azt a kérdést, hogy vajon le tudom-e gyártani azt a terméket, amire szükségük van. Ez pedig az üzleti életben „aranyat” ér.
